Fotó: Matt Gush / Shutterstock.com
Hirdetés

Donald Trump döntését azzal indokolta, hogy a múlt héten egy szélsőbaloldali merénylő kivégezte Charlie Kirk keresztény-konzervatív véleményvezért, és az elnök szerint az antifa tevékenysége hosszú ideje biztonsági fenyegetést jelent.

A holland indítvány beterjesztői azzal érveltek, hogy az antifa-sejtek Hollandiában is aktívak, ahol

politikusokat fenyegetnek, rendezvényeket zavarnak meg, diákokat és újságírókat próbálnak zsarolni, és nem riadnak vissza az erőszak alkalmazásától sem.

Megfogalmazásuk szerint „világos bizonyítékok állnak rendelkezésre arra, hogy a mozgalom szervezett formában működik, és céljai eléréséhez rendszeresen él megfélemlítéssel”.

A holland terrorelhárítási központ, az NCTV ugyanakkor visszafogottabb értékelést adott. A szervezet szerint a „szervezett baloldali szélsőség az országban széttöredezett, csekély létszámú, és ideológiailag sokszínű”. Ezzel azt sugallták, hogy bár léteznek szélsőbaloldali csoportok, azok mérete és összetettsége nem indokolja, hogy komoly, országos biztonsági fenyegetésként kezeljék őket.

A szavazás gyorsasága és a parlamenti többség viszonylag könnyen kialakult támogatása több ellenzéki politikust is meglepett.

A mostani határozat ugyan még nem bír jogi erővel, de világosan jelzi, hogy a holland politikában egyre szélesebb körű támogatást élvez az antifa elleni határozott fellépés, amelyet az amerikai döntés csak tovább erősített. A kormány következő feladata az lesz, hogy kidolgozza, miként lehet a gyakorlatban végrehajtani a parlament akaratát.

(forrás)