Felháborító és elfogadhatatlan, hogy a fősodratú balliberális pártok az Európai Néppárt vezetésével szégyenteljes politikai paktumot kötöttek annak megakadályozására, hogy a Patrióták Európáért frakció megkapja az Európai Parlament szabályai szerint neki járó bizottsági pozíciókat – mondta a politikus.

Hirdetés

A Patrióták Európáért frakció nem fogadja el a szégyenteljes paktumot, és minden rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget igénybe fog venni jogainak érvényesítésére – hangsúlyozta a fideszes politikus.

Azzal összefüggésben, hogy az Európai Parlament szakbizottságai kedden választották meg elnökeiket és a négy-négy alelnököt, Gál Kinga hangsúlyozta: a fősodratú pártok megszegik az EP szabályait, szembe mennek a jogállamisággal, a demokráciával és semmibe veszik európai választók millióinak akaratát. Szégyenletes, hogy kitiltották a patriótákat a szakbizottsági tisztségekből – jelentette ki Gál Kinga. A látottak egyértelműen mutatják, hogy az EP balliberális erői nem hajlandók elfogadni a demokratikus választási eredményeket, és nem tudják elfogadni, hogy a Patrióták Európáért a harmadik legnagyobb csoport az Európai Parlamentben – emelte ki.

A politikus közölte, az EP Külügyi Bizottság (AFET) az EP saját, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szabályát megszegve az Európai Néppárt (EPP) férfijelöltjét indította a patrióták ellen az egyik alelnöki pozícióért. Csak azért, hogy ne a Patrióták Európáért frakció politikusai jussanak pozícióhoz, megsértették az Európai Parlament szabályait, a jogállamiságot, a demokráciát, sőt a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó szabályaikat is – hívta fel a figyelmet. Ez azt bizonyítja, hogy a háborúpárti balliberálisok csak akkor törődnek a jogállamisággal és a demokráciával, ha az a saját hatalmi érdekeiket szolgálja – jelentette ki Gál Kinga, majd hozzátette: ez a választási eredmények tagadása, és megkérdőjelezi azok legitimitását. Az Európai Parlament politikai frakcióinak többsége, a háborúpárti balliberális oldal, valamint az Európai Néppárt ennél mélyebbre nem süllyedhet – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

A Patrióták Európáért meg foga mutatni, hogy változásra van szükség az Európai Parlamentben, és azt, hogy a hatalom megőrzésére irányuló, elvtelen paktumok sorozata, a demokrácia és jogállamiság ellenes lépések nem lehetnek hosszútávon működőképesek – tette hozzá Gál Kinga.