Bejelentették, hogy a klinikai kórkép stabilitása következtében a következő orvosi jelentést szombaton bocsátják ki. Február 14. óta minden este közleményben foglalták össze a pápa állapotának alakulását, amit mostantól ritkábbá tesznek.

Hirdetés

Az orvosok tudatták, hogy az egyházfőnek hétfő óta nem volt légzési elégtelensége.

Javulást hozott számára a légzési fizioterápia, valamint mozgásgyakorlatok végzése. A vérkép paraméterei is stabilak maradtak.

A pápa továbbra is láztalan.

Az orvosok továbbra sem bocsátkoznak találgatásokba a pápa egészségi állapotának alakulásáról.

Ferenc pápa csütörtökön munkával és imával töltötte a napot – olvasható a közleményben.

Csütörtök este a Ferenc pápa felépüléséért a Szent Péter téren mondott rózsafüzérimát Ángel Fernández Artime bíboros.