A Fehér Ház 2000 óta azon az állásponton volt, hogy nincs elég adat az éghajlatváltozás bizonyítására, sem arra, hogy a globális melegedés az emberi tevékenységre vezethető vissza. Bár most fordult a kocka, az amerikai elnök mégsem vállal hathatós intézkedéseket. Lehetséges megoldásként a szén-dioxid föld alatti tárolókba szivattyúzását, illetve a hidrogénüzemű gépjárművek fejlesztését és technológiaigényes alternatívákat szorgalmaz. Szakértők szerint egyébként a szén megkötése és tárolása nem jelent tartós megoldást, bár időt hagy más alternatíva továbbfejlesztéséhez és megvalósításához. Az elnök nyilatkozata jól tükrözi az Egyesült Államok nemzetvédő hozzáállását a környezetvédelem kérdésköréhez. A szennyezés gazdasági hátrányokkal járó visszafogását nem vállalják a klímaváltozás enyhítéséért, ám szívesen csinálnak üzletet belőle. Pedig az USA a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátója, többek között a gépkocsiparkja miatt. Egy felmérés szerint egy átlagos amerikai háztartásban több autó van, mint jogosítvánnyal rendelkező családtag. Ehhez hozzájárul, hogy az elmúlt években enyhítették a vállalkozásokra vonatkozó környezetvédelmi előírásokat és a fakitermelés szabályait, valamint megnyitották az olajbányászat előtt a védett alaszkai területeket.

Megdöbbentő képeket mutat az emberi életforma káros hatásairól a június ötödikén, a környezetvédelem világnapja alkalmából megjelent Egy bolygó, sok ember – Átalakuló környezetünk atlasza című ENSZ-kiadvány. A kötetben friss műholdképeket állítottak párba néhány évtizeddel korábbi fotókkal, így markánsan kirajzolódnak az erdőirtások, az urbanizáció és a klímaváltozás hatásai. A dél-spanyolországi képeken például az exportra termelő mezőgazdaság átalakulásának jelei láthatóak, a korábban hagyományos művelésű területeket mind üvegházak borítják. Kínában a Sárga-folyó torkolatában lerakodó hordalék alakította át a deltát néhány évtized alatt drámai módon, az iraki változásokról pedig megdöbbentő felvételek tanúskodnak. A világ legnagyobb datolyapálma-erdősége az 1975-ös képen még jól látható sötétbordó övezetként jelenik meg, ám 2002-re teljesen eltűnt, a 14 millió pálma a háborúk, a só és a kártevők áldozatává vált. A városok pedig „megeszik” a zöld területeket, Mexikóváros masszív gombává fejlődött 2000-re, Peking, Delhi, Las Vegas is hasonló változást mutatnak, eltűntek a zöld területek.

Az emberi életmód következményeit vizsgálta a Millenniumi Ökoszisztéma Értékelés elnevezésű testület – 95 ország 1360 tudósa -, akik elemzése szerint a következő nemzedékek számára a Föld ökoszisztémája már nem tudja egyértelműen biztosítani a megélhetést. Az elmúlt ötven év során ugyanis a növekvő számú lakosság elszennyezte az életet biztosító ökológiai rendszerek mintegy kétharmadát az egyre növekvő élelmiszer-, víz-, építőanyag- és nyersanyagigényének kielégítése érdekében. Az egyre agresszívabbá váló terjeszkedést jól mutatja, hogy csak 1945 óta nagyobb földterületet alakítottak át mezőgazdasági termelési területté, mint a XVIII. és a XIX. században együttvéve.

Eközben a kutatók és a zöldszervezetek nem győzik felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a mértéktelen kizsákmányolás hatásai már most is érezhetőek. Leginkább a biológiai sokféleség csökkenésében. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió „vörös listájára” már több mint 15 ezer kihalás előtt álló növény- és állatfaj került fel. Az erdőirtások a rendkívül gazdag trópusi világot veszélyeztetik, minden kihalt trópusi növényfajjal 30 másik vele élő faj tűnik el, és minden trópusi fafaj 400 vele élő állat- és növényfajt ránt magával. A vadászat és az állatkereskedelem pedig a különleges fajokat veszélyezteti. A tasmániai tigris már csak fényképen látható, a röpképtelen, madagaszkári dodó madarat csak leírásokban olvashatjuk, hiszen utolsó példányát még 1861-ben pusztították el. Indonézia orángutánjait a szórakoztatóiparban használják fel, például Thaiföldön boxolnak a közönség szórakoztatására. Az ország orángutánpopulációja az elmúlt húsz évben a felére csökkent. Szimbolikusnak tekinthető Elefántcsontpart esete, 1980-ban még ott fordultak elő a legnagyobb tömegben az elefántok, háromezerre becsülték a számukat, 2002-ben – az utolsó elefántszámláláskor – már kevesebb mint száz elefánt élt a róluk elnevezett területen. Az egyedek számának csökkenését részben a polgárháborúval magyarázzák, szakértők szerint az elefántokat a fegyverek által keltett zaj készteti menekülésre. De más vélekedések szerint ez csak egy optimista bizakodás, miután a környező államokban nem tapasztalták az elefántok számának gyarapodását, sokkal feltűnőbb viszont, mennyivel növekedett az elefántokat legyilkoló orvvadászok száma.

A WWF 2004-es Élő Bolygó Jelentése pedig az egyedek számának csökkenését taglalja. Eszerint a szárazföldi és tengeri állatok száma 30 százalékot, az édesvízieké pedig 50 százalékot zuhant az elmúlt harminc évben. Az édesvízi ökoszisztéma pusztulását kiválóan példázza az Aral-tó esete. 1960 óta a közép-ázsiai térségben a gyapjú és a rizs termesztése miatt jelentősen megnövekedett a vízigény, ennek következtében a tó területe negyven év alatt megfeleződött, így sótartalma az ötszörösére nőtt. A tavat tápláló folyók torkolataiban élő 319 madárfajból és 70 emlősfajból 2000-re mindösszesen 160 madárfaj és 32 emlős maradt fenn.

Jelenleg minden negyedik emlőst és harmadik kétéltűt, valamint minden nyolcadik madárfajt a kihalás veszélye fenyeget a Földön. 784 ismert állat- és növényfaj tekinthető véglegesen kihaltnak, hatvan pedig csak fogságban található. A valóságos pusztítás azonban ennél nagyságrendekkel nagyobb lehet.

A szén-dioxidot elnyelő erdőkben folyó mértéktelen fakitermelés pedig hatalmas léptekben folytatódik tovább. Indonézia már elvesztette eredeti erdőállományának hetven százalékát. Csak Borneó szigetén tűnik el évente Svájc területének megfelelő erdőterület, amely 210 emlős fajnak ad otthont, köztük 44 ott őshonos. Hasonló a helyzet a részben örökzöld szibériai erdőkben, amelyek ugyanolyan létfontosságúak bolygónknak, mint az esőerdők. Az orosz tajga a világ erdősült területeinek egyötödét teszi ki, s csak tavaly 22 millió hektár – Franciaország területének fele – tűnt el. Gyakoriak a tüzek, és a pénzforrások hiánya miatt az erdészeknek nincsenek meg az eszközeik a tűz megfékezésére. A favágók sokszor szándékosan okoznak tüzet, mert így az olcsóvá vált, de még használható fával kereskedhetnek, illetve a kormány olcsóbban ad ki fakitermelési engedélyt a tűzpusztította területekre.

Nemrégiben pedig elkészült Európa talajtérképe az EU Közös Kutató Központja által, amely szerint a talaj minőségromlása fenyegeti az EU-országok gazdálkodását. Dél-Európában a talajok 75 százalékának van csak szervesanyag-tartalma – ami a talaj termőképességének feltétele. A legnagyobb veszélyt a műtrágyázás és a károsítók elleni védőszerek túlzott használata jelenti, valamint az ipari szennyezés. Ez megint csak a megélhetést és a biológiai sokféleséget is veszélyezteti. Az EU most dolgozza ki új, a talaj védelméről szóló direktíváját.

Nincsenek jó helyzetben az óceánok sem. Egy ENSZ-jelentés szerint a tengerek élővilágának veszteségei ma ugyanolyan vagy még nagyobb arányúak, mint az esőerdők pusztulása. A földfelszín 71 százalékát képező felület nyeli el a szén-dioxid felét. Ez látszólag előnyös, mivel csökkenti a klímaváltozás hatásait, ugyanakkor veszélyes a tengeri élővilágra nézve, mert megváltoztatja a felszínközeli vízréteg pH-értékét, veszélybe sodorva a mészvázú korallokat és a házas puhatestűeket. Kockázatot jelent a tengeri fajokra a vizek növekvő olajszennyezése is – ez nem a tankhajó-katasztrófákból adódik, hanem a tenger alatti olajmezők kiaknázása révén szivárgás miatt kerül a vízbe -, valamint a műtrágyázással összefüggő nitrogénszennyezés, amelyek következménye az oxigénmentes „halálzónák” gyors sokasodása. Ez nemcsak a fajokra, hanem a halászok megélhetésére is hatással van. 1990 óta megduplázódott és elérte a százötvenet ezeknek a mélytengeri övezeteknek a száma, amelyekben gyakorlatilag nincs élet.

A felmelegedés várható hatásai az Északi-sarkon figyelhetők meg a legjobban, ahol kétszer-háromszor gyorsabban melegszik a klíma, mint máshol. A jégtakaró teljes olvadását leghamarabb 2020-ra jósolják, de a kevésbé borúlátó tanulmányok szerint is 50-60 százaléka elolvad a század végére. Ennek következménye, hogy a tengerek szintje 10-90 centiméterrel nőni fog. Az ott élő állatok, így például a jegesmedvék életfeltételei megsemmisülnek, az új lakóhely legfeljebb a Déli-sark lehetne. Érdekes helyzet, hogy korábban úgy gondolták, a permafrost zónában a globális felmelegedés következtében egyre több tó fog keletkezni. De ez csak ott van így, ahol még mindig kitart az „örökjég” alkotta páncél. Ahol nyáron már elolvad, 125 nagyobb tó tűnt el az elmúlt évtizedekben, mert beissza magába a föld a vizet. A kaliforniai egyetem kutatója kifejezően fogalmazta meg a probléma lényegét: „Mindez olyan, mintha kihúznánk a dugót a fürdőkádban”. S valóban, az űrfelvételek szerint a tavak váratlanul és nagyon gyorsan tűnnek el. A hirtelen kiszáradás egész ökoszisztémákat változtathat meg, befolyásolhatja például a madarak vándorlását, vagy a vízhez kötődő szárazföldi vadállatok életét.

A legaggasztóbb, hogy a legtöbb kutatás és tanulmány szerint a légkörben jelenleg felhalmozódott üvegházhatású gázok mennyisége már most bőven elegendő ahhoz, hogy további felmelegedést és tengerszint-emelkedést okozzon. A National Center for Atmospheric Research kutatói a közelmúltban számítógépes modellek segítségével két tanulmányt készítettek. Az elsőben azt vizsgálták, hogy a globális éghajlatváltozás milyen következményekkel járna, ha a XXI. század folyamán az üvegházhatású gázok koncentrációja nem növekedne, hanem a jelenlegi szinten stagnálna. Számításaik kiindulópontjaként a légkör 2000. évi összetételét vették alapul. A modell szerint így bolygónk hőmérséklete 0,5 fokkal lenne magasabb a XXI. század folyamán, a világóceán szintje 10 centiméterrel emelkedne a hőtágulás miatt. De a tengeri jég és a gleccserek olvadása további 20 centiméteres vízszintemelkedést eredményezne. Ez a világ számos terültén katasztrofális következményekkel jár, korábban már beszámoltunk a tengervízből pár méterre kiemelkedő csendes-óceáni szigetvilág egyik tagjának, Tuvalunak tragikus helyzetéről. Mindez az alacsonyan fekvő tengerpartokon élők számára is lakhelyük végleges elvesztését eredményezheti.

A másik tanulmányhoz hagyományos klímamodellt használtak napjaink szén-dioxid-kibocsátásából kiindulva. A „legjobb” forgatókönyv szerint a század végére 2-6 fok közötti felmelegedéssel lehetne számolni. Lényeges, hogy mindkét kutatásból az derült ki, ha sikerül is stagnálni a szén-dioxid légköri koncentrációjának mértékét, akkor is ilyen ütemben folytatódna a tengerszint folyamatos emelkedése, bár a hőmérséklet emelkedése lassulna.

A Cambridge egyetem kutatói vizsgálták a Golf-áramlat lassulásának első jeleit, amit sikerült bizonyítaniuk. A vízkör egyik „hajtóműve”, az Északi-tenger hideg áramlata erejének kevesebb mint 25 százalékán működik. Bár az alámerülés a megszűnés felé tart, a folyamat sokkal lassúbb, mint azt a Holnapután című filmben ábrázolták. A legtöbb modell szerint a következő században várható a vízkör leállása, de akár visszafordíthatatlanul. Várható következménye, hogy lehűl Észak-Európa.

A modellezhető változások magyarországi vonatkozásait a nemrégiben megjelent Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon című kötet egyik fejezete taglalja részletesen, amelynek szerzői Bartholy Judit, Mika János, Pongrácz Rita és Schlanger Vera. Négyféle módszertan és kilencféle becslés alapján állapították meg, hogy éghajlatunk összességében tovább melegszik és szárazabbá válik majd, az időjárás egyre szélsőségesebb lesz. Lényeges, hogy a Kárpát-medence a nedves óceáni, a száraz kontinentális, valamint a nagyon száraz, télen nedves mediterrán éghajlati régiók határán helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy az éghajlati övek kisebb eltolódása révén is a három hatás valamelyikének uralma alá kerül az ország, így erőteljesebbek lesznek a globális felmelegedés lokális hatásai hazánkban.

Ami megállapítható, hogy az elmúlt huszonöt évben kis mértékben csökkent a csapadék mennyisége hazánkban, de közben jelentősen nőtt az intenzitása, azaz 1976 és 2001 között az évi csapadék egyre kevesebb napon hullott le. Ez kedvezőtlen a növények vízhasznosítása szempontjából és növeli a talajerózió, de legfőképp az árvizek gyakoriságát.

A globális felmelegedéssel járó legkomolyabb problémák egyike, a sivatagosodás hazánkat is érintheti. A jelenség világviszonylatban egymilliárd ember megélhetését és az egész földfelszín egyharmadát veszélyezteti. Dél-Európában 300 ezer négyzetkilométernyi területet és 16,5 millió lakost fenyeget.

Úgy tűnik azonban, hogy a riasztó tények ellenére nem változik érdemben a fejlett országok kizsákmányoló életmódja. Májusban két amerikai politikai elemző arra hívta fel a figyelmet – tanulva a demokraták tavalyi elnökválasztási kudarcából -, hogy másképpen kellene kommunikálniuk a zöldeknek. Nagy feltűnést keltettek Az environmentalizmus halála című előadásukkal, szerintük a zöldmozgalmak azért kerültek válságba, mert rossz stratégiát követnek. Nem a környezetszennyezés emberi életminőséget rontó hatásaira hívják fel a figyelmet, hanem magáért a természetért aggódnak. Az energiatakarékosságról való prédikáció helyett szerintük inkább azt kellene hangoztatni, hogy a környezetbarát energiaipar új munkahelyeket teremt és erősíti a nemzetbiztonságot. S az emberek ijesztgetése helyett a globális felmelegedés elleni harcot célszerűbb „a világ megmentéséért vívott harcként” meghatározni. Hiszen ki fordulna szembe egy olyan kezdeményezéssel, amely nemcsak a világot menti meg, hanem még új munkahelyeket is teremt? Talán nehéz szembenézni a ténnyel, de az ember önző, így a világ csak akkor menthető meg, ha azt bizonyítjuk, hogy ebből ő profitálhat.