Emlékeztettek: 2023. február 9. és 11. között öt támadást hajtott végre egy külföldi állampolgárságú tagokból álló társaság Magyarországon. Hátulról rontottak rá olyan járókelőkre, akiket egy meg nem valósult rendezvény résztvevőinek véltek. Különféle eszközökkel, köztük viperával és gumiborítású kalapáccsal brutálisan bántalmazták őket. A megtámadott kilenc ember közül négyen súlyos, öten könnyű sérüléseket szenvedtek. Az áldozatok között volt magyar és külföldi állampolgár is.

Hirdetés

A Budapesten elfogott antifa aktivista, Ilaria Salis ellen bűnszervezetben elkövetett három rendbeli, két esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat Magyarországon. A per idén tavasszal kezdődött.

A képviselőcsoport közleményében kiemelte: mivel Ilaria Salis június 9-én európai parlamenti mandátumot szerzett, a mentelmi jogára hivatkozva a bíróság a vonatkozó nemzetközi jogszabályok alapján felfüggesztette az ellene folyó eljárást, s kiengedte a házi őrizetből. Ilaria Salis visszatért Olaszországba.

A közlemény Győri Enikőt, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőjét idézte, aki az üggyel kapcsolatban elmondta: a képviselőcsoport tiszteletben tartja az olasz emberek döntését. Határozottan elítéli ugyanakkor azt, hogy az olasz Zöld-Baloldali Szövetség azzal a céllal indította Salist az EP-választásokon, hogy a frissen szerzett mentelmi joga mögé bújva mentesülhessen másfél évvel ezelőtt elkövetett tetteinek következményei alól.

„Bízunk benne, hogy az Európai Parlament, amikor a budapesti bíróság kezdeményezi, felfüggeszti Ilaria Salis mentelmi jogát, és így nem tud majd kibújni az igazságszolgáltatás alól” – fogalmazott a politikus.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ilyen visszaélés a parlamenti mentelmi joggal ne történhessen a jövőben. Az Európai Parlament nem lehet bűnözők menedéke, hívják őket Eva Kailinak, Marc Tarabellanak vagy Ilaria Salisnak – tették hozzá.

Korábban írtuk