II. János Pált 1978. október 16-án választották a katolikus egyház fejévé. A sorban a Szentatya volt a 263. pápa, a választáson nyolc forduló után nyerte el a szavazatok többségét, amely korábban a voksok kétharmadát jelentette, vagyis abszolút többséget. Azóta néhány szabály változott a választást illetően, II. János Pál is megreformálta a korábbi rendet, alkalmazkodott az idő múlásához és a változásokhoz.

A pápa elnevezés a görög "pappasz" (atya) szóból ered, ő a római katolikus egyház feje, Péter apostol utóda, a hierarchia első tagja. Mint Krisztus földi helytartója, a pápa a katolikus egyház legfőbb tanítója, kormányzója, törvényhozója és bírája (primátus). Az őskereszténység idején még nem találkozunk pápasággal, de a páli fordulat után kialakult egyház püspökei közül sem emelkedett ki még senki, mint az egész egyház kizárólagos kormányzója.

A páli fordulat az őskereszténység életében beállott, a II. század első évtizedeitől kezdve fokozatosan kialakuló változás volt. Az addig jelentéktelen szerepet betöltő püspökök döntő szerephez jutottak a keresztény élet irányításában. A páli fordulat kapcsán a kereszténység szakított zsidó gyökereivel, elvetette az aprólékos zsidó rituális előírásokat és a megigazulás útját a Jézus Krisztusban való hitben jelölte meg.

A pátriárkák csak egy nagyobb terület (provincia) egyházi vezetői voltak. A római püspök hatalma akkor kezdett megnövekedni, amikor I. Constantinus császár székhelyét a IV. században Rómából Bizáncba tette át. A püspökség intézményével karöltve jött létre az egyház, és alakult át az őskeresztény liturgia, vagyis megszületett a mise.

A kereszténység hatalma tovább nőtt a Pápai Állam megszületésével a Respublica Christiana időszakában. A pápát – Róma püspökét – kezdetben a római papság, a nép és a szomszéd püspökök választották. Az egyház fölszabadulása után a keresztény római császárok, majd az Itáliát elfoglaló barbár fejedelmek igyekeztek maguknak minél nagyobb befolyást szerezni a választásnál.

A Symmachus pápa által 499-ben rendezett római zsinat kimondta, hogy a pápa életében a pápán kívül senkinek sincs joga a pápa utódjának megválasztásával foglalkozni, sem a választással kapcsolatban pártot alakítani. Symmachus ezzel utódjának kijelölésében jogot akart a maga számára biztosítani, a laikusokat pedig ki akarta zárni a választásból. I. Jusztinianosz császár Itália visszahódítása után a pápaválasztást szabályozva elrendelte, hogy a pápa halála után az egyház kormányzását háromtagú, a római archipresbiterből, archidiakonusból és a jegyzők testületének fejéből álló bizottság vegye át.

E három főtisztviselőnek volt kötelessége bejelenteni a pápa halálát a ravennai helytartónak és csak ezután kerülhetett sor új pápa választására. Az új pápát csak akkor lehetett megkoronázni, ha a császár a választást megerősítette. A "pápa" címet a VI. századtól fogva csak a római püspöknek tartották fönn.

Amíg a korai időkben és a középkorban a pápaság szoros összefonódásban volt a világi hatalommal, a pápaválasztás sem ment olyan békésen, mint napjainkban. A különböző pártok és uralkodók igyekeztek saját köreikből választatni pápát, ezért napirenden voltak az intrikák, a fegyveres harcok, sőt a gyilkosságok is. A pápaválasztás szabadságát biztosító új törvényt II. Miklós (1059-1061) hozta meg és az 1059-es lateráni zsinaton hirdették ki. A szentszék betöltésére irányuló eljárásra a mai napig XV. Gergely pápa 1621-ből származó bullája, az "Aeterni patris" az irányadó.

A megüresedett szentszék betöltése választás útján történik, választójoguk csak a bíborosoknak van. A bíborosok testülete a római katolikus egyház talán legfontosabb szerve. Feladatuk a pápa megválasztása, valamint a pápa segítése nagy horderejű kérdésekben. Gyakorlatilag 1179-től van a bíborosoknak (kardinálisoknak) kizárólagos joguk a pápaválasztásra. V. Sixtus 1586-ban úgy határozott, hogy a bíborosok száma hetven lehet. XXIII. János pápa (1958-1963) lépte túl először ezt a határt kinevezéseivel, egyben azt is elrendelte, hogy aki bíboros lett, köteles püspökké szenteltetni magát, ha még nem volt az. Ez alól a pápa adhat fölmentést, amire napjainkban is van példa. A bíborosok számának növekedését az is indokolta, hogy más földrészek katolikusait arányosan képviseljék Rómában.

Jelenleg egymilliárd 86 millió katolikus él a világon, ennek majdnem a fele – 49,8 százalék – Amerikában. Az elmúlt évben II. János Pál tíz új püspöki széket, egy apostoli helynökséget és hat metropolitai széket létesített, továbbá 171 új püspököt nevezett ki. A pápaválasztó bíborosok a pápa halála után legkorábban tizenöt nap múlva az úgynevezett konklávéban gyűlnek össze. Ez nem más, mint a pápa megválasztásának a külvilágtól elzárt része, jelenleg a Sixtus-kápolna.

De jelenti a testületet is, amely a pápát megválasztja. A konklávé a latin "kulcs" (clavis) szóból ered, vagyis egy kulccsal bezárt helyen folyik a választás, hogy semmilyen külső hatás ne zavarja a nehéz feladattal birkózó bíborosokat. Jelenleg 117 a pápaválasztó bíborosok száma. II. János Pál kilenc évvel ezelőtt hozta azt a rendeletet, amely szerint csak a 80 év alatti bíborosok választhatnak.

Közülük 116-ot már II. János Pál nevezett ki. A jelöltre vonatkozóan semmiféle előzetes egyeztetés nincs a bíborosok között, mindenki szabadon, a legjobb lelkiismerete szerint jelöli meg azt az embert, akit a legalkalmasabbnak vél Szent Péter 264. utódjának. Az sincs megszabva, hogy a bíborosok közül kell választani, minden megkeresztelt férfi ("vir baptisatus") választható. Természetesen a szokásjog alapján a bíborosok között van a várományos. A szavazást a Sixtus-kápolnában tartják, élelmet a nap folyamán egy erre kialakított nyíláson adnak be.

A szavazás egész nap folyik, kétszer délelőtt, kétszer délután voksolnak. Ha kilenc napon belül nem sikerül valakinek elnyerni a szavazatok többségét, akkor már 50 százalék + 1 szavazat is elegendő, egyébként a szavazatok kétharmada szükséges. II. János Pál megszüntette a korábban gyakorolt másik két szavazási módot, a közfelkiáltással történőt és a megegyezéses választást. A konklávé időtartama alatt a bíborosok a korszerű, II. János Pál által építtetett Szent Márta Házban pihennek. Ha megszületett az érvényes döntés, a Sixtus-kápolna kis kéményéből fehér füst száll föl.

A megválasztott pápa ezután más nevet vesz föl, jelezve ezzel, hogy kinek az irányvonalát óhajtja követni. (II. János Pál például XXIII. János és VI. Pál követőjének, illetve I. János Pál utódának vallotta magát). A választás ünnepélyes kihirdetése ezután történik a Szent Péter térre néző erkélyről, a következő formula szerint: "Annuntio vobis gaudium magnum, habemus Papam Eminentissimum et Reverendissimum Dominum N. N. qui sibi imposuit nomen N." A pápai méltóság jelvényei a mitra nevű föveg, a tiara, a kereszttel ékesített egyenes pásztori bot, az apostoli kereszt, a pallium és a halászgyűrű.

Hazánkat két bíboros képviseli a választáson: Erdő Péter bíboros prímás és Paskai László bíboros. Erdő Péter a testület legfiatalabb tagja. Elvileg őket is megválaszthatná a pápaválasztó konklávé. Az első magyar bíboros a történelmünkben Báncsa István volt, aki a muhi csatában elesett Mátyás esztergomi érsek utóda volt; IV. Ince pápa nevezte ki bíborossá 1252-ben. A legnagyobb karriert Bakócz Tamás kardinális futotta be, amikor II. Gyula pápa halála után 1513-ban ő vezette be a bíborosokat a konklávéra és maga is esélyes volt a pápaságra.