Fotó: shutterstock.com/Victor Velter (archív)
Hirdetés

Ez volt az első alkalom, hogy hivatalban lévő francia kormánytagnak bíróság elé kellett állnia.

A 62 éves tárcavezetőt, a kormány egyik legismertebb tagját azzal vádolták, hogy a miniszteri hivatalát arra használta fel, hogy leszámoljon azokkal a vizsgálóbírókkal, akikkel korábban, amikor ügyvédként tevékenykedett, konfliktusba került. A semmítőszék általa kinevezett főügyésze ezért egy év felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a miniszterre.

„Ezt reméltük, ezt diktálta a jog” – mondták a tárgyalóteremből kilépve a miniszter ügyvédjei a sajtó képviselőinek. Eric Dupond-Moretti – akit a döntés nyomán Emmanuel Macron államfő is fogad – nem kívánta a felmentő ítéletet kommentálni.

A CJR előtti eljáráson és annak kimenetelén múlt Eric Dupond-Moretti politikai karrierje – akinek kinevezése általános meglepetést okozott 2020-ban -, mert elmarasztaló ítélet esetén távoznia kellett volna a kormányból.

Korábban írtuk

Eric Dupont-Moretti ellen azért indult nyomozás két és fél évvel ezelőtt, mert a kinevezését követően vizsgálatot indított a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló országos ügyészség három vizsgálóbírója ellen, amiért több sztárügyvéd, köztük a jelenlegi tárcavezető híváslistáit is átvizsgálták, amikor megpróbálták azonosítani, hogy ki értesítette Nicolas Sarkozy volt államfőt arról, hogy az egyik ellene folyó vizsgálatban lehallgatják a mobiltelefonját. Az informátort nem tudták azonosítani. Az exelnököt és ügyvédjét azóta egy év letöltendő és két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de mindketten fellebbeztek a döntés ellen.

A miniszter ellen 2021 januárjában indított eljárást a CJR a három, általa vizsgálat alá vont vizsgálóbíró és egy korrupcióellenes szervezet, az Anticor kezdeményezésére, akik szerint összeférhetetlen a miniszter vizsgálódása korábbi ügyvédi tevékenységével.

A nyomozás azt állapította meg, hogy a miniszternek, aki „mindenkinél jobban tudta, hogy milyen összeférhetetlenségi helyzetbe kerülhetett az érintett bírákkal, tartózkodnia kellett volna a döntéshozói szerepvállalástól”.

„Azt tettem, amit bármely más igazságügyi miniszter tett volna a helyemben” – védekezett a miniszter a perben, s tagadta, hogy a személyes bosszú vezérelte a belső vizsgálat elrendelésekor.

A két hétig tartott perben mintegy húsz tanút hallgattak meg, köztük Jean Castex volt miniszterelnököt és Nicole Belloubet-t, aki Eric Dupond-Moretti elődje volt a igazságügyi tárca élén. Ő kezdeményezett először belső vizsgálatot annak kiderítésére, hogy miért és hogyan próbálták megtalálni a vizsgálóbírók Nicolas Sarkozy informátorát.

Az 1993-ban létrehozott CJR az egyetlen kompetens jogi intézmény, amely hivatalban lévő kormánytagok elleni vádak ügyében eljárhat. Tizenöt tagja közül 12-en parlamenti képviselők – hatan a nemzetgyűlésben, hatan a szenátusban -, három bíró pedig a legmagasabb jogi intézménytől, a semmítőszéktől érkezett. A CJR döntései ellen nincs helye fellebbezésnek.