Néhány napja hivatalba lépett az uniós soros brit elnöksége azután, hogy épp a britek ellenállása miatt meghiúsult az EU 2007-2013 közötti költségvetésének elfogadása. Ami csak néhány héttel azután történt, hogy a franciák majd a hollandok elutasították a közös európai alkotmányt.

A kudarc okai régóta ott lappangtak a felszín alatt: gazdagabb tagállamok ismétlődően emlegették, hogy számukra túl sokba kerül az Európai Unió. Németország évi 21 milliárd eurót fizet a közös költségvetésbe, ami az évek óta húzódó gazdasági válság miatt immár komoly tehertételt jelent.

De nehezményezik fizetési kötelezettségüket a hollandok is, akik pedig egy főre vetítve számítanak az unió legjelentősebb finanszírozójának. Ezért vezette elő az unió azt a döntést, hogy a korábbi 1,24 százalék helyett a jövőben az összesített uniós termelés maximum 1 százaléka legyen a brüsszeli költségvetés.

A vita azon robbant ki: honnan vegyék el a lefaragni kívánt összeget. Különösen, hogy az unió jövendő feladatai épp a kiadások bővülését igényelnék, hiszen az újonnan csatlakozott tíz tagállam mezőgazdasági támogatásának évi 10 százalékponttal kellene növekednie a korábbi megállapodások szerint.

A franciák a varázsszert a brit visszatérítés megszüntetésében, esetleg befagyasztásában találták meg. Nagy-Britannia ugyanis 1984-ben, gazdasági válságára való hivatkozással elérte, hogy Brüsszel visszatérítse számára közösségi többletbefizetéseinek kétharmadát, jelenleg 4,6 milliárd eurót.

A franciák szerint ez ma már indokolatlan, hiszen Nagy-Britannia közben az unió leggyorsabban fejlődő, legmagasabb jövedelmeket felmutató tagállama lett. Tony Blair viszont ragaszkodik a visszatérítéshez, mondván, hogy enélkül a britek negyvenszer annyit költenének az unióra, mint amennyit Brüsszeltől kapnak. Nagy-Britannia viszont az agrárköltségvetésben találta meg a takarékosság lehetőségét.

A minimális agrártermelést folytató britek ugyanis régóta nehezményezik, hogy a brüsszeli kassza 40 százalékát az agrártámogatások viszik el. Ahogy Blair fogalmaz: az unió hétszer annyit költ mezőgazdaságra, mint kutatás-fejlesztésre, tudományra, új technológiák bevezetésére, oktatásra, és innovációra együttesen. Miközben az unió lakosságának csupán 5 százaléka foglalkozik mezőgazdasággal, s a szektor az EU termelésének mindössze 2 százalékát állítja elő.

A britek úgy nyilatkoznak: a támogatásoknak nem egy ötven évvel korábbi struktúrát kellene fenntartani, hanem a XXI. század kihívásainak megfelelő, versenyképes Európát kellene létrehozni. Ahogy öt évvel ezelőtt, a lisszaboni konferencián az európai vezetők ki is mondták, hogy az Európai Unió legyen a világ legversenyképesebb térsége, a gyakorlatban azonban szinte semmi nem történt ennek megvalósításáért. A brit követelések azonban jócskán sértik az agrárkassza legnagyobb haszonélvezője, Franciaország érdekeit.

A francia parasztok viszik el az EU agrártámogatásainak 21 százalékát, az ország mezőgazdasága évi 9 milliárd eurót kap Brüsszeltől. A britek szemét szúrja, hogy nem csak termelésre: köztudott, hogy ma már tájszépítésre, állagmegőrzésre, legelők fenntartására is lehet pénzt igényelni. A korábban agrárminiszterként is tevékenykedő Jacques Chirac elnök kijelentette: egyetlen centet sem hajlandó engedni a mezőgazdasági járandóságból. Így Nagy-Britannia és Franciaország – homlokegyenest ellenkező okok miatt – egységesen vétózta meg az unió költségvetését.

Mindez azonban azt jelenti: ha nincs költségvetés, nincs pénz. Bár 2007 még messze van – a jelenlegi költségvetést is az utolsó hónapokban szavazták meg -, jelenleg az álláspontok meglehetősen távol vannak egymástól. S ha nem sikerül megegyezni, az azt jelentené, hogy minden uniós támogatást a jelenlegi szinten kell befagyasztani – vagyis az új tagországok nem kapják meg a korábban ígért növekvő agrártámogatásokat. Az Európai Parlament magyar képviselői egyöntetűen nehezményeznék az agrárkeret lefaragását. Szájer József szerint a Blair által felvázolt program, amely a kis- és középvállalkozások fejlesztését, a kutatást, a munkahelyteremtést helyezi első helyre, megfelel az új idők kihívásainak.

Csakhogy mielőtt a reformot elindítanák, fel kellene számolni a tagországok közötti hátrányos megkülönböztetést, vagyis hogy a magyar paraszt csak harmadannyi támogatást kap, mint francia társa. Hasonlóan vélekedett Gyurcsány Ferenc is, amikor múlt héten üzent Tony Blairnek: Magyarország elképzelhetőnek tartja az agrártámogatások megnyirbálását, ha azonban erre sor kerül, először azok támogatásához kell hozzányúlni, akik amúgy is többet kapnak.

kandor