Fotó: facebook.com/Gál Kinga
Hirdetés

A politikus az európai párt küldöttségének tagjaként az amerikai konzervatív erők hagyományos gyűlésén, a CPAC-en az MTI-nek adott interjúban a nemzetközi politikai színtér egyre hangsúlyosabb témái között említette az illegális migrációt, a hagyományos értékek védelmét, valamint a globalista ideológiák terjedésének megfékezését. Elmondta, hogy a konferencián elhangzott beszédek csak megerősítik azt a szándékot, hogy a Patrióták Európáért, ahol csak lehet, szövetségre lépjenek amerikai partnereikkel.

Gál Kinga üdvözlendőnek mondta, hogy az új, Donald Trump-vezette amerikai adminisztráció határozottan fellép az ellen, hogy amerikai adófizetői pénzből finanszírozott nem-kormányzati szervezetek (ngo-k) és médiaplatformok aktívan befolyásolják demokratikusan megválasztott, szuverén kormányok működését, ugyanakkor megállapította, hogy ez a tevékenység Európában tovább folytatódik, amikor az Európai Bizottság részesít támogatásban bizonyos civil szervezeteket.

A Patrióták Európáért kiemelt céljaként említette, hogy felszámolja a korrupciót és megszüntesse a nem-kormányzati szervezetek „illegális” támogatását.

A Fidesz európai parlamenti képviselője utalt J.D. Vance amerikai alelnök egy héttel korábban Münchenben, a biztonsági konferencián elmondott beszédére, amit történelmi jelentőségűnek mondott.

„Az amerikai alelnök tükröt tartott Európa elé, megvilágítva azokat a problémákat, amelyeket a Patrióták már régóta hangoztatnak. Beszéde új lendületet adott a szabadságharcunk folytatásához a kettős mérce elleni fellépésben” – fogalmazott Gál Kinga Washingtonban, hozzátéve, hogy a politikai erőviszonyok alakulása egyre inkább azt mutatja, hogy ma Európában a Patrióták Európáért képviseli a fősodort.

Korábban írtuk