A Hunyad megyei vészhelyzeti felügyelőség (ISU) közlése szerint a légibaleset a kisváros akvaparkja közelében történt.

Hirdetés

A kiérkező mentőegységeknek a kisrepülő mindkét utasát – két férfit – a roncsok közül kellett kiemelni. A pilóta nem élte túl a balesetet, utasa eszméletlen volt, de sikerült újjáéleszteni, és a szászvárosi sürgősségi kórházba szállították.

A szászvárosi polgármesteri hivatal közösségi oldalán közölte, hogy a két utas Temes megyéből való. Az ügyben folytatódik a vizsgálat a baleset okainak kiderítése érdekében – írták.

A News.ro hírportál arról számolt be a szászvárosi akvapark vendégeinek vallomása alapján, hogy a kisrepülő többször alacsonyan körözött a létesítmény fölött, és beleakadhatott egy drótkötélpályába.

Az Opiniatimisoarei.ro hírportál szerint a két férfi a Temesvárhoz közeli Kisbecskerekből (Becicherecul Mic) való, egy légi permetezéssel foglalkozó cégnél dolgozott. A kisrepülőgép viszont utasszállító volt. A becsapódás következtében az 59 éves pilóta életét veszítette, míg utasa súlyosan megsérült – írta a Temes megyei hírportál.

A kisrepülő Temes megyében volt nyilvántartásba véve.