A német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) soron következő elnökváltás és a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) tervezett változások mellett is mindkét párt folytatni kívánja a kormányzati együttműködést – hangsúlyozták a koalíciós pártok vezetői hétfőn Berlinben.

Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

Angela Merkel kancellár, a CDU távozó elnöke pártja vezetőségének kétnapos tanácskozása után tartott tájékoztatóján kiemelte: a CDU vezetésének az a meggyőződése, hogy a koalíciós szerződés alapján tovább kell folytatni a kormányzást. Ez „fontos üzenet” a szociáldemokratáknak, akiket a decemberi elnökválasztás miatt „érthető módon” foglalkoztat az a kérdés, hogy elkötelezett-e még a CDU a közös kormány mellett.

Andre Nahles, az SPD elnöke pártja vezetőségének szintén kétnapos tanácskozása után elmondta: nem került szóba a koalíció felbontása, és kitartanak azon tervük mellett, hogy a ciklus felénél, 2019 őszén értékelik a kormány munkáját, és döntenek folytatásról.