Hirdetés

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke nemrégiben bejelentette: Európát át kell állítani a hadigazdaságra és fel kell készíteni a háborúra. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is arról beszélt, hogy Európában hadigazdaság kell. Ennek a gondolkodásnak a jegyében az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Alap (EIF) közösen hirdettek meg egy összesen 175 millió eurós programot, amellyel a fegyvergyártás fellendítését kívánják támogatni. Arra számítanak, hogy a lépésre a magánbefektetők is reagálnak, és velük együtt nagyjából 500 millió euróval tudják támogatni a fegyvergyártó vállalatokat. A Defence Equity Facility, vagyis Védelmi Tőkefinanszírozási Eszköz néven futó projektre az Európai Védelmi Alapból százmillió eurót, az EIF keretéből pedig 75 milliót szánnak a következő négy évben. Az elképzelések szerint az Európai Unió e program keretében kifizetheti a hadianyagok gyártási költségeinek akár a 45 százalékát is.

Az idén márciusban meghirdetett új európai védelmi ipari stratégia (EDIS) célja, hogy rugalmas, egységesebb és a fegyverimportra a jelenleginél kevésbé rászoruló európai védelmi ipar épüljön ki. Legfőbb célja, hogy 2030-ra ezen terület kereskedelmi értéke az EU teljes védelmi piacának a 35 százalékára növekedjen, és hogy ekkorra az uniós országok védelmi beszerzéseinek legalább az 50 százaléka a kontinens védelmi technológiai és ipari bázisból származzon. Cél továbbá, hogy a tagállamok a védelmi felszerelések legalább 40 százalékát egymással együttműködve szerezzék be. Körvonalazódni látszik egy olyan elképzelés, amely szerint az EU a NATO befektetési és beszerzési ágaként lépne fel. Míg az előbbi biztosítaná a forrásokat egy saját védelmi költségvetés létrehozásával, utóbbi szabványokat és beszerzési célokat határozna meg.

De fegyverkeznek a tagállamok is. Lengyelország egy évekkel ezelőtt megkezdett program keretében 2030-ig megduplázná, így 300 ezresre növelné a hadseregét, 2035-ig pedig több mint százmilliárd dollárért vásárolna fegyvereket. Németország százmilliárd eurós haderőfejlesztési programot indított, de a már 2016-ban megkezdett Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program keretein belül Magyarország is nagyszabású védelmi ipari beruházásokat ösztönöz.

A globális védelmi kiadások tavaly rekordszintre, 2,2 ezer milliárd dollárra nőttek, ezen belül Európában is a hidegháború óta nem látott magasságba, 388 milliárdra emelkedtek. Habár Európa jelenleg 56 milliárd dolláros elmaradásban van a NATO által előírt, a GDP két százalékát kitevő védelmi ráfordítási célhoz képest, a kontinens országainak egyre nagyobb hányada – köztük hazánk is – éri el a NATO-célokat. A nemrég még temetett NATO a háború nyomán újra legitimitást szerzett magának. A szervezet most száz milliárd dolláros alapot akar létrehozni Ukrajna megsegítésére. Közben több nyugati szövetséges állam a sorkatonaság bevezetésén gondolkozik. A lettek már be is vezették, Dániában pedig a nőknek is kötelező lesz a katonai szolgálat. A németek is ezen gondolkoznak, az oktatási miniszter pedig arra szólította fel a tanárokat, hogy készítsék fel a diákokat egy esetleges háborúra.

Korábban írtuk

Az Európai Unió vezetői elzárkóznak a tárgyalásoktól, és egyre nyíltabban a háború eszkalációját támogatják. Még az sem gondolkodtatta el őket, hogy Washington lelkesedése is alábbhagyott, és csak féléves huzavona után kapott zöld utat az Ukrajna támogatását is tartalmazó csomag. Washingtonnak persze nincs ellenére az európai háborús hisztéria, hiszen enélkül is egyre inkább szövetségesére hárítaná Ukrajna működtetésének és a háború támogatásának anyagi költségeit. A második világháború után következő majd nyolc évtizedes viszonylagos nyugalom, a béke legnagyobb haszonélvezőjeként Európa pedig érthetetlen módon a háború eszkalációjára játszik. Jelenlegi vezetői mintha nem értenék, hogy a kontinens biztonságát, versenyképességét kockáztatják.

Tény ugyanakkor, hogy valóban hasznos lenne az uniós állampolgárok védelmi ismereteit bővíteni. Mint ahogy az sem magától értetődő, hogy Európa biztonságát ma szinte kizárólag az Egyesült Államok garantálja. Az európaiak a Szovjetunió felbomlása után leépítették védelmi képességeiket, nem költöttek a biztonságukra, inkább kiszervezték az Egyesült Államoknak. Ezzel Európa kitetté, fokozatosan Amerika vazallusává vált. A NATO-tagállamok többségének az Egyesült Államok a fő beszállítója, sok esetben 80 százalékos részesedéssel, amelyet Németország, Dél-Korea és Franciaország követ. Az elmúlt öt évet vizsgálva az amerikai szállítmányok az európai országok fegyverimportértékének több mint felét teszik ki. A mára leépült európai védelmi ipar ott tart, hogy az Ukrajnának ígért egymillió tüzérségi lőszer leszállítására sem volt képes. A cél most az, hogy a fent említett programok révén éveken belül sikerüljön az uniós termelést évi 2-2,5 millió lövedékre feltornászni. Az arányokat érzékeltetendő azért jegyezzük meg, hogy Oroszország jelenleg évi 3 milliót képes gyártani.

Nem azzal van tehát baj, hogy Európa fejleszteni akarja a védelmi képességeit. Erre szükség van, a háborús hisztériára azonban nincs. A Nyugat súlyosan téved, amikor a felelősség fogalmát automatikusan egyenlővé teszik a fegyverszállítással és a háborús készültséggel. A fegyverekre azért van szükség, hogy ne legyen háború. Érthetetlen például, hogy a jelenlegi helyzetben a komoly globális szereplők közül csak Európa nem dolgozott ki saját béketervet. Az úgynevezett Zelenszkij-formula ugyanis nem az európai érdekekből indul ki. Európa a diplomáciai megoldás helyett egyfajta kritikátlan rajongói kultúrát ápol, amelynek jegyében vehemensen szorgalmazza a fenntartás nélküli egyetértést Ukrajnával, és az egyedüli megoldást Kijev fegyveres támogatásában látja. A tegnap még kizárólag a jóléte növelésére koncentráló, galambként viselkedő Európa hirtelen héjává változott. Ez a megközelítés azonban irreális már csak azért is, mert az évtizedeken át tartó demilitarizáción átesett társadalmakban sem erőforrás, sem támogatottság nincs e stratégia megvalósításához. Arról már nem is beszélve, hogy a legyőzni kívánt Oroszország nemcsak szavakban héja, hanem komoly hadsereggel bíró atomhatalom, amellyel az ütközést el kellene kerülni. A védelmi képességek fejlesztése tehát fontos feladat, de nem azért, hogy nagyobb haderőt tudjon Ukrajnába küldeni és pláne nem azért, hogy legyőzze Oroszországot. A reális és észszerű cél, hogy az Európai Unió a jövőben képes legyen megvédeni magát, és ezért ne érje meg megtámadni. Minden más törekvést el kell utasítani.

Azért tételezzük fel, hogy ezzel Charles Michel és Ursula von der Leyen is tisztában van. Hogy akkor miért e háborús hisztéria? Mint arra Hans-Joachim Maaz német pszichológus rámutat, a finánckapitalista elit is válságba került a rendszerrel együtt, és a félelem szításával próbálja biztosítani hatalmát. A félelemkeltés, a rémhírterjesztés a legkönnyebben használható uralmi eszköz, mert a félelem elbutít. A félelem megváltás után kiált. A pszichológus emlékeztet rá, hogy a politika és a média által táplált félelem a világjárvánnyal kezdődött, majd jött az állítólag ember okozta klímaváltozás. Most pedig az oroszok a hibásak mindenért. Mint megjegyzi, ezek a mesterségesen gerjesztett félelmek felfokozódnak és lehetőséget kínálnak arra, hogy minden egyéni félelmet megkössenek és helyettesítőként lecsillapítsák a jövőtől való félelmet.

E logika szerint tehát arról lehet szó, hogy a nyugati elitek a „zöldforradalmat” lecserélik a háborús hisztériára, és Európa veszélyeztetettségére hivatkozva folytatják a nemzeti szuverenitás teljes felszámolása érdekében tett lépéseiket. E cél eléréséhez csak a végső eszköz a háború, elég lehet a felelőtlen, ám tudatos hiszterizálás, a félelem felkorbácsolása, a fetisizált a politikai kommunikáció. Már csak azért is, mert azzal azért Brüsszelben is tisztában lehetnek, hogy egy, a retorikában felvázolt kiterjedt háborúra a Nyugat nincs felkészülve.