Matteo Salvini emlékeztetett, hogy a négy éve zajló per pénteken zárul le az elsőfokú, nem jogerős ítélettel.

Hirdetés

„Négy éve járok a palermói Pagliarelli börtön bírósági bunkertermébe, ahol a maffiával vádoltak szoktak megjelenni. Nem másról van szó, mint a baloldal velem szembeni támadásáról, amellyel el akarnak lehetetleníteni”

– mondta Salvini.

Az ügy az Open Arms spanyol civil szervezet azonos nevű hajóját érinti, amelyet 2019 augusztusában az akkori belügyminiszter, Salvini nem engedett automatikusan kikötni az olaszországi partokon, és tizenkilenc napig várakozott 147 emberrel a fedélzetén.

A civil szervezet feljelentésére az ügyészség Matteo Salvini mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte, amire 2020-ban a Rómában bekövetkezett kormányváltást követően a parlamenti többség igent mondott.

Korábban írtuk

Azóta huszonnégy bírósági ülés követte egymást negyvenöt tanú meghallgatásával.

A vád idén szeptemberben hat év börtön és egymillió euró kártérítés kiszabását kérte.

„Bízom a bíróságban, mert azt akarom hinni, hogy Olaszország normális ország, és egy normális országban nem ítélik el azt, aki védi a határokat. Elítélésem a lehető legrosszabb hír lenne az ország számára, de ünnep lenne az emberkereskedőknek és Olaszország ellenségeinek. Azt jelentené, hogy minden megengedett” – fejtette ki Matteo Salvini a jobboldali Il Giornalénak.

Megjegyezte, a többéves per többmillió euróba került az adófizetőknek.

Arra a kérdésre, hogy a Giuseppe Conte vezette volt kormány belügyminisztereként miért egyedül őt állították bíróság elé, Salvini azt mondta, hiába hallgatta meg a bíróság Contét és a 2019-es kormány más minisztereit, mindenkinek „emlékezetkiesése” volt.

A Conte vezette Öt Csillag Mozgalom képviselte erők „politikai támadásáról van szó, a baloldal bosszújáról, amely a Ligát a bíróságon keresztül akarja megsemmisíteni, ha már a választásokon képtelen rá” – hangoztatta Salvini.

Kijelentette, hogy most is mindent úgy tenne, ahogyan 2019 nyarán: rámutatott, hogy belügyminisztersége egy éve rekordokat döntött, mivel közel nyolcvan százalékkal csökkentek az érkezések, kilencvenöt százalékkal kevesebben vesztek a tengerbe.

Úgy vélte, felmentés esetén a bíróság azt erősíti meg, hogy „a haza védelme minden polgár számára szent kötelesség, amiként azt az olasz alkotmány is kimondja”. Hozzátette: a Liga tagjai és szimpatizánsai mellette állnak, annál is inkább, mivel a párt története során hozzászoktak a kemény politikai harchoz. Ennél is nagyobb örömmel szolgál számára – tette hozzá -, hogy nagyon sok, nem a Ligára szavazó olasz is támogatásáról biztosította, például az ő érdekében indított aláírásgyűjtéshez csatlakozva.

„Nem Salvini elleni perről van szó, hanem Olaszország ellen indítottak támadást”

– vélte.

Rámutatott, hogy a civilszervezetek hajói vagy az illegális migránsok feltartóztatásáról döntő bírók között van olyan is, aki a Salvini elleni utcai tüntetéseken vesz részt.

„Nem félek az ítélettől. Ha elítélnek, csak a szeretteimet sajnálnám, elsők között a gyerekeimet. De Ezra Pound mondása kísér: ha egy ember nem vállal kockázatot nézetei miatt, akkor meggyőződése vagy nem ér semmit, vagy ő maga nem ér semmit”

– nyilatkozta a politikus.

Korábban kijelentette, hogy mivel elsőfokú, nem jogerős határozatról van szó, ha börtönre ítélik, fellebbezni fog, és nem mond le jelenlegi közlekedési tárcavezetői tisztségéről.