Francia hetilap: Soros beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába
Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába (EJEB) - állítja legfrissebb számában a Valeurs actuelles című francia jobboldali véleménymagazin.
A nyolc „fejezetre” osztott terjedelmes írásában Grégor Puppincknak, az European Centre for Law and Justice (ECIJ) civil szervezet vezetőjének kutatására hivatkozva – amelynek írása szerint a kizárólagos birtokába jutott – az újság azt fejtegeti, hogyan folytat befolyásolási és lobbitevékenységet az EJEB-ben civil szervezetek közreműködésével mintegy húsz éve az amerikai-magyar milliárdos.
Az első fejezetben Puppinck nyomán, aki az EJEB 2009 óta hivatalban volt 100 bírójának az életrajzában a civil szervezetekkel tartott kapcsolatait térképezte fel, a szerző „Soros-bírákról” számol be, ezek között említi a magyar Sajó András egyetemi tanárt, a Közép-európai Egyetem egyik alapítóját. Sajó is tagja volt annak a kamarának, amely 2009-ben elmarasztalta Olaszországot az iskolákban kötelezően elhelyezett keresztek miatt.
A második fejezetben a szerző azt fejtegeti, hogyan szivároghatott be Soros Nyílt Társadalom alapítványa a testületbe: Puppinck szerint a vasfüggöny mögötti országokban „igen hasznosnak találták”, hogy nem kormányzati szerveknek az emberi jogok terén tapasztalt jogászait delegálják a bíróságba.
A harmadik fejezetben a szerző emlékeztet, hogy Puppinck kutatásai szerint a 100 bíró között 22 állt közvetlen kapcsolatban hét Soros-féle szervezettel, amelyek részesültek a Soros által 1984 óta a Nyílt Társadalom Alapítványba fektetett 32 milliárd dollárból.
A negyedik fejezetben a szerző „a militáns és érdekelt” milliárdos portréját rajzolja meg, aki filantrópként legtöbbször azokba az országokba fektet be, ahol esélye van a befektetés megtérülésének, és megnevezi azokat az országokat, ahonnan a Nyitott Társadalom Alapítvány által támogatott bírák kerültek az EJEB-be: Bosznia-Hercegovina, Albánia, Bulgária, Horvátország, Magyarország, Lettország és Románia.
Az ötödik fejezetben Puppinck nyomán a szerző azt fejtegeti, hogy 2009 óta 185 olyan ügyet tárgyalt a bíróság, amelyben a hét NGO valamelyike volt a felperes, és 88 esetben azok a bírák is ítélkeztek, akik közvetlen kapcsolatban álltak az érintett NGO-val.
A hatodik fejezetben a szerző az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által indított PRISM fedőnevű, külföldieket megfigyelő program keretében Nagy-Britannia megfigyelése miatt indított pereket elemezi, amelyekben 16 felperesből 14 ONG volt, és közülük 10-et finanszíroz Soros alapítványa.
A hetedik fejezetben a szerző a személyes kapcsolatok fontossága kapcsán több konkrét esetet elemez, így egy 2018-as pert, amelyben a Pussy Riot nevű feminista csoport védőjét a strasbourgi bíróságon később bírává nevezték ki, és a bíróság a feministák javára dönt Oroszországgal szemben, amelynek az ügyvédi költségeket is meg kell térítenie.
A nyolcadik fejezetben a szerző felveti, hogy érdemes-e játszani, ha hamisak a játékszabályok, és az EJEB függetlenségéért aggódik. Példaként a magyarországi Nyílt Társadalom Alapítványnak és a Helsinki Bizottságnak a „Stop Soros”-törvény elleni beadványát említi, amelyet az Európa Tanács emberi jogi bizottsága és a Velencei Bizottság már véleményezett, szerintük a „törvénytelen bevándorlás elősegítésének” bűncselekményére vonatkozó új jogszabályi rendelkezés jogellenes és meg kell semmisíteni. „Van-e esélye Magyarországnak igazságot kapni, ha a támadást attól a kéztől jön, amelyikből egyes európai bírák esznek?” – kérdezte a cikkíró.
