Fotó: ShutterStock.com/franz12 (illusztráció)
Hirdetés

Vincent Cochetel, az UNCHR illetékes különmegbízottja a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a líbiai migránstáborokba került emberek arról számolnak be, hogy választás elé állítják őket: vagy beláthatatlan ideig a táborban maradnak, vagy kimennek a frontra harcolni. Ha ebbe beleegyeznek, ellátják őket egyenruhával és katonai felszereléssel, és „közvetlenül a városi gerillaháborúba vezénylik őket”. Az UNHCR információi szerint elsősorban szudániakat próbálnak harcba fogni mindkét oldalon, gyaníthatóan azért, mert ők beszélnek arabul.

Líbiában évek óta polgárháború dúl: az ország egy részét ellenőrző Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) és szövetségesei harcolnak a nemzetközileg széles körben elismert, Fájez esz-Szarrádzs vezette líbiai kormány erőivel. A tripoli kormányt Törökország katonailag is kész támogatni, Haftart pedig Oroszország, Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek támogatják.

Vasárnap Berlinben nemzetközi Líbia-konferenciát tartanak a német kormány és az ENSZ szervezésében. A tanácskozáson részt vesz Fájez esz-Szarrádzs és Halífa Haftar is.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök írásban tett panaszt Angela Merkel német kancellárnak amiatt, hogy Athént nem hívták meg a konferenciára.

Pénteken váratlanul a görög fővárosba érkezett Haftar tábornok, és megbeszélést folytatott Níkosz Déndiasz külügyminiszterrel, majd a tervek szerint Micotákisszal is találkozik azzal a céllal, hogy próbálja ellensúlyozni a Szarrádzsnak nyújtott török támogatást.

Törökország és Görögország viszonyát vita terheli a Földközi-tenger keleti részében folytatandó olaj- és gázkitermelési jogokkal kapcsolatban. Novemberben Törökország megállapodást írt alá a líbiai egységkormánnyal a tengeri határvonalról a Földközi-tenger keleti részén, annak ellenére, hogy az szembement más korábbi egyezményekben rögzített megállapodásokkal. Kiriákosz Micotákisz azzal fenyegetőzik, hogy Athén meg fogja vétózni az EU Líbiával kapcsolatos határozatait, mindaddig, amíg nem nyilvánítják semmissé a török-líbiai megállapodást.