A napokban számtalan hazai szállásadó jelezte, hogy a Booking szállásközvetítő cég június óta nem utalja tovább a beszedett pénzeket. A nemzetközi szolgáltató több milliárd forintot tart vissza, egyre nehezebb helyzetbe sodorva több ezer magyar kisvállalkozást – írta az MTI-nek eljuttatott közleményében Szatmáry Kristóf, a Fidesz-frakció a vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője.

Hirdetés

A kormánypárti politikus felháborítónak nevezte, ahogyan a multicég „visszaél a méretével és az erőfölényével”.

„Elvárjuk, hogy a hatóságok vizsgálják ki az ügyet, a cég pedig haladéktalanul fizesse ki a magyar szállásadókat!” – hangsúlyozta.

Korábban írtuk