Zoran Djindjics szerb miniszterelnöknek mindenképpen gondolnia kellett a halálra, amikor beszállt páncélozott BMW-jébe március 12-én nem sokkal dél előtt. Három héttel korábban például, amikor éppen a Boszniai Szerb Köztársaság felé tartott a miniszterelnök autókonvoja, egy útbeágazásnál fenyegetően megjelent és gyorsított egy nehéz teherautó, oldalról Djindjics kocsija elé vágott, s hirtelen lefékezett. A BMW sofőrje reflexszerűen félrerántotta a kormányt és egy bravúros mozdulattal kivágott a szembejövő sávba, ahol szerencsére nem jött éppen semmi sem. Mást nem tehetett. Különben végzetes erővel rohant volna bele az előtte levő kamionba, szakértők szerint az ütközést a BMW páncélozott kocsiteste sem bírta volna ki, összelapul.

A kamion sofőrjét letartóztatták, s megindult a vizsgálat ellene. A férfi azzal védekezett, most tanul vezetni. A rendőrök kételkedtek, ehhez képest ugyanis sebészi pontossággal vágott Djindjics kocsija elé. Ráadásul a vizsgálók ellenőrizték a férfi adatait, s kiderült, hogy többször ült már börtönben. Ez csak tovább növelte a gyanút, mely szerint nem holmi vezetői ügyetlenségről, hanem jól kitervelt és alaposan begyakorolt merényletről van szó. Mindenki legnagyobb döbbenetére azonban Belgrád IV. kerületi bírósága szabadlábra helyezte a férfit. A testület indoklása szerint a rendőrség nem talált megfelelő mennyiségű és súlyú bizonyítékot az ügyben, másfelől pedig illik már hazaengedni ezt a többgyerekes embert a családjához.

Djindjics is furcsán viselkedett. Az egyik nyilatkozatában még azt mondta, valószínűleg baleset történt, egy héttel később viszont már ő sem zárta ki a merénylet lehetőségét a tévé kamerái előtt. A miniszterelnök lába egyébként megsérült, amikor a BMW vezetője csodával határos módon kikerülte a teherautót. És ennek a sérülésnek később, azaz március 12-én komoly szerepe lett…

Rendkívüli állapot

Zorán Djindjics nem szerette, ha testőrök forgolódtak körülötte, és nem szerette azt sem, ha a biztonsági szakemberek golyóálló kevláringet erőltettek rá. Djindjics mosolyogni szeretett, állítólag ez volt az ő fegyvere, sokszor akkor is mosolygott, ha komoly dolgokról beszélt. Csak abba egyezett bele, hogy megerősítsék a szakemberek a lakása körüli biztonsági gyűrűt, miután többször is megfenyegették telefonon.

Belgrád megszokott életét élte március 12-én. Inkább fásult és közömbös élet ez, mint vidám. Szerbia sok mindenen ment keresztül az elmúlt másfél évtizedben, és a feszültség 2000 októbere, azaz a szerb rendszerváltás, magyarán Milosevics eltávolítása után sem enyhült. Mindehhez félelmetes díszleteket biztosított Belgrád NATO bombázása. Ott áll a város központjában például az egykori hadügyminisztérium gigantikus épülettömbje. Megrogyva, törött vasbeton szerkezeti elemekkel és az utca fölé lógó emeletekkel. Odalent autók, trolibuszok, gyalogosok…

Csak néhány méter innen az amerikai követség, tévedésből azt is eltalálhatták volna a támadó gépek, az intelligens fegyverek korában azonban ritka az ilyesmi. Ha mégis előfordul, valami láthatatlan erő megvédi Amerikát, Belgrádban is a kínai külképviseletet érte úgymond téves becsapódás annak idején. Zoran Djindjics autója valamikor háromnegyed egy előtt fordult be a belgrádi kormányépület Nemanja utcai hátsó kapuján, s a bejárathoz hajtott. A gépkocsi megállt, kiszállt belőle a miniszterelnök, akinek ahhoz, hogy a bejárathoz menjen, meg kellett kerülnie a páncélozott BMW-t. Lassan ment, ugyebár megsérült a lába a teherautós merényletben. És hirtelen megvonaglott. Két lövés érte a testét, az egyik a hasán, a másik a mellén. Lerogyott. Néhány perc múlva már ott volt egy rendőr, s ott volt három mentőautó is. Zoran Djindjicset kórházba szállították, de a gyors beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni az életét. Egyes rendőrségi szakértők szerint már akkor halott volt, amikor leesett az udvar betonjára. A lövéseket ugyanis szokatlanul nagy kaliberű, 11 mm-es fegyverből adták le. A vadászok szerint az ilyennel egy elefántot is meg lehet állítani. Megsebesült Djindjics egyik testőre, ő még lapzártánkkor is válságos állapotban van. Az orvos, aki megműtötte, úgy nyilatkozott később a belgrádi televízióban, hogy sohasem látott még ennyire súlyos és roncsolt sebet, melyet egyetlen találat okozott volna.

A merénylet után a rendőrök megszállták Belgrád központját, lezárták a városba vezető utakat, hosszú ideig szünetelt a közlekedés, a repülőtéren felszállási tilalmat rendeltek el. A távolabbi városokban is azonnal mozgósították a biztonsági erőket, például Újvidék utcáit is percek alatt ellepték a rendőrök. Maga Belgrád megközelíthetetlenné vált, mintha egy hermetikusan falat húztak volna köré, odabent pedig megkezdődött a hajtóvadászat.

Hogy mindennek valamiféle jogi keretet is adjanak, a kora esti órákban kihirdették a rendkívüli állapotot. A katonaság nyomozati és rendészeti hatáskört kapott, a házkutatásokhoz semmiféle parancsot sem kellett felmutatnia a rendőrségnek, s harminc napig bárkit, bármiféle indoklás nélkül fogva tarthattak… Ezek voltak a leglényegesebb pontok. Megtiltották a gyülekezést is, ennek következtében a délvidéki magyarság sehol sem tudta megtartani a március 15-i megemlékezéseket. A szerb rendőrség a szó szoros értelmében kivonult az utakra, aki a merénylet utáni napokban Belgrád felé haladt, az kilométerenként láthatta az ellenőrző posztokat, s többször meg is állították. Iratok, kérdések, kocsiátvizsgálás… Hasonlított ez egy határátlépésre, csakhogy most minden rendőr kezében ott volt egy-egy Kalasnyikov. És mint tudvalevő, ennek a fegyvernek a lövedéke négy egymás mögé állított emberen is képes áthaladni.

Kiadta Milosevicset

Aki egy nappal a merénylet után bejutott Belgrádba, sehol sem látta a gyász egyértelmű jeleit, a fekete zászlókat. Ahogy Bojan Pajtics, a Demokrata Párt tartományi elnöke ígérte a tévében a gyilkosság estéjén, működött minden közintézmény, az üzletek nyitva tartottak. Djindjics megosztotta az embereket, őt csak szeretni lehetett vagy gyűlölni. Néhány lépéssel a kormányépület komoran szürke tömbje előtt azt mondta egy nyugdíjas férfi, hogy 60-40 százalék az arány a szeretet javára.

Érdekesen alakult Zoran Djindjics politikai pályafutása. Dragoljub Micsunoviccsal és Vojiszlav Kostunicával együtt ők hárman alapították a Demokrata Pártot. Az idős Micsunovics Djindjics tanára volt az egyetemen, sőt neki köszönheti Djindjics, hogy Németországban doktorálhatott. Egyes források szerint később mégis ő volt az, aki egy belső puccsal félreállította Micsunovicsot, s átvette a helyét. Más elemzők azzal mentegetik Djindjicset, hogy az idős Dragoljub Micsunovics képtelen volt megérteni a változások szükségességét és inkább fékezte, mint hajtotta a pártot. Djindjics ugyanis úgy látta, fel kell adni a sajátosan szerb típusú, kemény nacionalizmust és nyitni kell Nyugat felé. Mondják, korábban Djindjics is kemény nacionalistának számított. Gyakran a szemére vetették, hogy még a terrorjáról híres boszniai szerb vezetővel, a körözés alatt álló Radovan Karadzsiccsal is kvaterkázott az 1990-es évek elején, ezt egy közös ökörsütésről készült felvétel bizonyítja.

Zoran Djindjics azonban még ellenzéki politikusként felismerte, hogy Jugoszlávia csak úgy tud kitörni az elszigeteltségből, ha nyit Nyugat felé. Talán úgy lehet ezt a legpontosabban meghatározni, hogy Djindjics keverni akarta a nemzeti öntudatot a politikai pragmatizmussal. Ebben Orbán Viktorra hasonlított. Nem véletlen, hogy olyan jó kapcsolat alakult ki kettejük között.

Amikor Zoran Djindjics miniszterelnök lett, üzenetet kapott Nyugatról, mely szerint ahhoz, hogy egyáltalán tárgyalóasztalhoz üljenek vele, ki kell adnia Milosevicset Hágának. Kiadta. Nemcsak Milosevics szocialista hívei vagy a Seselj-féle szélsőségesek, de még egykori harcostársa, Vojiszlav Kostunica is hevesen nekitámadott, mondván otthon, azaz Belgrádban kellett volna bíróság elé állítani az egykori jugoszláv elnököt.

Napjainkra bonyolult politikai szerkezet alakult ki Belgrádban. Zoran Djindjics megteremtette a szerb jogállamiságot, megkezdte a privatizációt, hadat üzent a korrupciónak és a szervezett bűnözésnek, adóreformot tervezett. Még a legegyszerűbb emberek számára is nyilvánvalóvá vált a változás, hiszen folyamatosan lehet üzemanyagot kapni az országban – jóval olcsóbban, mint nálunk -, s érzékelhetően emelkedett az életszínvonal. Persze nem jött be minden, amit Djindjics és kormánya eltervezett, programjában rögzített. Ennek következtében napjainkra csökkenni kezdett a Demokrata Párt népszerűsége, ráadásul engesztelhetetlen ellentét alakult ki a miniszterelnök és koalíciós partnere, az egykori harcostárs, Kostunica között. A negatív érzelmek áthatották Kostunica pártjának minden szegletét. Még egy kisebb településen, például Temerinben is nyíltan és hangosan hirdette az utóbbi időkben a Szerb Demokrata Párt helyi vezetője, hogy jó lenne, ha Djindjics eltűnne végre a színről. Hát eltűnt.

Dragoljub Micsunovics a régi konfliktus ellenére most a gyászban fiának nevezte Zoran Djindjicset, és megkönnyezte a miniszterelnök halálát a televízióban. Kostunica viszont hideg volt és udvarias. Az utóbbi időben erősen növekedett pártja népszerűsége, ennek következtében sok szerb hosszú távon őt tartja Djindjics utódjának.

A gyász gyertyái

Körülbelül 250-300 méteres sor áll a belgrádi kormányépület egyik kapuja előtt. Az őrök egy-egy homokbuckát lapátolnak a lépcsősor két oldalára, ebbe szúrják bele az emberek az emlékezés gyertyáit. Szeszélyes táncot lejtenek a lángok a könnyű szélben, olvadt viasz szaga terjed a levegőben. A gyertyákat egy élelmes cigány házaspár árulta ájtatos arccal két sarokkal följebb. Ötven dinárba, azaz 200 forintba került darabjuk. Hármas sorban várakoztak a gyászolók, hogy bejuthassanak az ajtón. Odabent az előtérben nagy Djindjics-portré, előtte pedig egy könyv, akár a múzeumokban, ebbe szeretett volna beírni mindenki. Sokan éjszaka érkeztek, azóta várakoztak. Voltak olyanok is, akik beírtak már a könyvbe, kifelé menet azonban megálltak a töméntelen mennyiségű koszorú és az emlékező feliratok előtt, s egyszerűen csak vártak és vártak, maguk sem tudták, mire.

– Három órája vagyok itt, nagyon fáj már a hátam, betegek a csigolyáim, de bírnom kell – mondta egy nyugdíjas férfi. A fia itt dolgozik a közelben, amint eldördültek a lövések, s a rendőrség megkezdte a tömb lezárását, máris megtelefonálta neki, hogy mi történt. Ismeri Orbán Viktor nevét, azt mondja, látta is a tévében, tudja, hogy jóban volt vele Djindjics. A hosszú sorban sok a fiatal. A lányok bírják jobban, egy-egy fiúnak néha elered a könnye.

Lent, a Nemanja utcai kapu előtt kisebb csoport ácsorog, innen be lehet látni a kormányépület udvarába, egyenesen arra a helyre, ahol a lövések érték Zoran Djindjicset. Most nagy, tekintélyt sugárzó fekete Audik állnak ott, köröttük sofőrök, biztonsági emberek. Van, akinek mosoly ül az arcán. Igazából csak innen, a kaputól lehet látni, hogy a miniszterelnököt két szürke, hatalmas épülettömb között, egy szűk udvaron érte a halál. Úgy tűnik, még a déli órákban is képtelen ide belopakodni a napfény, mintha örök félhomály uralná az udvart. Ilyen körülmények között nehéz lehetett ide célozni, bármivel is lőtt, illetve lőttek a tettesek. A rendőrök most senkit sem engednek oda, pedig sokan hoztak virágot és gyertyát, hátha letehetik őket a vérfolt mellé.

A kormányzati tömb egy nagy parkot fog közre két oldalról. A park másik oldalán a szolgálatos rendőr mutatja, honnan jöttek a golyók. Abba az irányba emeli a géppisztolyát, mintha éppen akkor zajlottak volna az események, s ő vissza akarna lőni a merénylőkre. Egy régi, kopott, kétemeletes épület hátsó ablakaiból tüzeltek a gyilkosok. A ház szinte eltörpül a kormányzati tömb árnyékában. Falai között működött a Méréstudományi Intézet, ám az épület egy ideje már lakatlan. Pár perccel a merénylet után ide is berohantak a rendőrök, két távcsöves puskát találtak az egyik hátsó ablak alatt meg pokrócot a párkányon. Erre támasztották a tettesek a fegyvert, hogy minél pontosabban célozhassanak. Zoran Djindjics innen körülbelül 250 méterre szállhatott ki a kocsijából. A környéken senki sem hallotta a dörrenéseket. Már csak azért sem, mert ennek a fegyvernek olyan gázcsillapító rendszere van, hogy a lövések zaja belevész a déli forgalom zúgásába. Az elöl lévő főbejáraton menekültek ki a gyilkosok az utcára, s pillanatok alatt felszívódtak. A rendőrség később letartóztatott egy asszonyt. Ô viselte az épület gondját, nála voltak a kulcsok, ő engedte fel a tetteseket. Az azonban nyomozati titok maradt, hogy mit vallott a rendőrségen.

Patkányt is elfogták

Természetesen mindenkit az a kérdés foglalkoztatott Belgrádban, hogy ki követte el a merényletet.

– Ezt Milosevics maradványai tették – magyarázta egy hatvan körüli férfi a kormányzati tömb előtt várakozó tömegben. Szerinte Zoran Djindjics tiszta szavai és tiszta tettei olyanok voltak Milosevics híveinek, mint a méreg. Azt, hogy Djindjics meg fog halni, már akkor biztosra lehetett venni, amikor kiadta Milosevicset Hágának.

– Ha végigtekintünk Djindjics intézkedésein – folytatta a férfi -, végül is a korrupció ellen meghirdetett programja váltotta ki híveiből, illetve a szerb közvéleményből a legnagyobb elismerést.

A rendőrség az első pillanattól kezdve a maffia irányába kezdett nyomozni. Érdekes, de éppen március 12-én délután, azaz a merénylet napján kellett volna aláírnia Djindjicsnek azt a parancsot, melynek alapján a különleges erők lecsaptak volna az úgynevezett Zimonyi klánra. Ez az egyik leghírhedtebb bűnözői csoport Szerbiában. Ráadásul igen erős szálakkal kötődik a politikai élet egyes szereplőihez, mindenekelőtt Szlobodan Milosevicshez. A szocialista elnök annak idején létrehozott egy különleges alakulatot, amely a közvetlen irányítása alatt állt. A csoport vörös barettet viselt, innen kapta a Vörös Sapkások nevet. Az a Milorad Lukovics vezette az alakulatot, aki az idegenlégió ejtőernyős ezredében kapott kiképzést, s ott is szolgált éveken keresztül. Az egység sehogy sem tudta elfogadni Zoran Djindjics személyét. Különösen azután nem, hogy a miniszterelnök menesztette parancsnokukat, Lukovicsot, aki egyébként a Legija becenévre hallgat. Ez a katonai egység sztrájkba is lépett, amikor Djindjics leváltotta Lukovicsot. Az osztag teljes fegyverzetben kivonult Új-Belgrád útjaira, s lezárta azokat, tökéletesen megbénítva ezzel a város közlekedését. Néhány héttel ezelőtt pedig a vámőrség sztrájkolt Szerbia határátkelőin. Azt mondták, magasabb béreket követelnek. A valóságban viszont úgy tűnt, ez a sztrájk is Djindjics rendszerének destabilizálására született.

Amint elcsapta a Djindjics-kormány, Milorad Lukovics, azaz Legija a Zimonyi klán élére állt. Ha Zoran Djindjics nem halt volna meg március 12-én délben, s aznap délután aláírja az említett parancsot, Legiját is letartóztatják.

A merénylet után mindenütt kereste őt a rendőrség, de nem találta. Egyesek szerint most is a Boszniai Szerb Köztársaságban bujkál. Akárcsak a Zimonyi klán másik vezetője, Dusan Szpaszojevics, aki a Siptár becenévre hallgat. A belgrádi televízió hosszú tudósításban számolt be arról, hogy a hatóságok elrendelték Siptár több ezer négyzetméteres villájának lebontását a rendkívüli állapotra hivatkozva. Siptár ugyanis engedély nélkül építette a hatalmas, hivalkodó palotát, melyet a televíziós képsorok tanúsága szerint most buldózerek és markolók szaggattak ízekre.

Lapzártánkig 200 olyan embert vett őrizetbe a szerb rendőrség, akik így vagy úgy, de kapcsolatba hozhatók a miniszterelnök elleni merénylettel. Két nappal a gyilkosság után sikerült lefogni a Zimonyi klán hét fontosabb emberét is, többek között Mladen Micsicset, vagyis a Pakányt, s nyilván szerb módszerekkel hallgatták ki őket. Egy montenegrói lap kiszivárogtatta, hogy az derült ki a vallomásokból, Horvátországból érkezett a két merénylő. Egykori Vörös Sapkások várták őket a határon, s rávették a szolgálatot teljesítő határőröket, hogy ne regisztrálják a két horvát mesterlövész belépését.

Megerősítette a hírt, hogy a tompai határátkelőnél például egyetlen szerb határőrt és vámtisztet sem lehetett látni már két-három nappal később. Megbízhatatlannak bizonyultak volna? Mindenesetre tény, hogy a rendőrség vette át a munkájukat.

Nem félt a haláltól

A gyászolók a Demokrata Párt belgrádi székháza előtt is leróhatták kegyeletüket. Akárcsak a kormánytömb előtt, itt is sorba álltak az emberek, hogy beírhassanak néhány részvétteljes mondatot abba a könyve, amit a bejárat elé tettek ki a párt emberei egy asztalkára. Mindent virágok borítottak, még a kőből készült kanyargós lépcsőkorlátokat is.

– Nagyon el vagyok keseredve, éppen vendégségben voltam, ott ért a merénylet híre, úgy sírtam, mint egy gyerek – mondta egy ötven körüli asszony, aki biztos volt benne, hogy a Milosevicshez közel álló emberek rendelték meg a gyilkosságot. A tévében arról beszélt egy politikus, lehet, hogy újra kitör a polgárháború, de ezúttal szerb fog lőni szerbre, kapcsolódott be egy negyven év körüli férfi a beszélgetésbe. Úgy látta azonban, ezzel is csak a káoszt akarták növelni Djindjics ellenfelei, hogy aztán a nagy összevisszaságban nyugodtan leoszthassák a hatalom kártyalapjait.

Ezekre a szavakra több civil rendőr is közelebb húzódott…

Odabent, a Demokrata Párt székházának aulájában – nyilván nem véletlenül – sárkányölő Szent György ikonja alá helyezték Djindjics gyászkeretes portréját. A fiatal recepciós hölgy elmondta, a székházban dolgozók a merénylettől számított két percen belül telefonértesítést kaptak a történtekről. Hosszú ideig senki sem tudott megszólalni, mindenki sokkot kapott.

Rosszul lett egy idős, töpörödött asszony, aki talpig feketében várakozott arra, hogy beírhasson odakint a könyvbe. Behozták az aulába, féltőn leültették, vizet adtak neki. A könyvben különben csak rövid, de őszinte bejegyzéseket lehetett olvasni. Semmi ömlengés, semmi pátosz…

– Zorán Djindjics azt mondta tíz nappal korábban a párt vezetőségének, hogy őt ugyan meg tudják semmisíteni az ellenfelei, de a rendszert, a szerb megújhodás folyamatát képtelenek megállítani – magyarázta Gordana Csomics, a Demokrata Párt alelnök asszonya. – Djindjics nem félt az erős ellentábortól, gyakran hangoztatta, annál többet ér a győzelem, minél erősebb ellenfél fölött aratjuk. A miniszterelnök nem félt a fizikai értelemben vett haláltól sem, noha a fenyegetések, a három hete történt merényletkísérlet után tudomásul kellett vennie, hogy az életére törnek. Mindig azzal nyugtatta meg az aggódókat, ha meghal, tíz másik demokrata párti politikus áll a helyébe – folytatta Gordana Csomics, majd hozzátette. – Djindjics örökösei kötelességüknek tartják, hogy csorbítatlanul tovább vigyék a miniszterelnök programját. Ennek megfelelően eldőlt az is, hogy a Demokrata Párt adja Djindjics utódját, vagyis az új miniszterelnököt.

Lapzártánkkor Zoran Zsivkovics belügyminiszter volt a legesélyesebb jelölt a posztra. Gordana Csomics arra a kérdésre, hogy milyen munkatárs volt Zoran Djindjics, csak megeredő könnyeivel tudott felelni…

Botrány a temetésen

Szerbiában most az a legnagyobb kérdés, mi jöhet majd ezután. A legtöbb elemző úgy vélte, aligha akad olyan karizmával rendelkező ember a jelenlegi szerb politikai mezőnyben, mint amilyen Djindjics volt. De olyan sincs, aki Djindjics képességeivel és optimizmusával rendelkezik.

A délvidéki magyarság attól tart, Vojiszlav Kostunica ereszkedik előbb-utóbb a miniszterelnöki székbe. Zoran Djindjics például nem ellenezte a magyarok autonómiatörekvéseit, sőt kettős állampolgárságukat sem. Úgy tudni, nem akarta bevezetni a vízumkényszert sem a magyar állampolgárokkal szemben, annak ellenére, hogy Budapest kénytelen ezt megtenni Szerbia- Montenegróra vonatkozólag az EU-csatlakozás miatt.

Bár Zoran Djindjics magyarság politikáján sok javítani való lett volna még, mindenki tudja, hogy Vojiszlav Kostunica már nem lenne hajlandó a Djindjics-féle gesztusokra, állította több délvidéki magyar politikus. Valószínű, hogy az ottani magyarok kettős állampolgárságával sem értene egyet. Számára egy-egy tánckörben, szavalócsoportban bőségesen kimerülne a magyar kisebbségi politika.

Minden jel arra mutat, a modern szerb- magyar kapcsolatokat a Djindjics-Orbán kettősre szabta a sors. Több mint 100 ezer ember kísérte utolsó útjára a szerb miniszterelnököt, és 60 államfő, illetve miniszterelnök vett részt a temetésén március 15-én. Példátlan biztonsági intézkedések mellett.

Magyarország MSZP-s vezetése még arra is képes volt, hogy a szomorú és kegyeletteljes aktusban nemzetközi botrányt okozzon. Budapestet ugyanis nem Medgyessy Péter kormányfő, hanem Lamperth Mónika belügyminiszter képviselte a temetésen. Pontosabban csak a templomi szertartáson, a sírhoz már ki sem ment. Talán programja volt. Beugrott egy plázába… A szerbek mélyen megütköztek ezen. Persze, mert nem tudják, hogy a magyar szocialisták zsigeri gyűlöletet éreznek Orbán Viktor iránt. Tudják, hogy Zoran Djindjics és Orbán Viktor között nagyon tartalmas politikai, illetve emberi kapcsolat alakult ki. Márpedig az MSZP számára nemcsak Orbán személye gyűlöletes, hanem minden, ami a nevéhez köthető. Így tehát Zoran Djindjics is.