Michael O’Flaherty közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének értelmében az államoknak tilos bárkit is életveszélynek, kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak, illetve büntetésnek kitenniük, még akkor is, ha a migrációval kapcsolatos jelentős kihívásokkal szembesülnek.

Hirdetés

Az egyéni vizsgálat nélküli visszaküldés sértheti a csoportos kiutasítás tilalmát – közölte az emberi jogi biztos, aki arra kérte a lengyel hatóságokat, hogy vessenek véget a Fehéroroszországba történő kollektív visszaküldésnek, és biztosítsák, hogy minden olyan ember, aki lengyel területen nemzetközi védelmet kíván igényelni, ezt ténylegesen megtehesse, ügyének elbírálása során pedig gondos és egyéni értékelést kapjon.

Az emberi jogi biztos felkérte a lengyel hatóságokat, hogy folytassanak párbeszédet a lengyel-fehérorosz határon az emberi jogi és humanitárius segítségnyújtásban tevékenykedő civil szervezetekkel. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a humanitárius segítségnyújtás elengedhetetlen a határ menti területeken rekedtek emberi jogainak védelme és az embertelen vagy megalázó bánásmód, vagy akár az élethez való joguk fenyegetettségének megakadályozása érdekében.

„A jogi segítségnyújtás alapvető biztosíték a visszaküldés tilalmának betartásához, a kollektív kiutasítások megelőzéséhez és a hatékony jogorvoslatokhoz való hozzáférés biztosításához” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Az emberi jogi biztos kitért a közelmúltban elfogadott lengyel jogszabályra is, amely mentesíti a büntetőjogi felelősség alól a határ mentén szolgálatot teljesítő állami tisztviselők bizonyos kategóriáit, ha különleges feltételek mellett és sürgős helyzetben, az alkalmazandó szabályokat megsértve közvetlen erőt vagy lőfegyvert alkalmaznak, vagy arra engedélyt adnak.

O’Flaherty véleménye szerint egy ilyen jogszabály ellentétes a nemzetközi joggal és az Európa Tanács normáival, különösen az Emberi Jogok Európai Egyezményének az élethez való joggal, valamint a kínzás és a rossz bánásmód tilalmával foglalkozó cikkével.

Az emberi jogi biztos sajnálatát fejezte ki a szóban forgó jogszabály elfogadása miatt, és javasolta annak hatályon kívül helyezését.