Fellázadt az SPD a Merz-kormány ellen
Fellázadt az SPD a Merz-kormány ellen. Nem várt helyről érkezett a békevágy: a szociáldemokraták fordulatot követelnek az ukrajnai háborúban.A Stern magazin által megszerzett „Kiáltvány” néven ismert dokumentumban a szerzők tárgyalásokat sürgetnek Oroszországgal az ukrajnai háború befejezése, valamint az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták németországi állomásoztatásának leállítása érdekében.
Az aláírók között van Rolf Mützenich, a parlamenti frakció korábbi vezetője, Ralf Stegner külpolitikai szakértő, Norbert Walter-Borjans, a pártelnök korábbi vezetője és Hans Eichel szövetségi pénzügyminiszter. Az SPD baloldali szárnya kevesebb NATO-fegyverkezést és közeledést követel Oroszországhoz, illetve a kül-és biztonságpolitika azonnali újragondolását sürgeti.
„Katonai riadóretorika”
– így jellemzi az SPD kiáltványa a jelenlegi kormányzati kommunikációt, amely szerint Friedrich Merz fokozza a feszültséget Oroszország és a NATO között.
„Németországban és a legtöbb európai országban olyan erők nyertek teret, amelyek elsősorban a katonai konfrontációban és a több százmilliárd eurós újrafegyverkezés stratégiájában keresik a jövőt”
áll a kiáltványban.
„A katonai riadóretorika és a tömeges újrafegyverkezési programok nem teremtenek nagyobb biztonságot Németország és Európa számára, hanem destabilizációhoz és a NATO és Oroszország közötti kölcsönös fenyegetettség érzetének növekedéséhez vezetnek.”
Lars Klingbeil alkancellár, az SPD elnöke nem ért egyet a párttársai által kidolgozott politikai dokumentummal. Klingbeil leszögezte:
„Nincs szükségünk fordulatra Ukrajna támogatását illetően.”
Szakértők szerint azonban egyre mélyül a szakadék a háborúpárti és háborúellenes erők között, ami előbb-utóbb nemcsak a szociáldemokrata tábort, hanem a CDU-SPD kormánykoalíció stabilitását is veszélyeztetheti.
