Nagy tétje van a tajvani választásoknak
Háború vagy béke?
Január 13-án választásokat tartanak Tajvanon. A hatalomért hagyományosan a polgári–nemzeti Kuomintang és a liberális Demokratikus Progresszív Párt verseng, ezúttal azonban egy harmadik politikai erőnek is fontos szerepe lehet a kormányalakításban. A voksolás tétje nagyobb, mint eddig bármikor. Ha ugyanis az Amerika-barát erők kapnak újabb négyéves felhatalmazást, az a nagyhatalmak összeütközéséhez vezethet.
Kína egyesítése elkerülhetetlen történelmi tendencia, amelyre a Tajvani-tengerszoros mindkét partján élő honfitársainknak teljes szívvel törekedniük kell, mondta újévi köszöntőjében Hszi Csin-ping.
A Kínai Népköztársaság elnökének szavait hisztérikus médiareakció követte Nyugaton, az elhangzottakat lényegében a tajpeji vezetésnek szóló hadüzenetként értelmezve. Hszi elnök azonban semmi újat nem mondott, Peking következetesen nyilatkozik Tajvannal kapcsolatban, nem hagyva kétséget afelől, hogy Kína elidegeníthetetlen részeként tekint a szigetre.
Abban persze biztosak lehetünk, hogy Peking keze nem fog megremegni, ha veszélyeztetve érzi területi integritását, és katonai megoldásokhoz kell folyamodnia. A Tajvani-szoros körül kialakult helyzet dramatizálása azonban egyelőre fölöslegesnek tűnik. Peking számára egyáltalán nem sürgős a kínai területek egyesítése, inkább kivárnák az időt, ami a békés megoldáshoz szükséges. A Kínai Népköztársaság bízik saját gazdasági gravitációs erejében, az alapvetően békés attitűdöt csak az változtathatja meg, ha közvetlen provokáció éri.
Az újévi beszéd idézett része leginkább a január 13-án esedékes tajvani választások miatt kapott figyelmet, amelyek tétje ezúttal nem kevesebb, mint a háború vagy a béke. A hatalomért a nemzeti jobboldal ereje, a Kuomintang, a liberális Demokratikus Progresszív Párt (DPP) és a centrista Tajvani Néppárt mérkőzik meg. A választás végeredménye teljességgel megjósolhatatlan, még akkor is, ha a felmérések a DPP színeiben induló jelölt, Laj Csing-tö ötszázalékos előnyét mutatják.
A végeredményben döntő szerepe lehet annak a több mint egymillió fiatalnak, aki idén járul először urnák elé. Az első szavazók a 19 millió választásra jogosult hat százalékát adják, a DPP esélyeit pedig nagyban rontja, hogy a fiatalok többsége elégedetlen az iránnyal, amerre Tajvan haladt az elmúlt nyolc évben. Munkahelyet könnyű ugyan találni, a minimálbér azonban mindössze 970 amerikai dollárnak megfelelő tajvani dollárra rúg, ami az ottani árszínvonal mellett a puszta megélhetésre sem elég. A fiatalok gazdasági kilátásai annak ellenére is romlottak, hogy Tajvan gazdasága közismerten jól teljesít. Közben a fiatalok jelentős része a Kínával való konfliktus elmérgesedésétől is tart. A tajvaniak pedig annak ellenére sem szeretnének háborút vívni az anyaországgal, hogy közben a többség az Amerika-barát status quót támogatja.
Richard Nixon elnök 1972-es kínai látogatása alkalmával megszületett az úgynevezett sanghaji kommüniké, amely szentesítette: a Tajvani-szoros mindkét oldalán élők elismerik, hogy egy Kína létezik, amelynek Tajvan szigete is része. Tajvan ennek értelmében nem tekinthető független államnak. Azt azonban tudni kell, hogy a tajpeji és a pekingi vezetés az egy Kína elv alatt egyaránt azt érti, hogy őt illeti a jogos hatalom Kína egésze felett.
Az egykor az anyaországból érkező politikai disszidánsokból alakult Kuomintang (KMT) jelöltje, Hou Ju-ji és pártja ma is az egy Kína elvét képviseli, ami mellett határozottan kiállnak az anyaországgal fenntartott szoros kapcsolatok szükségessége mellett. Még úgy is, hogy a szárazföldi Kína jelenlegi vezetése helyén saját magát képzelné el. A kampány során természetesen rájátszottak azokra az aggodalmakra, amelyek szerint a markánsan Peking-ellenes DPP politikája háborúba sodorja az országot. A Kuomintang kampánya tulajdonképpen összecseng a társadalom egy jelentős részének véleményével, amely szerint a DPP-t terheli a felelősség az anyaországgal való viszony drámai megromlásáért. Tény ugyanis, hogy az elmúlt években, mióta a DPP vezeti Tajvant, a feszültség folyamatosan nőtt a szoros két partja között. Amerikai hajók járőröznek a sziget körül, Kína pedig saját haderejét vonultatja fel időről időre a partok közelében. Az eddigi mélypontot 2022 augusztusában érték el a felek, amikor Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke (nem hivatalos) látogatást tett a szigeten. Ezekben a hónapokban a tajpeji és pekingi politikai vezetés között úgy elmérgesedett a viszony, hogy sokan a háború kitörésétől tartottak. A feszültség enyhítése érekében akkor a szárazföldi Kínába látogatott a Kuomintang elnökhelyettese, Andrew Hszia is, demonstrálva, hogy a DPP nem képviseli Tajvan egészének álláspontját. Fél évvel később Ma Jing-csiu, Tajvan volt elnöke is Kínába utazott hasonló célból.
A Pelosi-látogatással kapcsolatban az első perctől nyilvánvaló volt mindenki előtt, hogy az USA szándékosan provokálja Pekinget. Washington célja ugyanis már hosszú ideje az, hogy Kínát egy végeláthatatlan fegyveres konfliktusba sodorja, amely alkalmat ad az ázsiai nagyhatalom elszigetelésére és a gazdasági versenyből való kiejtésére. Amerika törekvése természetesen érthető, a nagyhatalmi versengésben nem működnek a lovagiasság szabályai, még akkor sem, ha az USA az általa vezetett nyugati tömb egészének gazdasági prosperitását és végső soron biztonságát veszélyezteti politikájával.
Akkor megdöbbenést leginkább az keltett, hogy a DPP feketén-fehéren Amerika pártjára állt, miközben a tajvaniak többsége a Pekinggel való békés együttélést, az említett status quo fenntartását akarja. A szigeten van ugyan bázisa a függetlenségpárti, konfrontatív politikának, az ezt képviselők azonban éppúgy kisebbségben vannak, mint azok, akik a Kínával való azonnali egyesülést támogatják. Az elmúlt évtizedek alatt közben egyfajta tajvani identitás is szárba szökkent, ami azt jelenti, hogy a szigetlakók egyszerre érzik magukat kínainak és tajvaninak. Ez persze sokkal inkább amolyan lokális identitás, semmint új nemzet megszületését jelenti.
Tajvan és a szárazföldi Kína között az időszakos politikai csörték ellenére is erősek a gazdasági kapcsolatok. Pekingi források szerint 2023. januártól szeptemberig az anyaországban befektetett tajvani tőke 23,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a kétoldalú kereskedelmi forgalma pedig közel 200 milliárd dollárra rúgott. A tajvani gazdaság kitettsége is óriási a kínai nyersanyagellátásnak és az anyaországba irányuló exportnak. Közben tajvani kínaiak tömegei dolgoznak az anyaországban, illetve közel 50 ezer tajvani cég működik a szárazföldi Kína területén.
A két gazdaság összefonódása még akkor is megkövetelné tehát a szoros együttműködést, ha két külön kultúráról vagy nemzetről volna szó. Közben mindkét fél tudja, hogy Kína jelentős veszteségeket okozhatna Tajvannak, ha alapvetően nem a békés megoldást támogatná. A választások tétje most éppen az, hogy talál-e partnert Peking a párbeszéd és együttműködés folytatásához Tajpejben. A DPP győzelme esetén félő, hogy az Amerika-barát csoportok biztatva éreznék magukat a függetlenedési törekvések erősítéséhez. Ezzel összefüggésben jó esély van arra, hogy Washington minden eszközzel megpróbálja majd meggyőzni a DPP politikusait arról, hogy vállaljanak egyértelmű konfliktust Pekinggel. Ez esetben a párt vezetői számíthatnak az amerikai fegyveradományokra, ha pedig nagy a baj, menekültstátusra és jól fizető tanácsadói állásra Washingtonban.
A Kuomintang bár hangsúlyosan antikommunista párt, a Kínával ápolt szoros kapcsolat elkötelezett híve. Ha ők győznek, lehetőség nyílna a párbeszéd folytatására és az amerikai befolyás csökkenésére. A béke esélyeit növeli, hogy a harmadik erő, a Tajvani Néppárt, amelyet az egykori sebész, Ko Ven-csö vezet, a Kuomintang Kína-politikáját támogatja. A két párt koalíciójából könnyen törvényhozási többség alakulhat. Egy ilyen megállapodással pedig a DPP előnye egy szempillantás alatt elolvadna. Ebben az esetben pedig már csak Oroszországban és a Szentföldön kell egy békepárti fordulatot kiimádkozni, és kis szerencsével megmenekül a világ.
