Martin Griffiths elmondta, hogy bár a tárgyalások még mindig folynak a határátkelő megnyitásáról, biztató jelek mutatkoznak a sikerre. Mint mondta, mind Izrael, mind pedig a konfliktusban közvetítői szerepet vállaló Egyiptom „sokkal nyitottabbá vált” az elképzelésre. Hozzátette, hogy a szemben álló felek a tervek szerint fokozatosan nyitják meg az átkelőt.

Hirdetés

A nyitás jelentősen növelné a sűrűn lakott, két hónapja izraeli légicsapásoknak kitett övezetben élőknek juttatandó segély mennyiségét.

Az október elején kirobbant gázai háború előtt Kerem Salomon keresztül érkezett a 2007 óta izraeli blokád alatt álló Gázai övezetbe a teherautók több mint 60 százaléka. Jelenleg az övezetbe csak az Egyiptommal határos rafahi ellenőrzőponton át jutnak segélyszállítmányok, azonban ez az átkelő eredetileg a gyalogosforgalomra épült, nem teherforgalom kiszolgálására.

Korábban írtuk