Számos képviselő bírálta az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke „hatástalannak” és „rendkívül megosztónak” nevezte a kötelező menekültügyi kvótákat egy frissen közzétett dokumentumban.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke elmondta, nem ért egyet azzal, hogy hatástalan lenne a menedékkérők elosztására szolgáló uniós mechanizmus, annak keretében ugyanis 32 ezer embert áthelyeztek az elmúlt két évben, ami a jogosultak több mint 90 százalékát jelenti.

Kiemelte: közös megoldásra van szükség, máskülönben nem lesz semmilyen megoldás, megfelelő egyensúlyt kell találni a szolidaritás és a felelősségvállalás között.

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakcióvezetője arról számolt be, hogy „megdöbbentette” Tusk vezetői ütemterve, amely „teljességgel aláássa az Európai Bizottság megközelítését”. Hozzátette, együttes, európai megoldást kell találni a menekültválságra.   

Hasonló véleményének adott hangot a radikális baloldali képviselőcsoportot vezető Gabi Zimmer, aki „szerencsétlennek” tartja a dokumentumot. Leszögezte: „inkább azon kellene dolgozni, hogy a menekülő emberek ne kerüljenek fogolytáborokba Líbiában”.

Ska Keller, a zöldpárti frakció társelnöke úgy vélekedett, hogy Donald Tusk „hátba támadta” a bizottságot.

Cecilia Wikström, a dublini reform ügyében illetékes EP-jelentéstevő szerdán hangsúlyozta: az új menekültügyi rendszernek „automatikus áthelyezési mechanizmust” kell magában foglalnia, amelyben minden tagállamnak részt kell vennie. A képviselőtestület nem fog elfogadni egy „felvizezett kompromisszumot, amely biztosan kudarcot vall a gyakorlatban” – közölte, hozzátéve, hogy nem szabad elkövetni a múlt hibáit.

„Tusk elnök beavatkozása súlyosan árt a jogalkotási folyamatnak” – fogalmazott a képviselő, arrogánsnak minősítve az Európai Tanács elnökének azon megjegyzését, miszerint saját javaslattal fog előállni, amennyiben júniusig nem sikerül megállapodásra jutni.

„Felmerül bennem a kérdés, hogy Donald Tusk az Európai Tanács vagy a visegrádi országcsoport elnökeként jár most el” – mondta Wikström. Hozzátette: érthető, hogy a tagállamok konszenzusra törekszenek, az elmúlt másfél év azonban nyilvánvalóvá tette, nem lehet közös álláspontot kialakítani, mivel „néhány ország elhatározta, hogy akadályozni fogja a dublini szabályozás bármilyen konstruktív reformját”.

Niedermüller Péter szociáldemokrata képviselő azon véleményének adott hangot, hogy „olcsó taktikázás” jellemzi az Európai Tanácsot, amely továbbra is csak a napi politikai szempontoknak akar megfelelni. „Ennek a felelőtlen időhúzásnak hosszabb távon Európa polgárai lesznek a vesztesei, s a szélsőjobboldali pártok a nyertesei” – figyelmeztetett a Demokratikus Koalíció képviselője, mondván, a „politikai haszonszerzés érdekében gátlástalanul uszító politikusoknak” tett engedmények aláássák az EU egységének erkölcsi és jogi alapjait.

Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő úgy fogalmazott, hogy a tagországoknak európai megközelítésre kell törekedniük, ugyanis „nem opció a visszatérés a válság előtti, koordinálatlan nemzeti intézkedésekhez”, ez évek munkáját tenné semmissé. Hozzátette, nem értenek egyet a kvótarendszer hatástalanságáról szóló érvekkel, és az uniós válságkezelés sikerét mutatja, hogy a mostani migrációs helyzetet össze sem lehet hasonlítani a két évvel korábbival.

Kedden Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos elfogadhatatlannak és Európa-ellenesnek minősítette Tusk levelét, mely szerinte megtagadja az utóbbi évek közös munkáját.

Diplomáciai források szerint a tagállamok képviselőinek hétfői ülésén a német, az olasz és a svéd delegált is élesen bírálta levelet.

Az uniós jogalkotásban kevés kivételtől eltekintve az Európai Bizottságé a kezdeményező szerep, a javaslatokat pedig a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament együttesen hagyja jóvá.

MTI