Fotó: MTI/AP/Heinz Peter Bader
Hirdetés

Kickl hangsúlyozta, hogy pártja vezető testületeinek az esti ülésen tanácsolni fogja az egyeztetések megindítását. Mint mondta, gyorsan tisztázni kell, lehetséges-e egy koalíció. Ehhez az ÖVP-ben változásokra és összetartásra is szükség lesz. „Amennyiben ez nem biztosított, akkor ez ennyi volt” – tette hozzá, kiemelve, hogy az FPÖ kész az esetleges előrehozott választásokra is.

Kickl a Néppárt FPÖ irányába tett fordulatáról szólva beszélt arról is, hogy nem a múltba, hanem a jövőbe tekint, „a megbocsátásra való képtelenség nem vezet sehova”. Egyben leszögezte, hogy a néppártiaknak fel kell ismerniük, melyik politikai erő kapta a legtöbb szavazatot a választáson és melyik került a második helyre.

Az FPÖ elnöke figyelmeztette az ÖVP-t, hogy „nem akar játszmákat, trükköket, szabotázst, obstrukciót és hatalommegtartási politikát” látni. Mint mondta, egységes és stabil partnerre van szüksége. Hangsúlyozta, hogy egy belülről megosztott ÖVP-t sem akar koalíciós partnerként.

Kickl azt mondta, hogy nem tart az esetleges előrehozott választásoktól sem, és az egyszerűbb utat is választhatta volna az államfővel tartott megbeszélésen, tekintettel pártja sorozatos győzelmeire és a kedvező közvélemény-kutatási adatokra. Hangsúlyozta azonban, hogy ehelyett „az államért viselt politikai felelősség vállalása mellett döntött”.

Korábban írtuk

Az FPÖ elnöke hangsúlyozta, hogy vissza kell állítani a politikába fektetett közbizalmat. Mint mondta, a gondosság, őszinteség és bátorság erősítheti a derűlátás szellemét az országban.

Kickl azt követően kapott kormányalakítási megbízást, hogy a legutóbbi választásokon győztes párt megkerülésével, az ÖVP, a szociáldemokraták (SPÖ) és a NEOS liberális párt részvételével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak.