Hagyományos háború a jövő fegyvereivel

Az emberek hangyának tűnnek, a harc­járművek pedig apró matchboxnak, miközben célkereszttel a hátukon próbálnak fedezékbe húzódni. Nincs esélyük, mire észlelik a veszélyt, már lángba borul minden. A drónok (UAV-k) által közvetített nagy felbontású videókon mintha csak a jövő háborúiba nyernénk bepillantást, pedig mindez most történik Európától nem is olyan távol, Hegyi-Karabahban. A jogilag Azerbajdzsánhoz, a gyakorlatban viszont Örményországhoz tartozó területért szeptember óta vív háborút a két ősellenség. Nem először fajultak fegyveres összecsapásig az ellentétek, 1992 és 94 között már zajlott egy véres konfliktus, amelyet az erősebb hadsereggel rendelkező Örményország nyert, és elcsatolta ellenfele területének közel egynegyedét. Mára viszont fordult a kocka. Azerbajdzsán jelentős olajmezőkkel távozott az összeomló Szovjetunióból, így az évek során komoly bevételekre tett szert, amiknek jelentős részét arra költötte, hogy megfordítsa az erőviszonyokat. A világ hadseregeit rangsoroló Global Firepower portál szerint Azerbajdzsán ma már a hatvanegyedik helyen áll, míg Örményország jócskán lemaradva csupán a száztizenegyedik. Előbbi a legfrissebb adatok szerint közel két és fél milliárd dollárt költ védelemre, míg az ősellenség örmények csupán a negyedét tudják erre szánni. A publikus titkosszolgálati adatokból dolgozó oldal adataiból kiolvasható, hogy a költekezés eredményes volt, az azeri hadsereg szinte minden mutató tekintetében fölényben van. Légiereje majdnem háromszor erősebb, a harckocsik számában ötszörös a különbség, a tüzérség összes kategóriájában jelentős az azeri előny. Az elmúlt évtizedek aszimmetrikus hadviselése után újdonságként hat, hogy ezúttal két ország teljes spektrumú regu­láris hadserege csap össze egy klasszikus háborúban, ráadásul a konfliktusban használt high-tech fegyverek egy részét is most láthatjuk először éles bevetésen.

Revansvágyból ultramodern hadsereg

Azerbajdzsánban soha nem csináltak titkot abból, hogy az elfoglalt területeket egyszer majd megkísérlik visszaszerezni. Ennek érdekében jelentős haderőfejlesztésbe kezdtek. Szoros katonai és védelmi ipari partnerséget építettek ki Törökországgal és Izraellel, utóbbival 2016-ban írtak alá egy ötmilliárd dolláros megállapodást. Az együttműködés keretében az Israel Aerospace Industries hadiipari nagyvállalat két éve Lora taktikai ballisztikus rakétákat adott el Azerbajdzsánnak, az ország különböző pilóta nélküli repülőket, köztük kamikaze drónokat is vásárolt a zsidó államtól. Ilyen a Harop, amely a harctér fölött repülve képes önállóan kiválasztani a célt, amelyet nagy sebességgel rárepülve semmisít meg, vagy a Skystriker és az Orbiter 1K, amelyeket elektromos motorral szereltek fel, így gyakorlatilag lehetetlenség észlelni őket, amíg meg nem kezdik a támadást – akkor pedig már késő. Ugyancsak Izraelben estek át modernizáláson a szovjet érából megmaradt T–72-es harckocsik, számos extrával gazdagodva. Klímaberendezést, GPS-t, automata célkövetőt és új tűzvezető rendszert kaptak. 2014 és 18 között Azerbajdzsán volt az izraeli fegyverek második legnagyobb vásárlója, vitték az export tizenhét százalékát. Ezenfelül Oroszországból is érkeztek új T–90 harckocsik, amelyek tűzvezető rendszere képes automatikusan működni, kezelőjének elég a célt kijelölni és a lőszer típusát kiválasztani. A rakéta lézeres rávezetésétől, illetve dróntámadástól pedig ködgránátok és füstfüggöny védi a járművet.

Győzelmet hozhatnak az olaj-dollármilliók

Az Ankarából Bakuba irányuló katonai export idén júliusban kapcsolt magasabb fokozatra, miután történt egy, a mostaninál kisebb összecsapás Örményország és Azerbajdzsán között. A történelem során az lehetett az első eset, hogy két ország fegyveres ereje drónokkal támadja egymást. Ez katalizálta a fegyvervásárlást, amit jól mutat, hogy míg júliusban a háromszázezer dollárt sem érte el a török import, augusztusban már harminchat-, szeptemberben pedig hetvenhétmillióért rendeltek partnerüktől az azeriek, amivel egyből a hadiipar legfontosabb vásárlói lettek, megelőzve Ománt és az Egyesült Államokat. A nagybevásárlásból érdemes kiemelni a Bayraktar TB2 drónokat. Az olcsó, de hatékony, fejlett optikával felszerelt pilóta nélküli gépek nyolcezer méteres magasságban is tudnak működni, ahol nehezen észlelhetők, és akár huszonhét órán keresztül képesek repülni, négy rakétát szállítva. A bázisra visszatérő gépek gyorsan tankolhatók, majd mehetnek is vissza a levegőbe, hogy a csatatér fölött új célpontokat keressenek. Úgy fest, hogy a TB2 lesz a háború egyik fő fegyvere. Az azeri honvédelmi minisztérium által közzétett videókon jól látszik, hogy a drónok meglepő hatékonysággal tartják sakkban az örmény erőket, egymás után semmisítik meg a tüzérségi eszközöket, harcjárműveket és az élőerőt. Sokat elárul, hogy a konfliktus kezdeti szakaszában, amikor az időjárási feltételek miatt az azeri drónok nem tudtak felszállni, a frontvonalon nem volt jelentős elmozdulás, kisebb, határ menti hódításokat leszámítva. Ám amint beszálltak a küzdelembe, sorban lőtték ki az örmények nehézfegyvereit, és megjelentek a kamerák által felvett nagy felbontású videók, amelyeknek a katonákra és a civil lakosságra gyakorolt pszichológiai hatása sem elhanyagolható.

A kaukázusi villámháború tanulságai

Az örmények is próbáltak is felkészülni, már amennyire az anyagi kereteik engedték. Segített ebben a szövetséges Oroszország, ahonnan többek között Iszkander–M operatív-taktikai ballisztikus rakétarendszert kaptak, amely meglehetősen pontos, hatótávolsága eléri az ötszáz kilométert. Rendelkeznek Tor-M2KM légvédelmi rakétarendszerrel is, amellyel ki tudnák védeni a TB2-k támadásait. Ám kevés van belőlük, vélhetőleg ezért ódzkodnak a bevetésüktől, mert rosszabb napokra tartogatják, például arra az esetre, ha az azeri csapatok nem állnának meg az egykor elfoglalt területek határán. Erre van is esély, mert bár az örmények többsoros védelmi rendszert építettek ki, alaposan beásva magukat a nehéz hegyi terepen, ahogy a franciákon sem segített a Maginot-vonal, elég egy pillantást vetni a térképre, látszik, hogy nekik sem jött be. Ahogy a jobb terepismeret és a domborzati adottságok sem védik meg őket a pusztító dróncsapásoktól. Az azeri csapatok jelentős területeket vontak az ellenőrzésük alá szeptember óta, már Susa (Şuşa) közelében járnak, ahonnan csak egy ugrás a főváros, Sztepanakert (Xankəndi). Bár Jereván próbálja titkolni a vereség mértékét, sok mindent elárul, hogy a civil lakosság nagy részét és a szakadár kormányt már októberben evakuálták Örményországba. A hadi helyzeten valószínűleg az sem fog sokat változtatni, hogy a hírek szerint mindkét oldalon alkalmaznak zsoldosokat is – az örmények saját, régóta inaktív paramilitáris erőiket, valamint kurd fegyvereseket vetnek be, az azerieket pedig török közvetítéssel toborzott szíriaiak erősítik, akiket az utolsó lázadók uralta szíriai területről hoztak a frontra havi ezerötszáz dollárért – és a háború ezúttal aligha fog két évig elhúzódni. A harctéri tapasztalatokat elemző szakértők egyúttal újabb bizonyítékot kaptak arra, hogy a drónok átírják a háborúk szabályait, egyesek máris a harckocsikorszak végéről beszélnek, mivel azok szinte tehetetlenek a pilóta nélküli repülők csapásaival szemben. Máris új irányt vettek a fejlesztések, hamarosan megjelennek majd a drónjelek elektronikus zavarására képes, erős légvédelemmel ellátott tankok. A nagyobb hadseregek is megmozdultak, az amerikai tengerészgyalogság például csökkenti a nehéz harckocsik számát, a brit haderő pedig elkezdte előnyben részesíteni a kisebb, fürgébb harckocsikat. És az is várható, hogy hamarosan megjelennek majd az ellenséges drónok eltérítésére szakosodott hackerek is.

Míg egy évtizede a teoretikusok úgy vélték, a drónok csupán segédeszközök lehetnek a hadszíntéren, most a szemünk láttára bizonyítják be, hogy képesek egy háborút is eldönteni. A recept egyszerű: aki több, és modernebb UAV-t birtokol, az minden további nélkül legyőzheti ellenfelét. Innen pedig már csak egy apró lépés a tudományos fantasztikum, a földi robotokkal, személyzet nélküli vízi járművekkel és légi drónokkal vívott háborúk.