Forrás: MTI/AP/Vadim Ghirda
Hirdetés

Az egykori forradalmárokat tömörítő 1989 December 21. Egyesület és az utóbbi évek korrupcióellenes tüntetéseit szervező Facebook-csoportok felhívása szerint míg december 22-én az ország a forradalom győzelmét, a kommunista diktatúra bukását és a szabadságot ünnepli, addig gyászoló családok ezrei továbbra sem tudják, kik a felelősök szeretteik meggyilkolásáért.

A harmincadik évfordulón rendezett megemlékezésen a résztvevők az egykori jelszavakat idéző – „Mi vagyunk a nép, le a diktátorral”, „Katonák, ti kit védtek?” „Nem megyünk haza, a halottaink nem hagynak” feliratú – molinókat vittek a menet elején.

A kormány székháza felől érkező menetoszlopot a legtöbb bukaresti áldozatot követelő egykori sortüzek helyszínén, az Egyetem-téren várta be Klaus Iohannis államfő, aki Ludovic Orban miniszterelnökkel együtt a demonstrálók között, egy hatalmas kifeszített román zászló egyik hordozójaként vonult a Román Kommunista Párt egykori székháza (a mai belügyminisztérium) elé, ahol ő is mécsest gyújtott a forradalom emlékművénél.

Az egykori pártszékház előtt – ahonnan 1989. december 22-én helikopterrel menekült el a több százezres tüntető tömeg láttán Nicolae Ceausescu diktátor – a megemlékezés résztvevői felolvasták az 1989-es forradalom több mint 1100 áldozatának névsorát.

Iohannis az őt megszólító résztvevők egyikének azzal magyarázta jelenlétét, hogy ő az első román elnök, aki nem volt kommunista. Az államfő a vasárnapi megemlékezésen nem szólalt fel, a hétfői parlamenti díszülésen mondott beszédében azonban ő is az igazság kiderítését és a bűnösök felelősségre vonását sürgette.

A felvonulók menet közben nemcsak az egykori jelszavakat skandálták, hanem azt is, hogy „Iliescut ítéljék el a kiontott vér miatt”. Romániában ugyanis néhány héttel ezelőtt állították bíróság elé a hatalmat a diktátor menekülési kísérletekor magához ragadó Nemzeti Megmentési Front elnökét – Románia első szabadon választott államelnökét -, mivel a katonai ügyészség azzal vádolja, hogy több bűntársával együtt 1989 decemberében csaknem ezer ember halálát okozó katonai diverziót szervezett hatalma legitimálása érdekében.

Szombaton a 89-es forradalom perének egy másik vádlottja, Gelu Voican-Voiculescu egykori miniszterelnök-helyettes véres fejjel távozott egy másik Egyetem-téri megemlékezésről, miután a forradalom sebesültjeinek egyike mankójával betörte a fejét.