Aiden Aslin, Shaun Pinner és Szaaudun Brahim a TASZSZ hírügynökség szerint megfellebbezi majd a verdiktet. Az elítéltek ezt az ítélet fordításának kézhez vételétől számított egy hónapon belül tehetik meg a szakadár entitás legfelsőbb bíróságának fellebbviteli tanácsán keresztül.

Hirdetés

Az ítélőtábla elnöklő bírája szerint valamennyi elítélt bűnösnek vallotta magát valamennyi vádpontban. A szakadár „köztársaság” főügyészsége szerint Pinnert, Aslint és Brahimot csoportosan elkövetett bűncselekmények, a hatalom erőszakos átvétele vagy erőszakos megtartása, valamint zsoldostevékenység vádjával állították bíróság elé.

Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva elismerte, hogy elvileg lenne mód a megkegyelmezésre. A politikus azt is elmondta, hogy a terület lakosságának többsége az ítéletet az igazságosság győzelmeként fogja fel.

Pusilin azt is elmondta, hogy a mariupoli Azovsztal acélműben őrizetbe vett ukrán „neonácik”, az Azov alakulat tagjai feletti pert még a nyár vége előtt biztosan megtartják, mert „erre van társadalmi igény”. A szakadár köztársaság vezetője korábban azt mondta, hogy az irányítása alatt álló régióban több, mint ötezer ukrán hadifoglyot őriznek, akik közül 2 439-en az Azovsztalnál adták meg magukat.

A Donyeckben csütörtökön kihirdetett ítélet szövege szerint egyébként a 48 éves Pinnert az iraki és a szíriai harci cselekményekben történt részvétele miatt Nagy-Britanniában terroristaként tartják számon és körözést adtak ki ellene. Az elítélt korábban a brit fegyveres erőknél szolgált, Ukrajnába 2018-ba érkezett.

Az utóbbi években Mariupolban élt, ukrán állampolgárságú feleségével. Előbb az Azov nacionalista alakulatnál szolgált kiképzőként, majd az ukrán tengerészgyalogság 36. dandárjába került át.

A két brit és a marokkói vádlott ügyének tárgyalása hétfőn kezdődött. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak azt mondta, hogy London nem vette fel a kapcsolatot Moszkvával a fogságba esett brit zsoldosok ügyében. Hozzátette, hogy ha a brit fél fellebbezni kíván az ítélet ellen, akkor azzal gyakorlatilag elismeri a „Donyecki Népköztársaságot”.

A TASZSZ hírügynökség a brit miniszterelnök sajtótitkárjára hivatkozva szerda este azt jelentette, hogy London szorosan együttműködik az ukrán hatóságokkal, „hangsúlyozva annak szükségességét, hogy minden hadifoglyot, különösen természetesen a brit hadifoglyokat, a nemzetközi joggal összhangban kezeljenek, amely előírja, hogy politikai célokra nem használhatják fel őket, és a genfi egyezmények értelmében megilleti őket a hadviselő felek mentessége”.

„Már tettünk és továbbra is teszünk lépéseket” – mondta a TASZSZ szerint Boris Johnson szóvivője.

Igor Konasenkov orosz katonai szóvivő korábban azt mondta, hogy a Kijev segítségére érkezett nyugati zsoldosokat a nemzetközi humanitárius jog alapján nem fogja megilletni a hadifogoly-státusz, és a legjobb, ami rájuk az elfogásuk esetén várhat, az a büntetőjogi felelősségre vonás lehet.

Korábban írtuk