„Én ezzel foglalkozom, mindenkivel párbeszédet folytatva, és összefogva. És úgy gondolom, lesznek meglepetések az EU jövőjében azt a többséget tekintve, amely egyes dossziék esetében kialakulhat a parlamentben”

Hirdetés

– hangoztatta az olasz miniszterelnök, az Itália testvérei (FdI) jobboldali kormánypárt elnöke. Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciója az Európai Parlament harmadik legnagyobb pártcsoportjává vált.

Giorgia Meloni szerda este az Il Giornale jobboldali napilap megalakulásának ötvenedik évfordulóján rendezett sajtóbeszélgetésen vett részt.

Ami az uniós intézmények új vezetőinek kinevezését illeti, Giorgia Meloni arról beszélt, hogy mindenekelőtt az Európai Tanács, az Európai Bizottság, az Európai Parlament elnökét és a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt kell kiválasztani.

„Szokás szerint ez a politikai csoportok súlyának figyelembe vételével történik”

– mondta Meloni. Hozzátette, jelenleg a szocialisták, a néppártiak és a liberálisok igyekeznek egyezkedni ezeknek a pozícióknak a betöltéséről, és ahogy szoktam, kimondom, amit gondolok: nem fog bekövetkezni az a lépésváltás, amit elképzeltünk.

Korábban írtuk

Megjegyezte, az elmaradt fordulat az európai parlamenti választások eredményéből eredeztethető, amely nem bizonyult elegendőnek a helyzet diverzifikáláshoz. Giorgia Meloni kifejtette, hogy ezzel egy időben szürreálisnak találta, hogy az állam- illetve kormányfők EP-választások utáni első informális találkozóján egyesek névsor-javaslattal érkeztek a vezető tisztségekre, és még arra se vették a fáradságot, ahogyan Rómában mondanánk, hogy eljátsszák, hogy azért először mérlegelik, milyen jelzés is érkezett a polgároktól, és milyen lépésváltásra van szükség.

Az olasz kormányfő hangoztatta, hogy véleményét az Európai Tanács találkozóján is kifejtette.

„Én nem így értelmezem a demokráciát, és azt gondolom, hogy ez a magatartás távolította el az európai állampolgárokat az európai intézményektől”

– magyarázta az olasz kormányfő. Úgy vélte, azok, akik mindenáron és minél előbb megállapodást akarnak elérni, azért szaladnak előre, mivel tudatában vannak, hogy a megállapodás nagyon törékeny lehet.

Meloni megjegyezte, akárhogy is osztják szét a vezető tisztségeket, nem felejthetik el, milyen szerepet érdemel meg Olaszország, az EU egyik alapítója, második legnagyobb ipari gyártója és harmadik legnagyobb gazdasága, amely a nagy európai nemzetek között a legszilárdabb kormánnyal bír.

Meloni hangsúlyozta, azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az EP-választások világosan jobbra tolták Európa tengelyét.

„És úgy gondolom, hogy éppen ez lépésváltáshoz vezethet az elsőrendű kérdésekben, bizonyos politikai döntések olvasatában”

– fejtette ki.