Globális terrorspirál

Noha a terrorizmus nem új jelenség, a nyugati világ terroristái egészen az új évezredig nem halottakat, hanem szemtanúkat akartak. A XIX. század anarchistái politikailag szimbolikus értékű célpontokat választottak, a hidegháború baloldali és nacionalista terroristái pedig elsősorban közigazgatási és gazdasági célpontokat támadtak. Hogy a vérontást elkerüljék, a régi idők terroristái sokszor előre bejelentették akcióikat.

A Közel-Kelet, Afrika vagy épp Közép-Ázsia ennél mindig vadabb világ volt, az ottani terroristák és milicisták régen sem kímélték az ellenség civiljeit. Ezzel együtt a Tamil Tigrisek, a Hamász és egyéb hasonló szervezetek indítékai politikailag racionálisak voltak, és a gyilkolás számukra sem a célt, hanem csupán az eszközt jelentette. Kezdetben még az utópikus-dzsihádista ideológiát valló al-Kaida harcosai sem a civileket célozták meg: 1998-ban az Egyesült Államok tanzániai és kenyai követségei, két évvel később pedig egy Jemenben állomásozó hadihajója ellen intéztek támadást.

Az első nagy vízválasztó a 2001. szeptember 11-i merénylet lett, amelyben a leomló Világkereskedelmi Központ mellett a támadás háromezer halottja is szimbólummá vált. Az ártatlan ember­életek kioltása azóta nemhogy nem tabu, de egyenesen kívánatossá vált a terroristák számára. Mivel ugyanis az al-Kaida, az Iszlám Állam, a különféle neonáci csoportok politikai céljai – a globális kalifátus vagy épp a fehér Amerika – egytől egyig megvalósíthatatlanok, a vérontás eszközből céllá lépett elő. Korunk dzsihádistái és extrém jobboldali terroristái ráadásul ráébredtek, hogy a vér felerősíti a hangjukat, és így olyanok is meghallják őket, akik egyébként nem figyelnének oda. Oszama bin Laden a szeptember 11-i merényletek után közvetlenül Bush elnökhöz szólt videóüzenetében, „Dzsihád John”, az Iszlám Állam brit hóhérja pedig egyenesen Barack Obamának üzent az amerikai újságíró, James Foley lefejezésekor. A norvég Anders Breivik és a christchurchi tömeggyilkos internetre feltöltött manifesztójuknak népszerűsítésére használták fel akciójukat. A mezőny egyre erősebb, a közvélemény ingerküszöbe egyre magasabban van, így aztán a merényletek is egyre véresebbek és kegyetlenebbek.

Noha a terrortámadások fő célpontjai továbbra is a közintézmények és polgári célpontok, az elmúlt évek során drámaian megnőtt a templomok, mecsetek és más vallási kegyhelyek elleni merényletek száma is. A Marylandi Egyetem kutatása szerint 2000 és 2004 között világszerte még csak 240 fegyveres támadás történt vallási célpontok ellen, amelyekben 620 ember vesztette életét. A szintén négy évet felölelő, 2013 és 2017 közötti időszakra azonban a merényletek száma már 1400-ra, a halottaké pedig négyezerre nőtt. Mindez úgy, hogy a kutatók az iraki és a szíriai eseteket nem is vették számításba, mondván, a polgárháborús körülmények miatt az ottani számok félrevezetők lennének. A támadások kétharmada Pakisztánban, Nigériában, Afganisztánban és Egyiptomban történt, a nyugati világ egyházi intézményei eddig viszonylag biztonságban voltak.

Az elmúlt évek terrorcselekményeinek drámai növekedése leginkább azzal magyarázható, hogy a népességrobbanás, a belső migráció és a gazdasági problémák miatt sok országban felbomlottak a korábbi társadalmi struktúrák, így az identitásukat vesztett embereket vallási alapon mobilizáló radikális mozgalmak és csoportok egyre erősödnek. Nigériában a Boko Haram a muszlim klímamenekültek bádogvárosaiban toboroz fiatalokat a keresztény és a náluknál mérsékeltebb musz­lim közösségek elleni harcra, Irakban a síita kormányzat által elnyomott szunniták közösségeiből kinövő al-Kaida, majd az Iszlám Állam indított harcot a más felekezetbe tartozók ellen. Mivel pedig az érintett afrikai és ázsiai társadalmak alapjaiban vallásosak, a támadások fő célpontjai értelemszerűen a szimbolikus jelentőségű vallási kegyhelyek lettek. Egyiptomban a kopt templomok és a szúfi mecsetek, Pa­kisztánban az ahmadi mecsetek és a templomok, Irakban a keresztény templomok és a síita mecsetek, Indonéziában és a Fülöp-szigeteken a keresztény kegyhelyek, Mianmarban és a Közép-afrikai Köztársaságban pedig a mecsetek kerültek a különféle vallású radikálisok célkeresztjébe.

A fentiekkel szemben a magát szekuláris alapon meghatározó Nyugaton a templomok nem bírtak szimbolikus értékkel az iszlamista radikálisok számára. Az al-Kaida terroristái és az Iszlám Állammal szimpatizáló magányos dzsihádisták ezért elsősorban a koncerttermeket, a sétányokat és más, a nyugati szekuláris életformát szimbolizáló, egyben sok ember által látogatott köztereket támadnak. Az első mérföldkő 2016 júniusában a normandiai Rouen katolikus temploma elleni támadás volt, melyben az iszlamista támadók meggyilkolták a 85 éves Jacques Hamel atyát.

Az általános célpontok elleni iszlamista terrorizmusra hamar megérkeztek az extrém jobboldali válaszok is. Ezek pedig kezdetektől a nyugati muszlim jelenlét legfőbb szimbólumai, a mecsetek ellen irányultak. 2016 augusztusában New Yorkban egy imámot lőttek le, decemberben egy svájci mecsetben volt lövöldözés, 2017 januárjában a kanadai Quebec City egy mecsetében lőttek le hat imádkozót, 2017 júniusában egy londoni mecsetből kisereglő hívekbe hajtott bele egy mikrobusz, legutóbb pedig az új-zélandi Christ­church­ben gyilkolt meg egy férfi ötven muszlimot. Az akciót reakció követte. A március 15-i, Srí Lanka-i templomok ellen elkövetett merényletsorozatot követően Ruwan Wijewardene miniszter bejelentette: az iszlamista terroristák a christ­churchi támadásra válaszul hajtották végre akciójukat. Veszélyes folyamat látszik kibontakozni, amelyben az utópikus ideológiákat valló radikálisok egy elképzelt globális dzsihád vagy épp keresztes háború katonáiként gyilkolják az ártatlanokat.

Ha az erőszakspirál beindul, a végét aligha lehet megjósolni. A 2015-ös migrációs és a 2016-ban kezdődő iszlamista terrorhullám nyomán nyugati polgároknak már most is tömegei érzik úgy, hogy kormányaik nem képesek megvédeni őket, vagy ami még rosszabb, maguk is tevőleges részesei a nyugati kultúra elleni támadásoknak. Ezt a vélekedést ráadásul fokozzák a Facebooknak és más közösségi médiumoknak az algoritmusokkal személyre szabott visszhangkamrái is, amelyekben az emberek egy idő után már csak a sajátjaikkal megegyező véleményekkel találkoznak. Ezzel egy időben az iszlám világban és a muszlim diaszpórákban is erősödik a már most is meglévő, ugyancsak a Facebook akolmelegében tovább burjánzó képzet, miszerint kormányaik nem képesek megvédeni őket, sőt, maguk is részesei valamiféle iszlámellenes összeesküvésnek. Így a már eddig is sok gondot okozó dzsihádisták is bőséges utánpótlásra számíthatnak. Az erőszakspirál tehát – hacsak a kormányok nem indulnak el egy markánsan rendpárti politika irányába, és nem lépnek fel határozottan minden szélsőség ellen – tovább pörög majd.

A sötét jövő azonban egyben reményt is hordoz. Az ember identitásában ugyanis mindig az az elem erősödik fel, amit a leginkább támadnak. Az Európában élő, magukat korábban etnikai és egyéb alapon meghatározó muszlimok közül sokan a Szovjetunió afganisztáni háborúja, az amerikaiak iraki beavatkozása és egyéb, hittársaik elleni inzultusok nyomán kezdték először átélni és megélni vallásukat. Lehetséges, hogy a szekularizált európai tömegek hitét épp a keresztény templomok és közösségek elleni támadások fogják újjáéleszteni. Az viszont már a politikusok és a véleményformálók felelőssége lesz, hogy a felszabaduló energiák ne pusztító, hanem építő formát öltsenek.