Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) fogadja Keith Kellogg altábornagyot, Donald Trump amerikai elnök Ukrajnáért és Oroszországért felelõs különmegbízottját Kijevben 2025. február 20-án.
Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Hirdetés

A nyugalmazott altábornagy szerint a legkritikusabb pontok továbbra is a Donbasz jövője és a zaporizzsjai atomerőmű sorsa.

A Donyeck és Luhanszk területeiből álló régió sorsa 2014 óta meghatározza az orosz–ukrán viszonyt, a háború kitörése óta pedig folyamatos viták tárgya.

Keith Kellogg úgy fogalmazott, hogy ha ebben a két ügyben sikerül megállapodásra jutni, akkor „a többi kérdés már viszonylag könnyen kezelhető”, és azt is hozzátette, hogy „nagyon-nagyon közel” állnak a megoldáshoz.

A különmegbízott, aki januárban távozik posztjáról, azt mondta, a háború okozta emberveszteség „horrorisztikus” mértékű, és egy regionális konfliktus esetén példátlan. Szerinte Oroszország és Ukrajna részéről együtt már több mint kétmillió halottról vagy sebesültről tudni, bár egyik fél sem közöl hiteles adatokat a veszteségekről, és a felek egymást vádolják a számok szándékos eltúlzásával.

A Reuters cikke emlékeztetett, milyen nagy felháborodást váltott ki egy kiszivárgott, huszonnyolc pontból álló amerikai javaslatcsomag, amelyet számos ukrán és európai tisztviselő úgy értékelt, hogy túlságosan engedékeny Moszkvával szemben. A Kreml szerint a dokumentumot négy részre bontották, és jelenleg huszonhét pontból áll, de azokat nem hozták nyilvánosságra.

Az eredeti amerikai felvetés szerint a zaporizzsjai atomerőművet – amelynek reaktorait jelenleg leállították – az ENSZ atomenergia-ügynöksége felügyelné, és az előállított áramot Oroszország és Ukrajna között egyenlően osztanák fel.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton hosszú és „érdemi” telefonbeszélgetést folytatott Steve Witkoffal, Donald Trump különmegbízottjával, valamint az amerikai elnök vejével, Jared Kushnerrel is. A Kreml egy nappal korábban azt közölte, hogy a lehetséges békemegállapodás kidolgozásában Jared Kushner végzi az „elsődleges munkát”.