„Fontos, hogy a fehérek legyőzöttnek érezzék magukat”
Újabb botrány rázta meg a New York-i politikai életet, miután Zohran Mamdani megválasztott muszlim polgármester frissen kinevezett személyzeti igazgatója csütörtökön kénytelen volt azonnal lemondani posztjáról. Catherine Almonte Da Costa bukását korábban tett, durván antiszemita és rasszista hangvételű, a közösségi médiában közzétett bejegyzései okozták, amelyek a napokban kerültek ismét a nyilvánosság elé.
A Fox News és a The Judge Street Journal beszámolói szerint a botrány akkor robbant ki, amikor az Anti-Defamation League (Rágalmazásellenes Liga) aggályait fejezte ki a tisztviselő korábbi internetes megnyilvánulásai miatt. A mostanra törölt bejegyzések 2011-re és 2012-re nyúlnak vissza, és megdöbbentő stílusban beszélnek a zsidó közösségről.
Catherine Almonte Da Costa olyan kifejezéseket használt, mint a „pénzéhes zsidók”, egy New York-i metróvonalat pedig egyszerűen csak „zsidó vonatnak” nevezett. Egy másik posztjában gúnyolódott az ortodox zsidó nők öltözködésén is, mondván, a paróka viselése még mindig jobb, mint a fejkendő.
A politikai karrierjét Bill de Blasio korábbi baloldali polgármester alatt kezdő Catherine Almonte Da Costa az utóbbi években a „progresszív” ideológia elkötelezett hívévé vált. A LinkedIn-profilja szerint 2023-ban még a Cornell Egyetem „Sokszínűség, méltányosság és befogadás” (DEI) képzését is elvégezte.
A felszín alatt azonban megmaradt a gyűlölködő hangnem, amely nemcsak a zsidók, hanem a fehérek ellen is irányult.
2016-ban, Donald Trump megválasztása után például azt írta: „fontos, hogy a fehérek legyőzöttnek érezzék magukat”, 2020-ban pedig a fehér férfiakat tette felelőssé a világ romlásáért.
Zohran Mamdani, aki korábban lelkesen üdvözölte Catherine Almonte Da Costát az adminisztrációjában, a botrány hatására kénytelen volt elhatárolódni tőle. A muszlim polgármester szóvivője kijelentette, hogy ezek a megjegyzések elfogadhatatlanok, és nem tükrözik a városvezetés által vallott értékeket. Maga az érintett egy bocsánatkérő nyilatkozatot adott ki, amelyben azt állította, hogy a több mint tíz évvel ezelőtti bejegyzések már nem tükrözik a véleményét, és két zsidó gyermek édesanyjaként mélyen megbánta a megnyilatkozásokat.
Az ügy rávilágít arra a visszásságra, amely a radikális baloldali politika sajátja: miközben „befogadásról” és „érzékenyítésről” beszélnek, a háttérben gyakran éppen azok a figurák kapnak bizalmat, akik a legsúlyosabb előítéleteket táplálják bizonyos csoportok ellen.
Catherine Almonte Da Costa bejegyzései között olyan gondolatok is szerepeltek, amelyek a fehérek elleni rasszizmust a „pálya kiegyenlítéseként” próbálták beállítani.
A botrány hatása még jó ideig érezhető lesz New Yorkban, ahol a konzervatív körök joggal teszik fel a kérdést: miként kerülhetett ilyen pozícióba egy olyan ember, aki korábban nyíltan hirdette a gyűlöletet? A személyzeti igazgató lemondása elkerülhetetlen volt, de a Mamdani-adminisztráció hitelességén esett csorbát nehéz lesz kiköszörülni.
