Rendőri akció kezdődött szombat délután Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében, amelynek során a hatóságok legalább öt embert őrizetbe vettek – értesült a francia nyelvű belga közszolgálati rádió és televízió, az RTBF.Korábban a televízió arról számolt be, hogy a párizsi merénylők által használt egyik autóban a kerületből származó parkolójegyet találtak. Hatósági forrásra hivatkozva az RTBF azt írja, két-három házkutatást hajtottak végre, és bár ezt hivatalos forrásból nem erősítették meg, az akció a párizsi vérengzéssel összefüggésben indult.

Az RTBF értesüléseit hivatalosan sem a rendőrség, sem a helyi önkormányzat nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni. A közszolgálati médium helyszínen lévő munkatársai „erősen felfegyverzett” rendőrök jelenlétéről számoltak be. Eleinte a francia nyelvű belga közmédium honlapján egy őrizetbe vételről számolt be, majd rendkívüli élő adásában jelentette, hogy további letartóztatások is történtek.

Azt már a BBC arab nyelvű adására hivatkozva írja az RTBF, hogy a rendőrök állítólag egy belga rendszámú fekete autót és három utasát keresik. Több szemtanú is megerősítette, hogy a terroristák által Párizsban használt autók között látott egy belga rendszámú fekete autót.

A szövetségi ügyészség este sajtótájékoztatót tart a molenbeeki rendőri műveletről.

A párizsi merényletek után Tirana lehet az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet következő célpontja, legalábbis ez derül ki egy, az albán belügyminiszternek küldött levélből, jelentette honlapján a tiranai Top Channel televízió.

A Saimir Tahiri albán belügyminiszter magán email-címére érkezett fenyegető üzenetben az áll: „Most ti következtek! Elkezdődött a szent háború mindazok ellen, akik részt vesznek az Iszlám Állam elleni háborúban. Reszketni fogtok és térdre rogytok Allah előtt. Allah hatalmas”.

Az albán terrorelhárítás nyomozást indított.

A Top Channel a beszámolóban kiemelte, hogy a levél a Vörös Brigádok (Brigadat e Kuqe) nevű kommunista szervezet címéről érkezett, amely szervezet nem köthető össze az Iszlám Állam ideológiájával.

Közben kiderült, egy egyiptomi útlevelet is találtak szombaton az egyik öngyilkos merénylő holttestének közelében a párizsi Stade de France stadionnál; Kairó eközben bejelentette, hogy egy egyiptomi fiatalembernek nyoma veszett Párizsban.

Az egyiptomi okmány felleléséről a BFMTV francia hírtelevízió számolt be, röviddel azon rendőrségi jelentések után, amelyek szerint az egyik merénylő holtteste mellett egy szíriai útlevelet találtak. A két úti okmány tulajdonosainak személyazonosságát nem közölték; jelenleg is vizsgálják az útlevelek és a merényletek közötti esetleges összefüggéseket.

Eközben Kairó bejelentette, hogy egy 1988-as születésű egyiptomi fiatalembernek nyoma veszett a francia fővárosban. Ahmed Abu Zeid külügyi szóvivő szerint Valíd Abder-Rázek Júszef édesanyja társaságában utazott Párizsba, és péntek este elment a Stade de France stadionban megrendezett francia-német labdarúgó mérkőzésre. A párizsi egyiptomi nagykövetség információi szerint Júszef azóta nem tért vissza a szállására.

Ahmed Abu Zeid azt is elmondta, hogy az egyiptomi külképviselet állandó kapcsolatban áll a francia külügyminisztériumban összeült válságtanáccsal, amelynek értesülései szerint a fiatal egyiptomi neve sem a sebesültek, sem az áldozatok listáján nem szerepel.

MTI