Felrobban-e az afgán akna?
Az amerikaiak és nemzetközi szövetségeseik még el sem hagyták Afganisztánt, de már látszik, hogy a tálibok egyre növekvő nyomása alatt a kormány jó, ha az év végig kitart. Az ország várható destabilizálódása komoly kihívás egész Közép-Ázsiának, és érzékenyen érintheti Oroszországot és Kínát is. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok elkapkodta a kivonulást, és szokása szerint a beavatkozása után ismét veszélyes válsággócot hagy maga után. Vajon ez is az irányított káoszként leírható stratégia része, vagy a világ csendőre tényleg csak ennyire képes?
Afganisztán támogatásának folytatását ígérte Joe Biden amerikai elnök, amikor a napokban a Fehér Házban fogadta Asraf Gáni afgán elnököt és Abdullah Abdullahot, a nemzeti megbékélési tanács vezetőjét. A két politikus látogatására az afganisztáni biztonsági helyzet drámai romlása közepette került sor, miközben az amerikai hadsereg katonáinak több mint a felét kivonta már a háború sújtotta országból. Az amerikai elnök a jövő évre több mint 3,3 milliárd dollárt kért az afgán hadsereg számára, ezenkívül más formában is folytatódik majd a támogatás. Így az Egyesült Államok a Covax programon keresztül sürgősségi orvosi segítséget és 3 millió adag koronavírus-vakcinát fog biztosítani a közép-ázsiai országnak.
Mindez azonban az afgán kormányhadsereg gondjait még nem oldja meg. Hogy mást ne mondjunk, a koalíciós erők kivonulásával a kormány melletti csapatok elveszítik legfőbb ütőkártyájukat, a légi fölényüket is, hiszen hiába szereztek be az elmúlt években jelentős mennyiségű helikoptert, drónt és merev szárnyú repülőgépet, ezeket az Egyesült Államok által fizetett szakemberek üzemeltetik, akik jó eséllyel szintén el fogják hagyni az országot. Még akkor is, ha a fizetésüket segélyek formájában megkapják, hiszen a biztonságuk egyáltalán nem garantált. A földre szorított afgán kormányerők önmagukban pedig nem tudnak ellenállni a tálib előrenyomulásnak. Már most is csupán a sűrűbben lakott városok köré összpontosítják védelmi erejüket, miközben a tálibok tapasztaltabbak, egyre bátrabbak, és a zsákmányolt fegyverek révén még jobban is fel vannak szerelve. E defenzív stratégia mellett még súlyos koordinációs és logisztikai hiányosságok is nehezítik az ellenállást, nem szólva a kormánycsapatok morális szétesettségéről.
Érik tehát a katasztrófa, hiszen az afgán kormány még az amerikai titkosszolgálatok szerint is legfeljebb csak az év végéig lesz képes ellenállni a táliboknak. A Biden-adminisztráció a látványosan romló helyzet ellenére tartja magát a szeptember 11-i határidőhöz. Legutóbb legnagyobb bázisukat, Bagramot hagyták el, ezzel a kivonulás a célegyenesbe érkezett. Az amerikai erők nagy része a hónap végéig befejezi a kivonulást, és várhatóan mintegy 650 katona marad csak az ott dolgozó diplomaták biztonságának szavatolására és a kabuli repülőtér biztosítására. Közben a NATO utolsó egységei is elhagyják a közép-ázsiai országot, és csupán a muszlimként a tálibok által elfogadott törökök maradnak, pontosabban térnek vissza, hogy legalább az afgán kormánynak esetlegesen nyújtandó segítség miatt oly fontos kabuli repülőtér működését felügyeljék. A teljes kivonulás eközben még inkább megnöveli a tálib fegyveresek önbizalmát, akik az amerikai csapatok kivonásának május 1-jei kezdete óta már az ország több mint 70 körzetét foglalták el.
Washington persze rajta tartaná a szemét a régión azután is, hogy elhagyta, ezért a szomszédos országokban, Üzbegisztánban vagy Tádzsikisztánban létesítene katonai bázist. Egyáltalán nem tetszik azonban az ötlet a térségben legnagyobb befolyással bíró másik két globális hatalomnak, Oroszországnak és Kínának. Arra már volt példa, hogy a térség egy országában, Kirgizisztánban egyszerre legyen amerikai és orosz katonai bázis is, ám azóta jelentősen megváltozott, feszültebb lett Washington és Moszkva viszonya. Ezt figyelembe véve kézenfekvőnek tűnik, hogy a szomszédos országokban létesítsen támaszpontot az Egyesült Államok.
Szóba jött ezenkívül, hogy a csapatokat a Közel-Keleten, a Perzsa-öböl térségében helyeznék el, és a régióban cirkáló hadihajókon állomásoztatnák. Ez utóbbi két verziót inkább csak a végső esetre tartogatják, hiszen az iráni légtér lezárása miatt kétezer kilométert kellene repülni egy bevetéshez. Ezért aztán megnövekedett az aktivitás a közép-ázsiai országok irányában. Árulkodó ennek kapcsán, hogy az elmúlt hetekben Taskentbe és Dusanbéba látogatott az Egyesült Államoknak az afganisztáni békefolyamatot ellenőrző különmegbízottja, Zalmay Khalilzad, aki Üzbegisztánban Abdulaziz Kamilov külügyminiszterrel, míg Tádzsikisztánban Emomali Rahmon elnökkel tárgyalt. Előtte a Pentagon magas rangú küldöttsége járt Taskentben, de találkozott Kamilovval amerikai kollégája, Anthony Blinken is.
Katonai bázis létesítésére egyelőre minimális az esély, hiszen erre még a volt szövetséges Pakisztán is nemet mondott. Éppen ezért Washington most elsősorban arról egyeztet ezekkel az országokkal, hogy befogadják az afganisztáni segítőiket. Mintegy tízezer kollaboránsról van szó, akiket ki kell menteni. Több ezer afgán tolmácsot és másokat, akik együttműködtek az amerikai hadsereggel, és tartanak a tálibok megtorlásától.
Bár néhány ország, mint Ausztrália és az Egyesült Királyság is jelezte, hogy szívesen látná az érintetteket, illetve a Pentagon is elkezdett terveket összerakni az afgán állampolgárok evakuációjára, ehhez időre van szükség. Addig is biztonságos helyre kell telepíteni őket, amíg a beutazási kérelmüket elbírálják. Ha nem sikerül rá valamilyen gyorsított eljárást kitalálni, akár egy-másfél évet is igénybe vehet a folyamat. Sőt még az sem kizárt, hogy közülük sokan a szomszédos államokban maradnak. Azok szívesen be is fogadnák őket, ám ennél sokkal több menekültre számítanak. A tádzsik határ körüli harcok során például az elmúlt hetekben százával adták fel az afgán kormánykatonák állásaikat, és vonultak át Tádzsikisztánba. De akkor még nem beszéltünk arról, hogy a tálibok számára is veszélyes radikálisok soraiban sok üzbég, tádzsik vagy kazah iszlám szélsőséges harcol, akik a hadi helyzet rosszra fordulása esetén hazatérhetnek. Ezeket aztán senki sem fogadja tárt karokkal.
A jelenleg meglehetősen homályos afgán jövő alakulása a térség országai számára komoly biztonsági kihívást jelent, de közvetve érinti ez a kihívás Oroszországot és Kínát is. Előbbinek meghatározó biztonsági kérdés a déli szomszédság stabilitása és az iszlám radikálisok távol tartása. Ezért aztán katonai támaszpontjai kulcsszerepet játszanak például Tádzsikisztánban a nyugalom megőrzésében. Kína szempontjából ugyanez a helyzet, ehhez jön még afganisztáni befektetéseinek a megőrzése és az Új Selyemút útvonalának biztosítása.
Ezért is teszik fel sokan a kérdést, hogy mennyire tudatos az Egyesült Államok részéről a térség elengedése, a káosz borítékolható fokozása. Vannak – nem is kevesen –, akik szerint ami történik, a régi, bevált amerikai stratégia része, míg mások arra figyelmeztetnek, hogy az Egyesült Államoknak már jó ideje nincs a térségben akkora befolyása, hogy irányítsa a fejleményeket. Példaként azt hozzák fel, hogy az afganisztáni megszállás húsz éve alatt Washington elveszítette szövetségesét, Pakisztánt is, a már említett közép-ázsiai országokban pedig legfeljebb orosz rábólintással lehetne jelen újra tartósan katonailag. De az afgán helyzet rendezésében vagy éppen befolyásolásában az említett globális és regionális hatalmak mellett érdekelt például India és Irán is.
Éppen ezért a rendezés elképzelhetetlen a külső erők megegyezése nélkül. E hatalmak ugyanis egyrészt érvényesíteni akarják az érdekeiket, másrészt az országban az évtizedek óta tartó különböző megszállások alatt felhalmozódott ellentmondások, a belső erők összetettsége, a nemzeti és törzsi sokszínűség lehetetlenné teszi a megegyezést.
Az egységes és nyugodt Afganisztán megteremtésére tehát nincs recept. Ideális esetben az ország berendezkedése föderatív és semleges kell hogy legyen, a legfontosabb azonban most a párbeszéd. Ez a berendezkedés elképzelhetetlen az amerikaiak által megdöntött, ám le nem győzött tálibok nélkül. Hónapok kérdése, hogy megjelennek Kabulban. Jobb esetben békés úton, egy koalíciós kormány tagjaiként, ha pedig ezt nem fogadja el a jelenlegi hatalom, akkor katonai erővel fogják őket félresöpörni, és egyedül kormányoznak. Ez esetben megegyeznek a helyi nemzetiségekkel és törzsekkel, az Iszlám Államhoz és az Al-Kaidához kötődő egységeket pedig megtörik. Ez azonban ismét hosszú időre káoszba döntené a sokat szenvedett országot, és rengeteg áldozatot követelne.
Így aztán – saját érdekükben is – a nagyhatalmak igyekeznek a tárgyalásos rendezést elősegíteni. Nemcsak az Egyesült Államok tárgyal a felekkel, de Oroszország például már 2019 óta fenntartja az afgán felek, a szomszédos országok és az Egyesült Államok részvételével kidolgozott tárgyalási keretet, majd most emellett az amerikaiakat, a kínaiakat és a pakisztániakat bevonva folytat párbeszédet az afgánokkal. Nyikolaj Patrusev, a nemzetbiztonsági tanács titkára a napokban Moszkvában fogadta afgán kollégáját, Hamdullah Mohibot, míg Szergej Lavrov külügyminiszter élesen kikelt a kabuli kormány egyes körei ellen, amelyek halogatják a párbeszédet a tálibokkal. Talán éppen azért, mert már arra készülnek, hogy az amerikaiak után ők is gyorsan elhagyják az országot.
