Fotó: Alexandros Michailidis/Shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Giorgia Meloni szerint az Európai Unió stratégiát tévesztett.

Az Ursula von der Leyen második mandátumát biztosító európai parlamenti többségben „mindenféle erő és annak az ellentéte is megtalálható, olyan politikai erők szövetségével, amelyek semmiről nem gondolják ugyanazt, amivel azt kockáztatod, hogy nem lesz világos a kép” – mondta a miniszterelnök.

Az FdI az utolsó pillanatig nem nyilatkozott szándékáról, csak az Európai Parlament csütörtöki szavazási eredménye után jelentette be, hogy nemmel voksolt Ursula von der Leyenre.

Megjegyezte:

Korábban írtuk

az Európai Parlament politikai programja nem tükrözi az európai polgárok akaratát, amely a június 9-én lezárult EP-választásokon fogalmazódott meg.

„Nem a helyes irányt követi olyan témákban, melyekben az európai polgárok lépésváltást kértek” – utalt elsősorban a zöld átállásra.

Giorgia Meloni kijelentette: „Európa nem figyel a kontextusra, melyben mozog, és azt gondolja, hogy a missziója nem más, mint mindent túlszabályozni (…). Ha nem méred fel a színteret, fennáll a veszélye, hogy hatalmas problémákat okozol a versenyképességben”.

Emlékeztetett, hogy 1990-ben a tizenkét tagállamból álló EU a világ GDP-jének 26,5 százalékát mutatta fel, most viszont, huszonhét tagállammal az arány 16,5 százalék, miközben Kína tizennyolc százaléknál tart.

Az olasz ellenzék bírálatára, miszerint Giorgia Meloni az első olasz kormányfő, akinek pártja nemmel szavazott az Európai Bizottság elnökének megválasztására, és ezzel elszigetelte az országot, közölte: „kötelességem kimondani, ha úgy gondolom, hogy a dolgok nem működnek, ahelyett, hogy a fejem a homokba dugnám”.

Olaszország az EU egyik alapítója, egyik legnagyobb és legbefolyásosabb országa. Feladata az, hogy részt vegyen az „út kijelölésében, nem pedig az, hogy csendben asszisztáljon az eseményekhez”. Olaszországhoz súlyához megfelelő biztosi pozíciót fog szerezni – mondta Meloni.

Az Olasz Testvérek és a Matteo Salvini vezette Liga, a Patrióták Európáért tagja nemmel szavazott Ursula von der Leyen újraválasztására, az Antonio Tajani vezette Hajrá Olaszország (FI) viszont az Európai Néppárt tagjaként igennel voksolt.

Meloni úgy vélte, hogy az olasz kormányerők pártjainak európai pozíciói, bár eltérőek, de hasznosak lesznek a római többség erősítésére.