A római kormánypalota közleménye szerint a találkozón szó volt az Európai Tanács szerepének és működésének erősítéséről is.

Hirdetés

Giorgia Meloni osztotta António Costa elhatározását azzal kapcsolatban, hogy az Európai Tanács vezetését a tagállamokkal „együttműködésben és pragmatikusan” kívánja végezni.

A portugál politikust június 28-án választották meg az Európai Tanács következő elnökévé, és az év végén lép hivatalba. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöke nemmel szavazott.

António Costa a Melonival tartott találkozót követően hangoztatta, hogy Olaszország az unió alapító tagja, ezért fontosnak tartja, hogy az olasz miniszterelnök milyen feladatokat sorolt fel elsődlegesként.

Korábban írtuk