Afrika talán bármely másik kontinensnél nagyobb problémákkal küzd. A klíma egyre romlik, a sivatag terjedése pedig emberek millióit kényszeríti lakhelye elhagyására. Az afrikaiak többsége napi kevesebb mint két dollárból él. Több országot – köztük például Angolát és Egyenlítői-Guineát – kleptokraták uralják, Zimbabwében pedig rendszeres az élelmiszerhiány. Az éremnek azonban mára van egy másik, sokkal fényesebb oldala is. Az elmúlt egy évtized tíz leggyorsabban növekvő gazdasága közül hat (Angola, Nigéria, Etiópia, Csád, Mozambik és Ruanda) a térségből került ki. A fenti országok gazdaságai arányaikat tekintve még Ázsiánál is gyorsabb növekedést produkáltak. Noha a legtöbbjük nagy olajtermelő, így fejlődésük jelentős részben az üzemanyagok világpiaci ára emelkedésének köszönhető – 2008-ban például az afrikai gazdasági növekedés negyedét a különféle nyersanyagok adták – vannak kivételek is. Etiópiának nincs olaja, gazdasága az elmúlt évben mégis 7,5 százalékkal nőtt: legnagyobb exportcikke a vágott virág.

A fejlődés tényleges mértéke persze elenyésző a fejlett gazdaságok ütemben lassabb növekedéséhez képest. Az afrikai országok ugyanis igen mélyről indulnak. Csádban az egy főre jutó éves bevétel 1800 dollár, ami alig tizede bármely kelet-európai országénak, így a jelenlegi fejlődési ütemnek hosszú évtizedekig ki kellene tartania, hogy az afrikaiak életszínvonala elérje a szegényebbnek minősülő európaiakét. A Világbank ennek ellenére igen optimista. Egyes vélemények szerint, ami a fekete kontinensen zajlik, leginkább a Kínában harminc, illetve Indiában 20 éve lejátszódott folyamatokhoz hasonlítható.

Ezt támasztják alá a demográfiai adatok is. A korábban irreálisan magas szaporodási ráta erősen csökken. 1990-ben a növekedési arány 6 százalék volt, mely becslések szerint 2030-ra 3-ra mérséklődik. Ennek ellenére Afrikában folyamatosan nő a dolgozó korú fiatalok száma.

Ázsiában három évtizede zajlott le hasonló folyamat, azóta viszont a népességnövekedés leállása súlyosan veszélyezteti a jövőbeni növekedést. Afrikában ezzel szemben továbbra is komoly potenciálok rejlenek. Javul az egészségügyi helyzet is, noha a születéskor várható élettartam több országban még mindig 50 év alatt van.

A fekete kontinens egyre inkább a nemzetközi vérkeringés részévé válik. Egy évtized alatt a külföldről érkező befektetések – köszönhetően elsősorban a kínaiaknak aktivitásának – megtízszereződtek, a világ többi részével folytatott kereskedelem volumene pedig megháromszorozódott.

2005 óta Afrikába már több befektetés érkezik, mint segély. Afrikára a világ közvetlen külföldre irányuló befektetéseinek 4,5 százaléka jut. A szám önmagában nézve nem tűnik túl soknak, de ahhoz képest, hogy az ezredfordulón még csak egy százalék volt, mindenképpen jelentősnek mondható. De nem csak a külső kapcsolatok fejlődnek. A vámok folyamatos csökkenésének és a törvényi könnyítéseknek köszönhetően a kontinensen belüli kereskedelem is bővül. A kereskedelem élénküléséből pedig az afrikaiak is profitálnak.

A legtöbb országban a középosztály egyre szélesedik. A Standard Bank becslései szerint 60 millió afrikai keres évente legalább háromezer dollárt, számuk pedig 2015-re százmillióra fog nőni. Az olcsó ázsiai technológiáknak köszönhetően a fejlődést már a hétköznapi emberek is érzik. A fekete-afrikai országokban jelenleg 600 millió mobiltelefon van üzemben. A kontinens területének tíz százalékán van lefedettség, mellyel így megelőzi Indiát. Ghánában, ahol húsz évvel ezelőtt még csak mindössze ötvenezer telefonvonal volt üzemben, ma 20 millió mobiltelefon van forgalomban, ami azt jelenti, hogy a lakosság háromnegyedének van ilyen eszköze.

A kommunikációs forradalomnak nemcsak életszínvonalbeli, hanem anyagi előnyei is vannak. A telefonoknak köszönhetően például a termelők könnyebben jutnak információhoz a piaci lehetőségekről, így jobb haszonnal tudják értékesíteni termékeiket. A mobil-kredit rendszer segítségével mára ott is lehetővé vált a pénz átutalása, ahol nem működnek a bankok.

A nyersanyagokból és a kereskedelemből származó bevételek gyakran a többi gazdasági ágazatra is serkentően hatnak. Zambia gazdasága – részben az ország fő exportcikke, a réz világpiaci árának növekedése miatt – évi 5 százalékos növekedést mutat. Ennek köszönhetően pedig a mezőgazdaság is fejlődik. 2010-ben a kukoricatermelés 50 százalékkal nőtt, miután a kormány a kistermelők számára támogatottá tette a műtrágyavásárlást. A gyakorlatot a szomszédos Malawi is átvette, így az az ország, mely pár éve még komoly élelmiszerhiánnyal küzdött, mára nem hogy önellátóvá vált, de még exportál is szomszédja, Zimbabwe számára, ahol a hozzá nem értő kormányzás és a fehér farmerek elűzése miatt szinte rendszeressé vált az élelmiszerhiány.

A folyamatos fejlődés a jövőben még tovább is fokozható. A világ műveletlen területeinek 60 százaléka Afrikában van, a termelést így elméletileg még jelentős mértékben lehet növelni. Másrészt az információs fejlődés fellendítheti a kereskedelmet, így a városok élelmiszer-ellátása is javulhat. Az élelmiszerbőség, illetve a korábbi állapotokhoz viszonyított jólét pedig csökkenti a háborúk esélyét. A fegyveres konfliktusok legfőbb oka ugyanis mindig a forrásokért való küzdelem.

A kétezres évek második felében feleannyi helyi konfliktus robbant ki, mint egy évtizeddel korábban, a jelenlegi felkelők pedig általában kis létszámú milíciák tagjai, melyek nem képesek tartósan ellenőrzésük alá vonni területeket, vagy alkalmatlanok arra, hogy fővárosokat foglaljanak el. Noha az európai híradásokban leginkább csak a fegyveres konfliktusok lépik át az ingerküszöböt, a politikai vitákban egyre inkább a tárgyalásoké, mi több, a szavazásé a főszerep.

A gyarmatok megszűnését követő három évtizedben – Mauritius szigetét leszámítva – nem volt olyan ország, ahol egy kormányt vagy elnököt nem fegyverrel, hanem szavazással fosztottak volna meg hatalmától. Azóta viszont, hogy Beninben 1991-ben lezajlott az első békés hatalomátvétel, már harminc ilyen eset volt. Ez pedig már most sokkal jobb, mint például az arab világ átlaga.

Afrika rohamos fejlődésének komoly üzenete van a Nyugat számára is. Az eddig bevett segélypolitikát középtávon felül kell vizsgálni. Európa és az Egyesült Államok abból a feltételezésből indult ki, hogy mivel a régióban nincsenek meg alapvető feltételek, az élelmiszer, gyógyszer és egyéb tűzoltó segélyek prioritást élveznek az infrastruktúra fejlesztésével és a gazdasági stabilitást segítő programokkal szemben. A hosszútávú befektetések élharcosa így mára Kína lett, mely lassan, de egyre biztosabban szorítja ki Európát egykori befolyási övezetéből.

Sayfo Omar