A Közép-Ázsiáig terjedő térséghez tartozó 54 államból 40-ben mutatták ki a ragályos betegséget több mint 30 ezer regisztrált esettel. Tavalyelőtt mindössze 941 megbetegedést jelentettek.

Hirdetés

A legerősebben érintett országok között Kazahsztán és Oroszország volt egyenként 10 ezret meghaladó esetszámmal.

Nyugat-Európában Nagy-Britanniában volt a legtöbb kanyarós megbetegedés 183 esettel.

Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója különösen aggasztónak nevezte, hogy tavaly 21 ezer ember szorult kanyaró miatt orvosi kezelésre, és öt meg is halt a kór következtében.

Korábban írtuk

A WHO szerint a koronavírus-járvány alatt csökkent a kanyaró elleni védőoltások száma. Ennek következtében számos ember, köztük nagy arányban gyermekek váltak sebezhetővé a potenciálisan halálos betegség által.

Csak a WHO európai régiójában 2020 és 2022 között mintegy 1,8 millió csecsemőnél mulasztották el a kanyaró elleni oltást. Az Egészségügyi Világszervezet hangsúlyozta, hogy sürgető az erőfeszítések fokozása a kanyaró újbóli elterjedésének megakadályozása végett. Minden országnak fel kell készülnie „a kanyarójárványok gyors felismerésére és arra, hogy időben reagáljanak ezekre”, különben veszélybe kerülnek Európában a kanyaró felszámolásában elért eredmények.

A cseppfertőzés útján terjedő kanyaró influenzához hasonló tünetekkel és bőrkiütéssel járó betegség, amely tüdő-, középfül- vagy akár agyhártyagyulladáshoz is vezethet. Közvetlen orvosság nincs ellene, és egyes esetekben halálos kimenetelű is lehet.