Az iráni külügyminisztérium nem sokkal ez előtt közleményt adott ki arról, hogy Teherán Izrael mellett az Egyesült Államokat is felelősnek tartja a hajnali teheráni rakétacsapásért, amelyben Haníje életét vesztette.

Hirdetés

Washington mindig is támogatta az izraeli vezetést, és következetesen helyeselte annak bűntetteit, így nyilvánvalóan szerepet játszott ebben a „brutális terrorcselekményben” is – áll a közleményben. A tárca hozzátette: Iránnak törvényes joga, hogy a megfelelő módon válaszoljon a saját területén elkövetett bűncselekményre.

A tárca azután adta ki közleményét, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán kijelentette: Washingtonnak nincs köze a Hamász politikai vezetőjének megöléséhez. Az amerikai diplomácia vezetője egyúttal ismét tűzszünetet sürgetett, és életbevágóan fontosnak nevezte a Gázai övezeti háború eszkalációjának elkerülését. Hasonlóképpen reagált az incidensre az Európai Unió is, amelynek külügyi szolgálata „maximális önmérsékletre” és az eszkaláció elkerülésére szólított fel minden háborús felet.

Korábban írtuk

A gázai tűzszünet elérése érdekében közvetítőként fellépő Katar és Egyiptom arra figyelmeztetett, hogy a Hamász-vezető megölése veszélyezteti a gázai tűzszünet megteremtésére irányuló erőfeszítéseket. „Hogyan lehetne sikeres a közvetítés, ha az egyik fél meggyilkolja a másik fél tárgyalóit?” – tette fel a kérdést Muhammad bin Abdurrahman Asz-Száni katari miniszterelnök és külügyminiszter az X-en. A sejk a nap folyamán telefonon egyeztetett Blinkennel az eszkaláció elkerülését célzó további diplomáciai lépésekről.

Iszmáil Hanijét, az iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét szerda hajnalban ölték meg Teheránban, néhány órával azután, hogy részt vett az új iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleménye szerint Hánijével „a teheráni rezidenciáján elkövetett, áruló, cionista rajtaütésben” végeztek. A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk kijelentette, hogy „Iszmáil Haníje meggyilkolása gyáva tett, amely nem marad válasz nélkül”.