Hatéves kisfiút ölt meg, néhány év után szabadon bocsátották
Egy Kentucky állambeli férfit, aki brutálisan megölt egy hatéves kisfiút, tizenhárom évvel a kiszabott büntetése lejárta előtt engedtek szabadon, mindössze azért, mert az állami törvények „nem erőszakos” bűncselekményként tartják nyilván a tetteit. A döntés Egyesült Államok-szerte megdöbbenést és felháborodást váltott ki.A 42 éves Ronald Exantus 2015. december 7-én éjjel betört a Tipton család otthonába a Kentucky állambéle Woodford megyében, halálra késelte a hatéves Logan Tiptont, majd a gyermek apjára és testvérére is rátámadt. A kisfiú a helyszínen életét vesztette. Exantus 2018-ban állt bíróság elé, de az esküdtszék elmebetegnek nyilvánította, ezért nem ítélték el gyilkosságért. Ehelyett másodfokú testi sértés miatt kapott húsz évnyi börtönbüntetést, ami aztán később kulcsszerepet játszott a szabadon bocsátásában.
A közvélemény felháborodását az váltotta ki, hogy Exantust a kentuckyi jogszabályok szerint „nem erőszakos” elítéltként tartották számon, így már a büntetése felének letöltése előtt, tizenhárom évvel korábban kiengedték a börtönből. A döntést az állam feltételes szabadlábra helyezésekkel foglalkozó bizottság hagyta jóvá, amely ugyanakkor közölte, hogy „nem volt választása”. Közleményük szerint „minden alkalommal, amikor lehetőség volt rá, a bizottság azt javasolta, hogy Ronald Exantus maradjon börtönben”. Az állami törvények azonban kötelezték a Büntetés-végrehajtási Hivatalt a jogszabályok által elrendelt felügyelet mellett történő szabadon bocsátásra.
A Daily Wire véleményvezére, Matt Walsh, aki a héten kiemelten foglalkozott az üggyel, hétfő este megkereste a bizottságot, hogy kiderítse, miként történhetett meg az idő előtti szabadon bocsátás. A válasz szerint a testületnek nem volt mérlegelési joga: mivel Exantust a gyilkosság vádja alól felmentették elmebetegség miatt, a fennmaradó cselekedetei automatikusan „nem erőszakos” bűncselekménynek minősültek, így a szabadon bocsátás kötelező volt.
Walsh úgy fogalmazott, hogy „egy gyermeket halálra késelt, majd megtámadta a család többi tagját, mégis ‘nem erőszakos’ bűnöző az állam jogszabályai szerint, mert csak másodfokú testi sértésért ítélték el”. Hozzátette, hogy a gyilkosság „egyszerűen nem számított”, mivel az elmebetegségre való hivatkozás miatt nem született elmarasztaló ítélet.
„Ha valaki azt gondolja, hogy az igazságszolgáltatási rendszer már most is súlyosan torzít, az valójában még nem is sejti, mennyire rossz a helyzet” – jelentette ki Walsh.
A feltételes szabadlábra helyezés ugyanakkor legalább nem jelenti azt, hogy Exantus teljesen szabad ember. Bár a hatóságok szerint szigorú feltételek mellett élheti mindennapjait, ezek részleteit sem a bizottság, sem a büntetés-végrehajtás nem hozta nyilvánosságra.
A kisfiú édesapja, Dean Tipton a hír hallatán elmondta, hogy a döntés újra felszakította a régi családi sebeket: „Őrület ez az egész; rengeteg olyan érzés szakadt fel, amiről azt hittem, már túl vagyok rajtuk – fájdalmat, dühöt, kétségbeesést” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte Exantust felelősségre kell vonni, „akár őrült, akár nem”.
Az ügy időközben országos figyelmet kapott, miután a Fehér Ház is bejelentette, hogy vizsgálja az esetet. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője Matt Walsh egyik bejegyzésére reagálva úgy fogalmazott: „Megerősíthetem, hogy a Fehér Ház utánajár az ügynek. Teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy gyermekgyilkos néhány év után szabadlábra kerülhessen”.
Logan Tipton édesanyja, Heather Tipton a WKYT televíziónak elmondta, örül, hogy a történet végre országos figyelmet kapott: „Az első gondolatom az volt: végre! Végre az emberek is megtudják, mi történt. Tíz éve próbáljuk felhívni a figyelmet az ügyre, de akkoriban a közösségi médiának még nem volt ekkora ereje” – mondta.
