Harcos béke lesz
Mindenki számára elfogadható kompromisszumként jelölték az Európai Bizottság élére Ursula von der Leyent. A volt német hadügyminiszter személyében és múltjában mind a konzervatívok, mind pedig a liberálisok találhatnak szimpatikus elemet, éppen ezért bizonytalan, hogy milyen irányba kormányozza majd az Európai Uniót. Magyarország és a visegrádi országok számára harcos idők jöhetnek.
„Ez Orbán Viktor és a kelet-európaiak győzelme” – kommentálta Martin Schulz, a német szocdemek korábbi elnöke a kereszténydemokrata Ursula von der Leyen jelölését. Hasonlóan vélekedett a bukott bajor csúcsjelölt, Manfred Weber is, aki sajtóhírek szerint az Európai Néppárt frakcióülésén zárt ajtók mögött azt mondta: „Emmanuel Macron és Orbán Viktor kivégezte a csúcsjelölti rendszert.” És valóban: noha a francia elnök és a magyar miniszterelnök világnézetileg nem is állhatna távolabb egymástól, és az Európa jövőjéről alkotott elképzelésük is merőben eltérő, pragmatikus politikusként mégis asztalhoz ültek, és közös haditervet eszeltek ki.
Első körben Angela Merkel csúcsjelöltjének, a Brüsszelen kívül gyakorlatilag ismeretlen, tapasztalattal nem rendelkező, a francia elnök ízlése szerint túlontúl konzervatív, Visegráddal szemben pedig túlontúl ellenséges bajor Manfred Webernek a jelölését fúrták meg közösen. Mikor pedig ezzel a baloldali holland Frans Timmermas neve került az első helyre, a visegrádi országok a francia néppárti Michel Barnier-ra voksoltak. A legerősebb, néppárti frakció egyhangú tiltakozása miatt azonban Timmermans reményei hamar szertefoszlottak. Macron pedig ahelyett, hogy a francia jelöltet támogatta volna, inkább bedobta Ursula von der Leyen nevét a semmiből. A fehér füst azonnal felszállt, és mivel a korábbi német hadügyminiszter nem vett részt a frakciók által támogatott elnökjelöltek kampányában, az Angela Merkel által megálmodott csúcsjelölti rendszer egy csapásra összeomlott.
Ursula von der Leyen mindenki számára elfogadható jelölt. Berlin ünnepel, hiszen személyében fél évszázad után újra német elnöke van az Európai Bizottságnak, és mivel Von der Leyen politikai pályája kezdetektől Angela Merkelhez kötődik, a német kancellár joggal bízhat abban, hogy 2021-re ígért leköszönése után is neki tetsző irányba halad tovább az unió szekere. Emmanuel Macron is elégedett, hiszen Von der Leyen a CDU liberális szárnyához tartozik, így világnézetileg közelebb áll a centrista elnökhöz, mint a bajor Manfred Weber.
Ursula von der Leyen anyanyelvi szinten beszél franciául, védelmi miniszterként pedig gördülékenyen együtt tudott dolgozni a francia elnökkel a két ország hadseregének összehangolása terén. Ráadásul mivel a bizottság elnöki posztját Németország kapta meg, Macron elnök cserébe a korábbi IMF-vezért, a francia Christine Lagarde-ot ültethette a kontinens legfontosabb pénzintézete, az Európai Központi Bank élére. Utóbbi választás a túlzottdeficit-eljárás elébe néző Olaszországnak sincs ellenére, hiszen számára a legrosszabb forgatókönyv az lett volna, ha valami rigorózus német bankár kapja Európa fő pénzügyi szervének vezetői székét.
Az eredmény a V4-ek és ezen belül Magyarország számára sem látszik kedvezőtlennek, hiszen a közös fellépéssel sikerült megakadályozni Manfred Weber kinevezését, aki a Fidesznek a Néppártból való kizárását sürgette, valamint kiütni a versenyből Frans Timmermanst, aki gyakorlatilag a magyar és a lengyel kormány elleni támadásokra építette fel politikai kampányát. Érdemes megjegyezni: a baloldali holland politikus emellett pártalapon is elfogultnak mutatkozott, hiszen a baloldali román kormány korrupciós ügyeit és kisebbségek elleni fellépéseit egyetlen alkalommal sem bírálta.
De kicsoda valójában Ursula von der Leyen, aki az elkövetkező években az Európai Unió legfontosabb pozícióját tölti majd be? A hatvanéves politikus személye egyelőre egy tintafoltra hasonlít a Rorschach-tesztből: minden európai politikus azt lát bele, amit akar. Az új bizottsági elnök hazatért, hiszen maga is Brüsszelben született. Édesapja, Ernst Albrecht az Európai Bizottságnál dolgozott, mielőtt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) színeiben Alsó-Szászország miniszterelnökévé választották volna. Ursula von der Leyen evangélikus neveltetésben részesült, hét gyermek édesanyjaként építette fel politikai karrierjét, amelynek során sokat tett a családosok támogatásáért. Ezzel együtt viszont a CDU liberális ágához tartozik. 2014-ben, még a migrációs válság előtt családjával maga is befogadott egy szíriai menekültet, 2015-ben, a „röszkei csata” után pedig hangosan kritizálta Magyarországot.
„Célom az Európai Egyesült Államok megteremtése, amely az olyan föderális államok mintáját követi, mint Svájc, Németország vagy az Egyesült Államok” – mondta nyolc évvel ezelőtt a Der Spiegelnek, és ezt öt évvel később a Die Zeitnak is megerősítette, mondván, olyan Európát képzel el a gyermekei számára, amely nem csupán egy „laza szövetsége a nacionalista érdekeikbe beleragadó országoknak”. Védelmi miniszterként az európai katonai együttműködés bővítéséért dolgozott, de Emmanuel Macron elképzeléseivel ellentétben nemzeti hatáskörben tartaná a különböző haderők irányítását.
Külpolitikája szintén összetett. 2014-ben ellenezte az Ukrajnába történő európai fegyverszállítást, mondván, feszültségeket szítana Moszkvával, 2018-ban viszont már elítélte Oroszország ukrajnai és szíriai politikáját. Ugyancsak védelmi miniszteri minőségében felvette a kesztyűt Donald Trumppal szemben is, amikor az a védelmi kiadások növelését követelte Németországtól.
A Von der Leyen személye és nyilatkozatai körüli ellentmondások mellett egy biztos kiindulópont van: ő az egyetlen politikus, aki Angela Merkel 2005-ös kancellárrá választása óta folyamatosan betöltött valamilyen miniszteri pozíciót. Valószerűnek tűnik, hogy az új bizottsági elnök a jövőben is a merkeli irány képviselője lesz.
Ez pedig a visegrádi országok számára is tartogat kihívásokat, különösen hogy több más kulcspozíció is ellenséges kezekbe került. Frans Timmermans például az új bizottságban a jogállamisághoz kötődő területeket viszi majd, így éles támadások várhatók Magyarország és Lengyelország ellen, különösen hogy biztosi pozíciójának megfúrása miatt Timmermansnak immár személyes sérelme is van Orbán Viktorral szemben. Emellett a visegrádi országok migrációs politikáját gyakran bíráló belga Charles Michel került az Európai Tanács élére, az Európai Unió külügyi és biztonsági főképviselője pedig az a spanyol szocialista Josep Borrell Fontelles lett, aki 2002–2003-ben az ellen kampányolt, hogy Európa keresztény gyökereit megemlítsék a közös alkotmányban. Magyar szempontból az sem megnyugtató, hogy Borrell katalán születése ellenére is elítéli Katalónia függetlenségi törekvéseit, és általában ellenségesen viszonyul a nemzetiségi kérdésekhez. Magyarország és a V4-ek tehát az első nagy akadályt jól vették: Weber és Timmermans kiütésével a katasztrófát elkerülték, de a harc java csak most kezdődik.
