Ha meg lehetne határozni a német kormánykoalíció túlélésének árát, az nagyjából negyvenmilliárd euró körül lenne – áll a cikkben. Szakértők szerint Olaf Scholz kancellárnak és koalíciós partnereinek ilyen mértékben kell csökkenteni a szövetségi kiadásokon ahhoz, hogy betömjék a 2025-re tervezett költségvetési lyukat. A német baloldali koalíció három pártja – amelyek együttesen a szavazatok mindössze 31 százalékát szerezték meg az európai parlamenti választásokon – számára katasztrofális európai választási eredmények után Scholz kormányának túlélése attól függhet, hogy a pártok képesek lesznek-e nagyobb összecsapások nélkül költségvetési megállapodásra jutni.

Hirdetés

Vagy összeszedjük magunkat, vagy hagyjuk az egészet veszni – mondta Tim Klüssendorf, a pénzügyi bizottság szociáldemokrata parlamenti képviselője a Politicónak.

A kormánypártokon belül széleskörű egyetértés van abban, hogy a súlyosan meggyengült koalíció nem élhet túl egy újabb éles vitát a költségvetésről, mint tavaly, miután a német legfelsőbb bíróság bombasztikus döntése hatvanmilliárd eurós lyukat ütött az ország pénzügyein. A cikk emlékeztet, hogy ez az ítélet korlátozta a kormány lehetőségét arra, hogy pénzt vegyen fel a speciális alapokból, amelyeket az alkotmányos adósságfék megkerülésére hoztak létre.

Az ítélet következményei még ma is kísértik a kormánykoalíciót, és arra kényszerítik a kormánypártokat, hogy 2025-re jelentősen csökkentsék a szövetségi kiadásokat. Robert Habeck gazdasági miniszter, Christian Lindner pénzügyminiszter és Scholz várhatóan július elejére, a Bundestag nyári szünete előtt áll elő a költségvetés tervezetével. Mivel a koalíciót megviseli a kínos választási eredmény – és a konzervatív ellenzéki vezetők előre hozott választásokat követelnek –, politikai jövőjük valószínűleg attól függ, hogy sikerül-e megállapodásra jutniuk.

A teljes cikket IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatják el.

Korábban írtuk