Icik Kohen tábornok szerdán bejelentette, hogy hadosztályának erői mélyen a Gázai övezetben, Gáza város kapujában vannak. „Az elmúlt öt napban felszámoltunk a Hamász jelentős erőit, megtámadtuk stratégiai létesítményeit” – közölte a tábornok.

Hirdetés

Jichák Hercog államelnök szerda esti beszédében nemzeti egységre szólított fel és ígéretet tett a Gázai övezetbe hurcolt izraeliek kimenekítésére. „Az elraboltak a fontossági sor élén állnak, visszatérésük szerves része a háború megnyerésének. A legjobb elmék a nap minden percében hazahozatalukon dolgoznak” – mondta Hercog.

Korábban Joáv Galant védelmi miniszter is Izrael összes tévécsatornáján közvetített beszédet tartott, melyben bejelentette, hogy heves csaták zajlanak a Gázai övezetben. „A Hamász súlyos csapásokat szenved el” hangoztatta. Elmondta: több mint tízezer bombát dobtak le Gáza városára; több ezer célpontot találtak el, katonai létesítményeket és „terroristák ezreit semmisítették meg a legalacsonyabbtól a legmagasabb szintekig”.

A katonai szóvivők jelentése szerint az izraeli hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal közösen egy vadászrepülőgép segítségével likvidálta a Hamász páncélosokat elhárító rendszerének a vezetőjét, Muhammad Esszart, akinek az irányításával korábban számos támadást hajtottak végre páncéltörők bevetésével izraeli állampolgárok és katonák ellen.

Egyiptomi és palesztin források szerint mintegy háromszáz külföldi útlevéllel rendelkező ember kelt át a rafahi átkelőn Egyiptomba szerdán. Egyiptomból egyelőre nem érkezett hivatalos adat a belépők pontos számáról.

Az izraeli hadsereg újabb becslése szerint nem ezerötszáz-kétezer, hanem mintegy háromezer fegyveres iszlamista hatolt be Izraelbe az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetből a kerítés több tucat pontján, valamint a levegőben és a tengerből. Beszámolójuk szerint az övezet menti településeken vívott csatákban körülbelül ezer terroristát öltek meg az izraeli erők, és mintegy kétszázat ejtettek foglyul; a többiek visszatértek a Gázai övezetbe.

Az izraeli hadsereg szerint jelenleg több mint egymillió gázait evakuáltak az övezet északi részéből a délibe. Továbbra is arra ösztönzik a helyi civil lakosságot, hogy hagyják el a Gáza folyó medrétől északra eső területet.

A szárazföldi harcok péntek esti megindítása óta tizenhat izraeli katona elestét jelentették katonai szóvivők.

Az izraeli parlament szerdán két törvényt módosított, melyek alapján ezentúl a honvédelmi tárca a háborúban elhunyt LMBT-személyek azonos nemű házastársát is hadiözvegynek ismeri el.

Korábban írtuk