Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnököt (j) fogadja Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az Elysée-palota bejáratában 2024. június 26-án.
Hirdetés

Alexander De Croo belga ügyvivő miniszterelnök úgy véli, a magyar kormányfő aláássa a belga EU-elnökség által elért eredményeket, Charles Michel, az Európai Tanács leköszönő elnöke pedig azt mondta, a találkozó Vlagyimir Putyinnal politikai hiba volt, és az „elfogadhatatlan diplomáciai munkamódszer„ bizalmatlanságot szült.

La Repubblica viszont idézi Emmanuel Macron francia elnököt, aki szerint

Orbán Viktor szuverén módon döntött a programjáról, amihez joga van, ettől függetlenül nem kötelezte és nem is kötelezheti semmire az Európai Uniót.

A lapnak nyilatkozó olasz kormányfő is kiállt a békemisszió mellett. Giorgia Meloni hangsúlyozta: teljesen természetes, hogy az országok vezetői tárgyalnak egymással, és abban sem lát semmi különöset, hogy Orbán Viktor találkozott Donald Trumppal is.

Nyilvánvaló, hogy ha egy kezdeményezés reményt ad a békére és a diplomáciára, akkor azt meg kell szervezni

– jelentette ki Giorgia Meloni, aki hozzátette, ettől függetlenül úgy látja, hogy Oroszország tart igényt a párbeszédre.

Korábban írtuk

(forrás)