A jobboldalisággal nem vádolható Politico hasábjain a napokban hosszú cikk jelent meg a svéd Kvartal című internetes magazin főszerkesztőjének, Paulina Neudingnak a tollából. Az újságíró szerint hazájában olyan gyakorivá váltak a lövöldözések, hogy már alig említik őket a hírekben.
 

Képernyőfotó: YouTube.com


Képernyőfotó: YouTube.com

„Két hét leforgása alatt öt robbanás volt az országban. Nem szokatlan ez manapság: a svédek már hozzászoktak az erőszakos bűncselekményekről szóló hírekhez, a szemtanúk megfenyegetéséhez és az alvilági kivégézésekhez. Egy olyan országban, amely hosszú időn át a biztonságról volt híres, a szeptemberi választásokhoz közeledvén a polgárok egyre inkább a törvényes rendet tartják a legégetőbb kérdésnek” – kezdi írását Neuding.

Míg korábban Svédországban is érződött a Nyugat-Európában bekövetkezett esés az erőszakos bűncselekmények számát illetően, ám ez a csökkenés korántsem volt olyan mértékű, mint más államokban, állítja Neuding. Sőt, míg közel harminc esztendővel ezelőtt évente átlagosan négy ember halálát okozta lőfegyver, addig ez a szám az elmúlt évben már körülbelül negyven volt. A lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok pedig elsősorban a migránsháttérrel rendelkezők által kialakított párhuzamos társadalmakban jellemzők. A gyilkosságok számaígy már jóval a nyugat-európai átlag felett van. Emellett szinte mindennapossá váltak az autógyújtogatások, a rendőrök, mentősök és tűzoltók ellen elkövetett támadások, és még a zavargások is.

Svédországban olyannyira elszabadult a pokol, hogy még skandináv szomszédaik is észrevették, a norvégok például manapság „svéd állapotokként” utalnak a bűnözésre és a társadalmi feszültségekre, a dán miniszterelnök, Anders Fogh Rasmussen pedig egy tévéinterjúban azt mondta, „Gyakran hozom fel Svédországot elrettentő példaként”.

Minderre válaszul a svéd kormány imázsjavító kampányba kezdett. Amikor a svéd miniszterelnök, Stefan Löfven márciusban a Fehér Házban járt, elismerte, hogy akadnak gondok hazájában, ám tagadta a no-go zónák létezését. 

„A valóság azonban teljesen más azok számára, akik a valóságban élnek” – írja Neuding, és megjegyzi, hogy a mentősök egyik szakszervezetének vezetője, Gordon Grattidge egy interjúban megjegyezte, számukra igenis léteznek olyan környékek, ahová nem mennek, legalábbis rendőri biztosítás nélkül nem. – „A svédek nem hajlamosak a nemzeti büszkeség grandiózus kinyilvánítására, de a ‘svéd modell’ eszméje (vagyis az, hogy hazájuk sok mindent képes tanítani a világnak) a nemzeti önkép elengedhetetlen része. (…) Márciusban a munkaerőügyi miniszter, Ylva Johansson a BBC-n azt nyilatkozta, a nemi erőszakok és szexuális zaklatások száma ‘egyre csak csökken, és csökken, és csökken’. A valóságban éppen ennek ellekezője az igaz, amit később egy bocsánatkérés kíséretében Johansson is elismert. Hozzá hasonlóan Carl Bildt korábbi miniszterelnök egy, a Washington Postban megjelent véleménycikkében sikertörténetnek nevezte a svéd bevándorláspolitikát. Nem ment bele az erőszakos bűncselekményekbe. Miután decemberben újra és újra megtámadtak zsidó szervezeteket – tűzbombával dobtak meg például egy göteborgi zsinagógát -, Bildt ugyanebben a lapban kifejtette, hogy Svédországban nem okoz különösebb problémát az antiszemitizmus”.

Neuding felhívja a figyelmet, hogy egy hivatalos kormányzati portál a bevándorlással kapcsolatos „mítoszokat” gyűjtött össze, és mind a mai napig ezek közt szerepel az a szerintük álhír, hogy „Svédországban nemrégiben megtörtént az első iszlamista terrortámadás”, ami nyilvánvalóan igaz, hiszen az üzbég iszlamista, Rakhmat Akilov bűnösnek vallotta magát abban a kisterautós támadásban, amelynek során öt embert gyilkolt meg Stockholmban. Akilov, akinek bírósági tárgyalássorozata jelenleg is tart, megismételte, hogy az Iszlám Államnak fogadott hűséget és a támadással az volt a célja, hogy svéd állampolgárokat öljön meg.

„A svéd kormány azzal a kifogással tagadja, hogy iszlamista támadásról volt szó, hogy egyetlen iszlamista csoport sem vállalta a felelősséget” – áll az írásban. – „Miután olyan fontos manapság az álhírek elleni harc, az, ahogy a svéd kormány politikailag kellemetlen tényekkel manipulál, különösen felelőtlennek tűnik. Néha egy kívülállóra van szükség ahhoz, hogy a megfelelő szempontból legyünk képesek értékelni a dolgokat. A londoni Sunday Times-ban nemrégiben Bojan Pancevski a bevándorlásnak és az erőszakos bűncselekményeknek szentelte figyelmét. A cikkből botrány lett Svédországban, és sokan úgy tartották, ez az írás volt az oka annak, hogy a brit és a kanadai külügyminisztérium figyelmeztetést adott ki a skandináv államba utazó állapolgárainak, abban kiemelve a csoportos bűnözést és a robbantásokat. ‘Úgy állítják be, mintha fékevesztett erőszak tombolna’, reagált Malmö rendőrfőnöke, Stefan Sintéus.”

„Úgy tűnik, nem fordult meg a rendőrfőnök fejében az, hogy a figyelmeztetés és a cikk is ugyanazt a valóságot tükrözi. Hiszen néhány nappal korábban egy malmöi rendőrőrsre kézigránátot dobtak. Ugyanebben a hónapban pedig egy rendőrautó semmisült meg egy robbantásban” – zárja elemzését Neuding. – „Lehet, hogy a hivatalos szervek már beletörődtek a helyzetbe. Ám békeidőben egy nyugat-európai országban az erőszak ilyesfajta szintje már nyugodtan tekinthető fékevesztettnek”.

demokrata.hu