Meloni elmondta, hogy az általa vezetett Olasz Testvérek (FdI) és a Vox spanyol jobboldali párt az ECR tagja, és „úgy gondolom, egyik sem tervezi a frakcióváltást”.

Hirdetés

Hozzátette, hogy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) francia pártról sem feltételezi, hogy elhagyja az Identitás és Demokráciát, amelynek jelenleg a tagja. Az ID-hez tartozik a Matteo Salvini vezette Liga párt is, amely az Olasz Testvérek szövetségese a római kormányban.

„Semmilyen egyesülés nem szerepel a láthatáron a konzervatívok és az ID között. Ez nem jelenti, hogy bizonyos témákban nem működhetünk együtt, miként már eddig is történt. Az Európai Unióban előfordul, hogy eltérő politikai családok ugyanúgy szavaznak bizonyos kérdéseket illetően” – hangoztatta Meloni.

Az olasz kormányfő kijelentette, hogy Marine Le Pennel „vannak közös pontok az illegális migrációval szembeni fellépésben, a zöld átmenethez való hozzáállásban, az európai identitás védelmében”.

Korábban írtuk

Giorgia Meloni úgy vélte, hogy a júniusban esedékes európai parlamenti választások „lehetőséget adnak a változásra, és a változást az eddigiektől eltérő európai többség idézheti elő”.

Kijelentette, „elég volt a többszínű többségből”, ezzel az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Szocialista Párt (PSE) szövetségére utalt.

Giorgia Meloni az észak-olaszországi Trentóban zajló gazdasági fórumon szólalt fel. Emlékeztetett, hogy a 2022 októberében megalakult kormánya jelenleg a tizenhatodik leghosszabb a második világháború óta megalakult 68 olasz kormány között, karácsonytól számítva pedig a Meloni-kormány lesz a hatodik leghosszabb.