Stanislaw Wielgus püspök a poklot járja. XVI. Benedek annak ellenére helyezte őt a lengyel egyház élére, hogy Stanislaw Wielgus az egykori lengyel titkosszolgálat, az SB ügynöke volt. A botrány részletei igen kellemetlen helyzetbe hozták a jobboldali lengyel kormányt, és árnyékot vetettek a lengyel egyházra, illetve a Vatikánra is. Kérdés, ki áll a történések hátterében, s milyen szerepe volt az ügyben az egykori lengyel titkosszolgálat, az SB embereinek. Akiknek minden okuk meglehet a jobboldali kormány elleni bosszúra.

A pápa 2006. december 6-án nevezte ki Stanislaw Wielgus plocki püspököt varsói érsekké. Ám szükség volt még egy ünnepélyes beiktatásra is. Az új érsek úgy döntött, 2007. január 7-én, azaz közvetlenül vízkereszt után kerít sort erre. Tavaly december közepén azonban arról tudósított az egyik lengyel lap, a különben jobboldali, konzervatív Gazeta Polska, hogy megdönthetetlen bizonyítékok szerint az érsek együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal. Egy másik jobboldali újság, a Wprost is írt erről. Már ekkor gyanúba kerültek a volt kommunista szolgálat egykori tisztjei, mondván, ők adták át Wielgus titkos beszervezési anyagát az említett újságoknak. A most hivatalban levő varsói konzervatív kormány korábban nagy átvilágítási akciót kezdett, s legelőször éppen a titkosszolgálat, illetve a diplomáciai testület került nagyító alá. Az akció, azaz Wielgus leleplezése tehát akár az SB bosszúja is lehetett volna. Az egyházra egyébként nem vonatkozott az átvilágítási kötelezettség és nem vonatkozik ma sem. A lengyel egyház ettől függetlenül saját maga vizsgálódni kezdett, kereste a papok körében az egykori besúgókat, ügynököket. Így került lámpafénybe Stanislaw Wielgus személye is, az IPN, vagyis a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének mikrofilmes anyagai alapján. Kiderült, a plocki püspököt először 1967-ben, fiatal diákként szervezte be a titkosszolgálat. Évfolyamtársairól, professzorairól kellett jelentést adnia. Néhány esztendővel később pedig bonyolultabb feladatra készítette fel őt az SB. Útlevelet kapott, hogy Németországban folytathassa tanulmányait, ám ezért most már értékes információkat várt tőle a szolgálat. Milyen hatékonysággal szolgálta az SB-t Wielgus? A rendelkezésre álló anyagokban egyetlen általa írt jelentést sem talált senki, így az ügyben vizsgálódó egyházi történeti kutatóbizottság sem. Csupán Wielgus tartótisztjeinek jegyzeteire, feljegyzéseire bukkantak. Ezekben sincsenek igazán vaskos és lényeges információk, de amúgy sem tekinti őket hitelesnek senki. Wielgus különben főpap létére sem tartozott a lengyel egyház kiemelkedő személyiségei közé. Nem véletlen, hogy az SB-től a találó „Grey”, azaz a „Szürke” fedőnevet kapta korábban. Ő volt egy időben a lublini katolikus egyetem rektora is, és elsősorban a lengyel egyház nemzetközi kapcsolatai iránt érdeklődött. A legnemzetibb egyház Nem Wielgus az egyetlen lengyel főpap, aki kapcsolatba került az SB-vel, vagyis a kommunista titkosszolgálattal. II. János Pál pápát, azaz akkor még Karol Wojtyla krakkói érseket is megpróbálták beszervezni, de nem sikerült. Jan Zaryn lengyel egyháztörténész, kutatásai alapján azt állítja, hogy az 1970-es évek végén az SB már a lengyel papok 15 százalékát tartotta kezében, főként zsarolással, megfélemlítéssel. Beszervezte II. János Pál egykori titkárának, Stanislaw Dziwisznek egyik régi, lublini évfolyamtárását is, Janusz Bielanskit. Ő most a Wielgus-üggyel párhuzamosan mondott le posztjáról, eddig a krakkói Wawel-székesegyház plébánosa volt. Az ő ügynökmúltjáról is a sajtóban jelentek meg az első információk. Az SB beszervezte a vatikáni lengyel ház – itt szálltak meg a Lengyelországból érkező fontosabb személyiségek – vezetőjét is, őt azonban „meg kellett osztania” a KGB-vel. Az SB tudta, mit csinál. A lengyel egyház minden egyház közül a legnemzetibb, a lengyel történelem és a lengyel nemzettudat acélváza. A lengyel lakosság 95 százaléka vallja magát hívőnek, s ezeknek az embereknek a magánéletében éppúgy szerepet játszik a vallás és az egyház, mint a közéleti tevékenységében. Aki tehát ellenőrizni akarja Lengyelországot, annak a lengyel egyházat kell először ellenőriznie. Maga Stanislaw Wielgus csak későn reagált a személyével kapcsolatos vádakra. Csupán a januári beiktatás előtt két nappal szólalt meg, és hazugságnak nevezte a Gazeta Polska cikkét, mondván, nem volt besúgó, sohasem ártott senkinek sem. De az egyházi történeti kutatóbizottság még aznap kiadott nyilatkozata megtörte őt. Estére már mindent töredelmesen bevallott egy körlevélben. Kérte a hívek és az egyház megértő, befogadó bocsánatát. De nem fújta le a beiktatási misét, sőt csak közvetlenül a szertartás előtt mondott le érseki címéről. Ezt a misén híveinek is bejelentette. Az emberek egy része könnyezett, s „maradj velünk” bekiáltásokkal kísérte a vallomást, mások tapsoltak. Wielgus pedig levette a fejéről a mitrát, vagyis az érseki süveget… Az utolsó pillanat Az üggyel kapcsolatosan egyszerre érte támadás a lengyel egyházat, a lengyel kormányt és a pápát. Az egyházat, pontosabban a püspöki kart azért, mert titkolózott, s engedte idáig fajulni az eseményeket. A kormányt azért, mert egyik legfontosabb szövetségesének éppen az egyházat tekinti, s különösen az olyan, úgymond „konzervatív” főpapokat, mint Stanislaw Wielgus, akik a tradicionális értékek leghívebb őrzői, az abortusz, az egyneműek házasságának kemény ellenzői. XVI. Benedek pedig azért került szorult helyzetbe, mert a vádak szerint tudott Wielgus múltjáról, mégis kinevezte. A pápa ellenfelei ezt az esetet tartják második legnagyobb tévedésének muzulmánellenes beszéde óta. A Vatikán leszögezte azonban, hogy a pápát senki sem tájékoztatta Wielgus múltjáról. És a történtek ezt igazolják. A valóságban a varsói kormány több leleplező dokumentumot is útnak indított a pápa felé, ám ezek elakadtak az egyházi diplomácia vonalain. Valószínűleg itt léptek közbe az egyházban még megbúvó régi titkosszolgálati emberek, és ők tartották vissza a dokumentumokat, sőt az óvatosan csörgedező egyházi információkat is. Minden bizonnyal azért, hogy minél nagyobb legyen később a botrány, s ne csak a lengyel egyházat érje az elvtelenség, a képmutatás vádja, de a közélet és a gazdaság megtisztításán munkálkodó konzervatív kormányt is. Tűnjék csak úgy, mintha együttműködne a Wielgus-féle ügynök-főpapokkal, sőt még ahhoz is segédkezne, hogy egy besúgó a lengyel egyház vezetőjévé emelkedjen. Mindez így együtt szinte hetek alatt ellehetetlenítette, szétverte volna a most zajló lengyelországi rendszerváltást. A varsói kormány az utolsó pillanatban azonban sikeresen eljuttatta a Stanislaw Wielgusszal kapcsolatos dokumentumokat a Vatikánba. Ezúttal ugyanis nem az egyházi, hanem a polgári diplomácia útját választotta. Ezt pedig nem tudta blokkolni a hálózat. A dokumentumokat aznap éjjel lefordították németre, s reggel már a pápa lemondásra kérte Wielgust, mondván, csak így oldhatja meg a helyzetet. Mindent vissza A lengyel kormánypárt, a PiS, vagyis a Jog és Igazságosság pártja választási kampányában megígérte a közélet és a gazdaság megtisztítását. A hivatalba lépő kabinet pedig úgy látta, hogy a lengyel gazdasági életet a maffia, a titkosszolgálatokból verbuvált hálózat, valamint a velük kapcsolatban levő szocialisták, s az így keletkező korrupció bénítja le. Ezt számolja fel a PiS által vezetett konzervatív kormány a most folyó átvilágításokkal, tisztogatásokkal. A másik jobboldali párt, a polgári liberális PO éppen azért nem akart koalícióra lépni a PiS-sel, mert ezt túlzásnak és károsnak tartotta. Az igazságosság helyett inkább a szabadságra helyezte a fő hangsúlyt. Akárcsak a PiS, a PO is a Szolidaritás édes gyermeke. Csakhogy a liberálisabb beállítottságú PO-ba – éppen a párt toleránsabb felfogása miatt – számos ügynököt sikerült beépítenie a hálózatnak, ezért is van ma ellenzéki szerepben ez a politikai erő. A lengyel közvéleményt izgatja, hogy ki lehet az a további tizenkét püspök, akikről kiderült az egyházon belüli vizsgálatban, hogy együttműködtek annak idején az SB-vel. A papok egy része behajtaná a vaskos templomajtókat, mindent titokban tartana, csakhogy megmentse az egyház tekintélyét. A másik tábor viszont a legteljesebb nyíltságot követeli, mindent nyilvánosságra akar hozni. A Wielgus-ügy következtében végül olyan döntést hozott a püspöki tanács, hogy minden lengyel püspöknek kötelezően át kell világíttatnia magát. A konzervatív kormány megkönnyebbült. Nemcsak a püspöki kar döntése miatt, de azért is, mert Wielgus ügyében sikerült megőriznie a tekintélyét, a tisztaságát. De ahogy a Vatikán, úgy a lengyel kabinet is látja, nem a naivitásában megtévedő, gyengeségében elbukó Wielgus püspök a fő felelős az ügyben. Mint ahogy más beszervezett püspökök ügyében sem. Hanem az a rendszer, amely zsarolással és megfélemlítéssel beszervezte, irányította őket. A Kaczynski-kormány most úgy döntött, nyilvánosságra hozza az összes egykori belügyi titkosszolgálati tiszt nevét. Annál is inkább, mivel a gyanú szerint három-négy hálózati embernek a párt nagy óvatossága ellenére sikerült beépülni a PiS-be is. A kormány új törvényt alkot, amelyben megvonja az összes egykori belügyi dolgozó kiemelt nyugdíját, s minden kedvezményét. Már csak az a kérdés, hogyan lehetne a Kaczynski-kabinetet átültetni Magyarországra. Legalább pár napra. Sinkovics Ferenc

Büntetlen bűnök A hatalom következmények nélkül tiporhatja a törvényt Stanislaw Wielgus esete kapcsán ismét a közbeszéd témája lett a múlt lezáratlansága. Csak találgatni lehet, vajon hány olyan közszereplő tevékenykedik a volt vörös blokk országaiban, sőt akár azokon kívül, akik annak idején a bolsevizmus ügynökei voltak.

Az egykori vörös blokk országaiban nem ez volt az első eset, hogy valamelyik egyház papjáról kiderült, együttműködött a kommunista titkosszolgálatokkal. Csehországban 2004-ben lepleződött le Karel Simandl, a katolikus püspöki kar titkára, akit az egykori csehszlovák állambiztonság beszervezett. Sajnos hazánkat sem kerülték el az ilyesfajta botrányok, tavaly Paskai László nyugállományú bíborosról derült ki, hogy jelentéseket írt a kádári titkosszolgálatnak. Igaz, a dokumentumokat elemző történészek egybehangzóan azt állították, a jelentések nem tartalmaznak másokra nézve terhelő adatokat, sőt inkább mentegetni próbálják azokat, akik valamiért a diktatúra célkeresztjében voltak. Mindez azonban nem változtat azon, hogy ilyen vagy olyan okból egyházi személyeket is együttműködésre bírt a kommunizmus. Stanislaw Wielgus esete kapcsán a BBC honlapján hosszabb összefoglaló jelent meg január 9-én az egykori kommunista blokk titkosszolgálati múltjáról. Az írás megemlíti, hogy ez a téma újra és újra előkerül ezekben az országokban. Mint írják, Georgi Parvanov bolgár elnök tavaly ismerte el, hogy együttműködött a kommunista rezsimmel, ennek ellenére meggyőző többséggel újraválasztották. A BBC összefoglalója megemlíti Medgyessy Péter D-209-es ügyét, mondván, a volt kormányfő beismerte, de sikeresen hatástalanította a titkosügynöki múltat. Hazánk kapcsán a brit közszolgálati médium honlapja kitér Szabó István filmrendező esetére is, aki az írás szerint megvédte, kimagyarázta saját együttműködését. Figyelemre méltó, hogy Traian Basescu román elnök is gyanúba került, de ő tisztázta magát, sőt – és ezt már a Demokrata teszi hozzá – kezdeményezésére átfogó hadművelet indult a régi rendszer maradékainak felszámolására. Románia máskülönben is figyelemre méltó. A demokrata-liberális kormány bő két esztendeje alatt főleg Basescu aktivitásának köszönhetően nemcsak az egykori kommunista párt utódja, a Szociáldemokrata Párt nullázódott le, hanem nemrég elkészült a Vladimir Tismaneanu, a Ceausescu-diktatúra idején Nyugatra távozott politológus által vezetett bizottság jelentése, amely teljes egészében bűnös rendszernek bélyegezte a kommunizmust, külön kiemelve a nemzeti érdekeket eláruló szervilizmust, a román alkotmányosság felszámolását, a megsemmisítést célzó deportálásokat, a politikai gyilkosságokat, sőt, a jelentés kitér arra is, hogy a kommunizmus különösen veszélyeztette az erdélyi magyarságot identitásának megőrzésében. Mi több, a csángók erőszakos elrománosításáról is szó esik a jelentésben. Csehország úgynevezett lusztrációs törvényben rögzítette, hogy a kommunista diktatúra egykori főkolomposai nem kerülhetnek vezető pozícióba a demokráciában, s perek indultak a vörös rendszer leghírhedtebb vezetői, így például Gustav Husák vagy Ladislav Adamec ellen. Bulgáriában már 1991-ben bíróság elé állították Todor Zsivkovot, és hat évig házi őrizetben volt. Lengyelországban Wojciech Jaruzelskinek, Németországban Erich Honecker utódjának, Egon Krenznek kellett a bíróság előtt számot adni tetteiről. Úgy tűnik tehát, másutt viszonylag sikerrel néznek szembe a kommunista múlttal. Magyarország azonban továbbra is a következmények nélküli bűnök eldorádója. A bűnnel való szemérmetlen kérkedés iskolapéldáját Horn Gyula mutatta be, amikor az 1990-es évek közepén kiderült, hogy önként csatlakozott az 1956-os szabadságharcot vérbe fojtó kádári karhatalmistákhoz, az úgynevezett pufajkásokhoz. Miközben az emberi jogokra állítólag oly kényes balliberális média halálig űzi az egykori csendőröket, a szocialista politikus következmények nélkül vághatta oda borzalmas múltja lelepleződésekor Magyarország népének: „Na és?” Aztán túlélte a D-209-es ügynökbotrányt a már említett Medgyessy Péter, túlélte III/III-as kapcsolatainak lelepleződését Salgó László volt országos rendőrfőkapitány, túlélte az egész szocialista-liberális hatalmi konglomerátum a Tocsik-ügyet, a Princz-ügyet, a Szalay utcai ingatlantrükköt és a Fittelina-ügyet, sőt lassan a felejtésre ítélt K and H-ügyben is csak Kulcsár Attila nevére emlékszünk. Jócskán megkésett, de aktualitásából mit sem vesztett kezdeményezés a Jobbik részéről azon népszavazás ötlete, amellyel a párt szándékai szerint megtisztíthatják a közéletet a kommunista múlt maradványaitól: akik az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetség vezető testületeinek tagjai voltak, ne tölthessenek be államtitkári vagy annál magasabb rangú kormányzati pozíciót. A fölvetés jogosnak tűnik, bár az egykori állambiztonsági ügynökök ettől még zsarolhatók maradnak. E probléma lezáratlansága továbbra is mérgezi a jövőt. Futó Barnabás ügyvéd szerint az őszi rendőri brutalitás egyik gyökere, hogy Bene László országos rendőrfőkapitány olyan utasítást adott ki, ami lehetővé tette, hogy a rendőrök azonosító nélkül lépjenek föl. Ezáltal következmények nélkül követhettek el bűncselekményeket. Futó Barnabás úgy véli, az őszi eseményekről készült felvételeken az egyértelműen beazonosítható, hogy a rendőrök melyik osztaghoz tartoznak. Innen kezdve alkalmatlanok azok az osztagparancsnokok, akik nem ismerik fel a saját beosztottjaikat. Ha pedig felismerik, de nem árulják el a nevüket, akkor bűnpártolást követnek el. Az ügyvéd szerint egy komoly parlamenti vizsgálóbizottságnak kellene kivizsgálni, miként történhetett meg, hogy a karhatalom a rendőrségi törvényben előírt azonosító nélkül léphetett föl, és azt is, ki adott utasítást a Kossuth tér műveleti területté nyilvánítására, ami ugyancsak törvénytelen. Mint mondta, a történtekért egyértelműen felelős a politika. – Mindez nagyon jellemző arra a furcsa berendezkedésre, ami 1990 óta kialakult Magyarországon. A politika és ezáltal a rendőrség is társadalmi kontroll nélkül működik – mondta a Demokratának Boros Bánk Levente politológus. Szerinte a karhatalom immunitást élvez, mivel politikai célokra használják. – Ez a kommunista rendszer terhes öröksége – vélekedett. Arra a kérdésünkre, hogy miként lehet kitörni a büntetlen bűnök ördögi köréből, Boros Bánk Levente azt válaszolta, az emberek sajnos elszoktak az érdekérvényesítéstől. – A politikai elit mára tragikusan elszakadt a néptől, nincs semmilyen visszacsatolás, és így számonkérhetőség sincs. Csak egy alulról szerveződő civil kezdeményezés kényszerítheti ki a hatalomból, hogy a jogállamiság keretei között működjön – mondta a politológus. Hozzátette, jelenleg egy ilyen kényszerítő erejű civil kezdeményezés megszerveződésére alig lát esélyt. A mozaikkockákból kikerekedő kép nem túl biztató. Úgy tűnik, 1990-ben elszúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Ágoston Balázs