„Dél- és Közép-Amerika országaiban tett hosszas látogatásunk célja az volt, (…) hogy új fejezetet nyissunk az ezen országokkal folytatott együttműködésben”

Hirdetés

– mondta Halovcsenka, aki július 14-20-ig tett látogatást az említett államokban.

Venezuelával kapcsolatban megjegyezte, hogy a kereskedelmi-gazdasági viszony újrarendezése vált szükségessé. Mint mondta, a caracasi megbeszéléseken elsősorban a latin-amerikai országban működő közös vállalatok révén folytatott együttműködés új módjairól esett szó.

Halovcsenka hangsúlyozta, hogy a nyugati szankciók dacára lehetőséget találtak fehérorosz termékek Kubába szállítására. „Szinte mindenre igény van: élelmiszerekre, technikai eszközökre, ugyanakkor gondok vannak a pénzügyi forrásokkal” – mondta. Hozzátette, hogy az elszámolásra a fizetések elhalasztásával, illetve kubai termékek fehérorosz importjával találtak megoldást.

Nicaraguával kapcsolatban Halovcsenka igazi áttörésről beszélt, bejelentve a 85 millió dolláros kereskedelmi megállapodás megkötését. Utalt arra, hogy Minszk és Managua kapcsolatai eddig nem voltak olyan szorosak, mint Havanna és Caracas esetében.

Korábban írtuk