A katolikus egyházfő korunk „rossz ideológiájának” nevezte a genderelméletet, amely – hangoztatta – megszünteti a különbségeket, és mindent egyenlővé akar tenni.

Hirdetés

„A különbségek eltörlése az emberiség eltörlését jelenti” – jelentette ki Ferenc pápa.

Korunk legnagyobb veszélyének nevezte a genderideológiát. Úgy vélte, a genderelmélettel ellentétben a férfi és a nő megkülönböztetése az, amely „termékeny kontrasztot” teremt.

Ferenc pápa beszédében egy olvasmányélményére emlékeztetett; Robert Hugh Benson 1907-ben megjelent, A világ ura című regényére. A pápa kifejtette, hogy a jövőről szóló regény jóslatként szólt, mivel előre vetítette az összes különbség eltörlésének szándékát.

Korábban írtuk