Háborúra készülnek a nyugat-európai katonai vezetők
„El kell fogadnunk, hogy elveszíthetjük a gyermekeinket” – jelentette ki Fabien Mandon tábornok, a francia fegyveres erők vezérkari főnöke még novemberben. A kijelentés valósággal sokkolta a francia közvéleményt, de a tábornok szerint a helyzet egyértelmű: egy 2030-ig kirobbanó orosz támadás esélye miatt nemcsak a hadseregnek, hanem a teljes társadalomnak készen kell állnia. Fabien Mandon leszögezte, hogy Franciaország kiszolgáltatott marad, ha a lakosság nem hajlandó vállalni a legsúlyosabb áldozatokat is. Szavait azonban hazájában mély felháborodás és hitetlenkedés fogadta.
The Economist elemzése szerint „Nyugat-Európa továbbra sem veszi tudomásul a valóságot”, pedig „a kontinens már a béke és a háború közötti szürke zónában él”. Míg az orosz határ menti államok – különösen a balti országok, Lengyelország és az északi nemzetek – számára a háborús készülődés már a mindennapok része, addig a távolabb fekvő országokban, így Franciaországban a veszélyt még mindig távoli problémának tartják. Éppen ez a nemtörődömség aggasztja leginkább a katonai vezetőket, akik valahogyan próbálják felrázni a polgárokat.
Mark Rutte, a NATO főtitkára decemberben egy sötét jövő képét festette fel: szerinte fel kell készülnünk egy olyan léptékű pusztításra, amilyet utoljára a dédszüleink éltek át.
Richard Knighton vezérezredes, a brit fegyveres erők vezetője is megerősítette, hogy a védelmet nem lehet egyszerűen rábízni a hivatásos katonákra; abban mindenkinek részt kell vennie. Bár az ellenzéki politikusok, például Fabien Roussel francia kommunista pártvezér, ezt „tűrhetetlen háborús uszításnak” nevezték, a kormányok több országban már konkrét intézkedéseket hoztak.
A felkészülés kétirányú: egyrészt próbálják valamilyen formában visszahozni a sorkatonaságot, másrészt elkezdték a civilek kiképzését is.
Németországban Boris Pistorius védelmi miniszter a „háborúra való alkalmasság” jegyében új rendszert vezet be. 2026-tól minden, 18. életévét betöltött fiatalnak egy kérdőívet kell kitöltenie a hadsereg számára, 2027-től pedig kötelező orvosi vizsgálat vár a férfiakra, hogy lássák, kit lehetne mozgósítani.
Emmanuel Macron francia elnök tíz hónapos, önkéntes szolgálatot hirdetett meg a fiataloknak, Donald Tusk lengyel miniszterelnök pedig már az összes felnőtt férfi katonai képzését fontolgatja.
A polgári felkészültség terén hatalmas a különbség a nyugati és az északi államok között. Svédországban minden háztartás kapott egy 32 oldalas tájékoztatót, amelyből megtudták, hogy 16 és 70 év között mindenkit a honvédelem résznek tekintenek, és kötelesek szolgálni, ha baj van. A füzetben pontos lista szerepel arról, mit kell otthon elraktározni – a konzervektől a távcsövön át az elemekig –, és hol vannak a legközelebbi óvóhelyek. Carl-Oskar Bohlin svéd polgári védelmi miniszter szerint csak így, a teljes társadalom bevonásával lehet megakadályozni egy támadást.
Ezzel szemben Olaszországban vagy Spanyolországban még csak el sem kezdődött a kommunikáció a lakossággal. A számok magukért beszélnek: egy friss felmérés szerint a lengyelek 77 százaléka tart egy orosz támadástól, míg az olaszoknak csupán a harmada érzi ezt valós veszélynek. Ugyanakkor az európaiak többsége, köztük az olaszok 85 és a németek közel 70 százaléka úgy látja, hazája jelenleg képtelen lenne megvédeni magát.
A nyugati katonai vezetők azonban egyértelműen úgy vélik, hogy visszatérhet a tömeges mozgósítás és a szenvedés korszaka, és a felkészületlenség katasztrófához vezethet.
A balti államok, például Litvánia, már arra is felkészítik az embereket, hogyan éljék túl az első napokban azt, ha minden szolgáltatás leállna. Míg Nyugat-Európában a politikusok a népszerűségvesztéstől félve hallgatnak, az északi országokban a védelmi kiadások növelése és a civilek bevonását a túlélés zálogának tekintik. Carl-Oskar Bohlin svéd miniszter hangsúlyozta: minden, a védelemre költött forrás a béke megőrzését szolgálja, mert csak azt az országot hagyják életben, amelyik túl nagy falat egy támadó számára.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a nyugat-európai lakosság évtizedek óta a garantált biztonság illúziójában él, így a katonai kiadások növelését sokan a jóléti vívmányok megnyírbálásaként értékelik. A katonai vezetők ragaszkodnak hozzá, hogy nem pánikkeltés miatt figyelmeztetik a lakosságot: a modern haderő felépítése nem hetek, hanem évek kérdése, és Európa jelenleg jelentős lemaradásban van. Ha a hátország nem mutat kellő elszántságot, a frontvonal sem lesz tartható.
