Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Afrikában folyamatosan emelkedik a majomhimlős esetek száma. Rusvai Miklós víruskutató arra figyelmeztet, hogy ha a világ nem megfelelően módon kezeli a helyzetet, az globális járványhoz is vezethet.

Hirdetés

„A két évvel ezelőtti járvány során a világ 117 országában közel százezer ember fertőződött meg, és körülbelül kétszázan haltak bele, mindezt a majomhimlő vírusának gyengébb változata okozta”

– ecsetelte a szakember az InfoRádióban.

A majomhimlő új, virulensebb változata jelenleg főként Afrika középső részén terjed. Rusvai szerint a halálozási arány jelentősen megnőtt, míg korábban egy százalék alatt volt, mostanra már 7-10% között mozog.

A szakértő szerint, ha nem kezeljük megfelelően a helyzetet „akár világjárvány is lehet belőle”. Ez elmondása szerint ez részben az afrikai éhezés kezelésével is összefügg.

Korábban írtuk

„A vírus helyi terjedése biztosított, és a világ is rosszul kezeli, vagy kezelheti a járványt”

– fogalmazott.

A majomhimlő ellen már létezik vakcina, amely a fekete himlő ellen is használható. Néhány százezer adag már el is jutott az érintett afrikai országokba – teszi hozzá a Mandiner.

Rusvai azonban arra figyelmeztetet, hogy „ha a fejlett világ most nem osztja meg a vakcinákat, és a helyi hatóságok nem kezelik az egészségügyi rendszert sújtó problémákat, a járvány világméretűvé válhat.”

A betegség lappangási ideje akár tíz nap is lehet, ami megnehezíti a gyors felismerést.

Rusvai továbbá hangsúlyozta, hogy a fertőzés terjedésének megakadályozásában kulcsfontosságú a kontaktkutatás, a házi karantén, valamint a gócoltás, vagyis a fertőzöttek közvetlen környezetének immunizálása.