Háború különös háttérrel

A Demokrata hetilap március 9-i számában megjelent írás.

Több mint egy hete tart az orosz–ukrán háború. Kitörésekor nem sokan gondolták volna, hogy ilyen sokáig talpon marad Ukrajna a jóval erősebb orosz hadsereggel szemben. Az arányokat jól érzékelteti, hogy valamennyi ország közül Oroszország a második, Ukrajna a huszonkettedik helyen áll a Global Firepower rangsorában.

– A legtöbb elemző is úgy gondolta, hogy Oroszország egy gyorsan végrehajtott háborút akar, többek között ezért is nevezi az orosz vezetés „különleges műveletnek” az Ukrajna elleni agressziót, de a nyilvánosságra került orosz katonai dokumentumok egy 15 napos háború terveit tartalmazzák – mondta a Demokratának Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője.

Az orosz előrenyomulás tehát valójában a terv szerint halad, gondot elsősorban az üzemanyag-, élelem-, muníció-utánpótlást érintő logisztikai problémák okoznak. Azzal együtt úgy tűnik, hogy a vitathatatlan katonai fölényben lévő oroszok alulértékelték az ukrán haderő ellenálló képességét, vagy valamiért nem használják ki erőfölényüket.

– Bár rendkívül elérő számok forognak közszájon, például a halálos áldozatokat illetően 454 főtől egészen 9 ezerig, nagyjából 11 600-11 800 orosz katona eshetett ki eddig a harcból halottként és sebesültként, ami az összes orosz erő mintegy öt százaléka – állítja Tálas Péter.

A hadműveletek északon és keleten két-két irányból, illetve délen zajlanak. A legkritikusabb a helyzet délen (a Krím félszigeten és a tengerparton), illetve Kijev környékén, északon. Az orosz cél Kijev elfoglalása és a Zelenszkij-kormány megbuktatása, továbbá a keleti fronton lévő ukrán haderő bekerítése és a nyugati alakulatok utánpótlástól való elvágása – véli a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetője hozzátéve, az oroszok bár lassan, de majdnem minden fronton tért nyernek. Ahol az ukrán haderő leginkább fenn tudja tartani az ellenállást, azok a városok, a városi harcban ugyanis sokkal kevésbé tud érvényesülni az orosz technikai és tűzerőben megmutatkozó fölény.

Arra a kérdésre, hogy valóban elavult haditechnikát használnak-e az oroszok, Tálas Péter azt mondja, ezek az eszközök többnyire a késő szovjet, kora posztszovjet haditechnika modulárisan modernizált változatai, de vannak olyan modern fegyverek is, mint a precíziós bombák és rakéták. A T–72-es harckocsi első változatát 1973-ban rendszeresítették a szovjet hadseregben, a TOSZ-1 rakétarendszert az afganisztáni háborúban használták először, a BM–21 Grad rakéta-sorozatvető az 1960-as években került a csapatokhoz, és 1969-ben egy szovjet–kínai határincidens során debütált, míg a Kalibr cirkálórakéta 1994-től, az Iszkander ballisztikus rakéta pedig 2006-tól van rendszeresítve. Vagyis ez utóbbi már nem mondható régi technikának.

– Az, hogy milyen fegyvereket vetnek be egy háborúban, mindig erősen függ a háború politikai céljától, illetve az előzetesen az ellenséges környezetről alkotott képtől. Az orosz haderő az Ukrajna elleni műveletek során például többször vetett be ejtőernyős deszantosokat, akiket általában akkor szoktak alkalmazni, ha a hadvezetés nem számít komoly ellenállásra, mivel az ejtőernyősök a levegőben könnyen támadhatók. A háború első napjaiban került sor a precíziós rakéták bevetésére katonai célpontok ellen, hiszen az ilyen rakéták alkalmazását többnyire akkor rendeli el a hadvezetés, ha el akarják kerülni a nagyszámú civil áldozatot – magyarázza Tálas Péter.

Mivel az elmúlt években minden jelentős kibertámadást igyekezett orosz hackerekhez kötni a nemzetközi fősodrú média, ennek tükrében érdekes, hogy most nem hallani átütően sikeres orosz kiberműveletekről. Lehet, hogy ez a korábbi állítás is hazugság volt?

Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője a Demokratának azt mondta, az oroszok ezúttal is készültek kiberműveletekkel, de a korábbi nagy hatású offenzív műveleteket elemezve Nyugaton mára felkészültek az ilyenekre, és megtalálták az ellenszerüket. Azonnal tudnak reagálni, például pillanatok alatt lekapcsolják azokat a szervereket, amelyeket a támadók ugrópontként használnak.

Megtudtuk azt is, bár az ukrán hadseregnek nincs önálló kiberhadereje, az Egyesült Államok kiberharcosai már évek óta Ukrajnában vannak, és felkészültek egy ilyen háborús helyzetre, ráadásul a nagy techcégek, a Microsoft, a Google és a Facebook egyaránt részt vesznek a harcban.

– Most az is bizonyosságot nyert, hogy Oroszországban pontosan ugyanolyan Windows-szerverek futnak, mint a világon mindenhol, ugyanolyan informatikai struktúrákat használnak, ugyanannyira kinn lógnak az interneten a kritikus infrastruktúráik, és ugyanannyira nem foglalkoztak ezek kibertér felőli védelmével, mint ahogy nagyon sokáig Amerikában és Európában sem – mondja Krasznay Csaba.

Vagyis egy újabb nyugati propagandaállítás dőlt meg: az oroszok pontosan ugyanúgy képtelenek megvédeni a komplex infrastruktúrákat, mint ahogy korábban a nyugati hálózatokat sem sikerült valakik, de egyáltalán nem biztos, hogy az orosz hackerek ellen.

– Az a nagy különbség, hogy az Egyesült Államokban és az EU-ban már tíz éve beszélünk erről, vannak jogszabályaink, és rengeteg pénzt áldoztunk arra, hogy növeljük a kiberbiztonságot. Oroszországban erről nem tudunk, úgy látjuk, mintha ez a probléma nem is létezett volna, és lehet, hogy miközben az offenzív képességeiket folyamatosan fejlesztették, saját kiberterüket mintha sérthetetlennek hitték volna – mondja a szakértő.

Egyöntetű vélemény, hogy az orosz vezetés alulértékelte az ukrán társadalom ellenálló képességét. Az ukrán ellenállás sikerét a magas orosz veszteségek, illetve az a tény mutatja, hogy nyolc nappal a háború kezdete után az orosz csapatoknak lapzártánkig teljesen csak Herszont sikerült bevenniük, igaz, a legjelentősebb városokat, köztük Kijevet körülzárták, és elfoglaltak két atomerőművet is.

– Mindez nem jelenti azt, hogy az ukránok megnyerhetik ezt a háborút (az előfordulhat, hogy az oroszok valami miatt abbahagyják). Elnyújthatják, illetve olyan veszteségeket okozhatnak az oroszoknak a városi harcok során, amelyek az oroszokra nehezedő nemzetközi nyomással együtt vagy a háború befejezését eredményezhetik az ukrán haderő és politikai vezetés teljes veresége előtt – de nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv –, vagy hosszú távon olyan költségeket és veszteséget okozhatnak Moszkvának, hogy nem éri majd meg fenntartani a háború utáni jelenlétet – véli Tálas Péter. Úgy látja, minden honvédő háborúban, különösen, ha erősebb ellenféllel állnak szemben a védők, a civil lakosság felfegyverzése segítheti a védekezést, illetve előkészítheti a formális vereség utáni gerillaháborút.

Oroszország valószínűleg rá fog kényszerülni arra, hogy jelentős katonai és rendfenntartó erőt állomásoztasson az ország területén. Ha földalatti formában megmarad az ukrán ellenállás, és mint eddig, külföldről is támogatást kap, további veszteségek vetik előre árnyékukat, ami komoly politikai kockázattá válhat az orosz vezetés számára.

Az biztos, hogy az előttünk álló hét sorsdöntő lesz. Hiszen bár politikai téren vesztésre áll, katonai győzelmet még arathat Oroszország. A városok elfoglalásával meggyűlik a bajuk, de a ritkábban lakott déli területeken gyorsan nyomulnak előre, és ahogy az a mellékelt térképen is jól látszik, nem állnak messze attól, hogy hatalmas harapófogóba fogják a Donbasznál védekező ukrán erőket. Ha ez megtörténik, nyugodtan kijelenthetjük, hogy katonai értelemben vége a háborúnak, és Ukrajna területeinek kicsit kevesebb mint a felét elveszíti.